A már két olimpián is résztvevő Csoknyai László ötévesen kezdett judózni bátyja, Balázs példáját követve, Dobai László toborzásának eredményeként. Mozgékony kissrác volt, aki örömmel játszott, de a technika eleinte annyira nem érdekelte, hogy ki-kiült a judoterem szélére.




NAGYÍTÁSÉRT KLIKK A KÉPRE!


Az öt felnőtt magyar bajnoki címnél járó paksi judós a 2008-as évtől kezdődően gyűjti az érmeket az Európa-kupákon, négy győzelem mellett, két második és egy harmadik helyet könyvelt el mindeddig. A Világkupa- és a kontinentális Open-sorozatban is szép kis kollekcióval rendelkezik, összesen tizenegy alkalommal állhatott a dobogón, háromszor az ezüst-, nyolcszor a bronzérem került a nyakába.



Hangyási László tanítványa a 2013-as kazanyi Universiadén mind egyéniben, mind csapatban bronzérmes lett, s az IJF World Tour állomásain is eredményesen szerepel. A megszerezett két Grand Slam-bronz (Párizs – 2011, Abu Dzabi – 2015), két Grand Prix-ezüst (Zágráb – 2015, 2016) és három Grand Prix-bronz (Taskent – 2015, Havanna – 2016, Hohhot – 2017) alapján joggal mondható el, hogy senki sem számíthat könnyű csatára ellene a 81 kilogrammban.



Az Atomerőmű SE kiválósága augusztus utolsó napján lép tatamira a SUZUKI JUDO VILÁGBAJNOKSÁGON.

 

A magyar csapat eddig bemutatott tagjai

FÉRFIAK
81 KG
Ungvári Attila

90 KG
Tóth Krisztián
Vér Gábor


100 KG
Cirjenics Miklós
Ohát Zalán

+100 KG
Bor Barna

NŐK
70 KG
Gercsák Szabina

78 KG
Joó Abigél

Salánki Evelin

+78 KG
Kárpáti Emese
Szigetvári Mercédesz


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017)