A KSI SE csillaga, Erdélyi-Joó Abigél stabil éremszerzőnek számít a nemzetközi mezőnyben, a kilencszeres felnőtt magyar bajnok judósunk egyértelműen a dobogóra hajt a SUZUKI JUDO VILÁGBAJNOKSÁGON is.




NAGYÍTÁSÉRT KLIKK A KÉPRE!


Pánczél Gábor tanítványának már csak az olimpiai és a (felnőtt) világbajnoki érem hiányzik a tarsolyából, szeptember elején kitűnő alkalom nyílik arra, hogy az egyiket megszerezze a hazai közönség előtt.

A kilenc Európa-bajnoki éremnél járó judósunk négy alkalommal is az öreg kontinens legjobbjának bizonyult, kétszer a juniorok, kétszer a felnőttek között állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Az IJF World Tour versenyeinek igazi specialistájáról van szó, az eddig megszerzett huszonkét éremből hét arany, három ezüst, és egy tucatnyi bronz került már be a gyűjteménybe.



A világranglista legjobbjait felvonultató IJF World Masters-tornán 2011-ben Bakuban harmadikként, 2013-ban Tyumenyben másodikként végzett, Grand Slamet két alkalommal is sikerült nyernie: 2013-ban előbb Bakuban, majd Moszkvában sem talált legyőzőre. A 78 kilogrammos súlycsoportban szereplő versenyző leginkább a Grand Prix-viadalokon villog, öt győzelem, egy ezüst- és öt bronzérem szerepel a neve mellett.



Erdélyi-Joó Abigél szeptember elsején és a SUZUKI JUDO VILÁGBAJNOKSÁG utolsó versenynapján, a csapatversenyen lép tatamira a Papp László Sportarénában.

 

A magyar csapat eddig bemutatott tagjai

FÉRFIAK
90 KG
Tóth Krisztián
Vér Gábor


100 KG
Cirjenics Miklós
Ohát Zalán

+100 KG
Bor Barna

NŐK
78 KG

Salánki Evelin

+78 KG
Kárpáti Emese
Szigetvári Mercédesz


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017)