Ungvári Attila bátyja, Miklós hatására kezdett a judóval foglalkozni 1996 szeptemberében, s páratlan tehetségére már igen korán fény derült a szakemberek számára. Az első években Biró Norbert, majd az 1999-es évtől kezdődően Biró Tamás mesteredzővel dolgozik.




NAGYÍTÁSÉRT KLIKK A KÉPRE!


A Ceglédi VSE versenyzője az U23-as korcsoportos Európa-bajnokságokon mindhárom éremből begyűjtött egy-egy példányt, 2007-ben a Salzburgban megszerzett bronz-, majd a 2009-es antalyai ezüstérem után, 2010-ben felért a csúcsra, Szarajevóban aranyérem került a nyakába.


A 2009-es belgrádi Universiadén Vang Ki Csun mögött, másodikként végzett a 73 kilogrammban, 2013-ban Kazanyban egyéniben az ötödik, csapatban a harmadik helyet szerezte meg.

A 2010-es bécsi Európa-bajnokság hatalmas magyar sikeréből – hét éremmel az első helyen végeztünk az éremtáblázaton – Ungvári Attila is kivette a részét, a 73 kilogrammban a dobogó alsó fokáig menetelt.

A ceglédi kiválóság összesen tíz érmet szerzett már az IJF World Tour állomásain, s a tízből három is az idei esztendőben született. A gyűjtemény tartalmaz egy bronzérmet a 2011-es bakui World Masters-ről, két Grand Slam-ezüstöt Párizsból (2011) és Jekatyerinburgból (2017), két Grand Slam-bronzot Moszkvából (2009) és Rio de Janeiróból (2010), két Grand Prix-ezüstöt Ulánbátorból (2015) és Düsseldorfból (2017), valamint három Grand Prix-bronzot Samsunból (2014), Budapestről (2016) és Cancúnból (2017).


Bíró Tamás tanítványa augusztus utolsó napján és szeptember harmadikán lép tatamira a SUZUKI JUDO VILÁGBAJNOKSÁGON.

 

A magyar csapat eddig bemutatott tagjai

FÉRFIAK
90 KG
Tóth Krisztián
Vér Gábor


100 KG
Cirjenics Miklós
Ohát Zalán

+100 KG
Bor Barna

NŐK
70 KG
Gercsák Szabina

78 KG
Joó Abigél

Salánki Evelin

+78 KG
Kárpáti Emese
Szigetvári Mercédesz


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017)