Az Ami összeköt mai vendége éppen ma, május másodikán ünnepel. A hetvenedik születésnapját. Ehhez a nagyon fontos mérföldkőhöz érkezve beszélgettünk, megpróbáltuk felidézni útjának legfontosabb állomásait. Valójában nem kecsegtethetett teljes sikerrel ez a vállalkozás, hiszen hősünk az élet megannyi területén vett részt korszakos ügyekben, ért el kiemelkedő sikereket, vagy éppen segített ezekhez másokat.

A hatvanas évek végén, a magyar judo katasztrófáját követően, az 1972-es müncheni olimpiára készülő válogatottnak lett tagja, együtt készült a sportág második úttörő korszakának nagyjaival. Mindeközben más küzdősportok hőskorának is tevékeny részese volt, nemcsak gyakorlati, elméleti síkon is. Már versenyzőként elkötelezte magát a tanulás mellett, folyamatosan képezte, fejlesztette nemcsak önmagát, hanem a rá váró ügyeket is. Az üzleti életben és az oktatás terén is magasra tört, a rendszerváltás után részese volt az első magyarországi komplex sportbiztosítási rendszer kidolgozásának épp úgy, ahogyan az első hazai sportközgazdász képzés elindításának.

Tíz sportági szakszövetségben látott el vezető beosztást, s egyszer sem azért, mert ő akarta, mindig őt kérték fel a feladatra. Nyolc éven át volt a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola rektora, ahogyan viccesen mondja: a rektorok között a legjobb judós, a judósok között pedig a legjobb rektor. Nemrég vehette át a professzor emeritus címet, mert a hetvenedik születésnapja után sem akarja abbahagyni, amíg az egészsége, ereje, lelkesedése tovább viszi.

A judót sem hagyta abba soha, harmadik danos judomester, aki a masters versenyzők között is rendszeresen tatamira lép, és ha kell, átlyukasztott tüdővel is harcol az aranyéremért.

Az Ami összeköt mai vendége: Dr. Borbély Attila.


 

Különleges utak, sorsok, teljesítmények, hivatások, szenvedélyek. Sikeres, elismert emberek az élet megannyi területéről. Egy valami mindannyiukat összeköti: a JUDO. Vajon ez a titok? Az Ami összeköt a Judoinfo podcast-sorozata. A podcastet meghallgathatod, az Ami összeköt csatornájára feliratkozhatsz a Spotify, az iTunes vagy az Anchor szolgáltatónál is.



A sorozat korábbi adásai:

 



 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2021)