Rímes dobások (Lackfi János)

Az Ami összeköt mai vendége József Attila-díjas és Prima Primissima-díjas költő, író, műfordító, tanár, Nyugat-kutató, fotós, aki gyerekkorától kezdve csaknem […]

Judósok között a legjobb rektor (Dr. Borbély Attila)

Az Ami összeköt mai vendége éppen ma, május másodikán ünnepel. A hetvenedik születésnapját. Ehhez a nagyon fontos mérföldkőhöz érkezve beszélgettünk, […]

Judomodell az üzleti életben (Nagy Ernő)

Az Ami összeköt mai vendége a magyar judosport tizenharmadik férfi szövetségi kapitánya. Versenyzőként is igen ügyes volt, két bajnoki döntőben is legyőzte az akkor már magasan jegyzett Hajtós Bertalant, de éppen a magyar judós zseni volt az oka annak, hogy hősünk már huszonöt évesen átállt a tatami másik oldalára, az edzők közé.

Az elvarázsolt combdobás (Joó Abigél)

Az Ami összeköt mai vendége két tüneményes kisgyerek, Huba és Bolda anyukája, aki tavaly nyáron ünnepelte a harmincadik születésnapját, de már évek óta hiányzik a hazai tatamikról. Pedig a közelmúlt egyik legsikeresebb magyar judósáról van szó.

Sok a munka, és jól van ez így (Balogh Zoltán)

Az Ami összeköt mai vendége kollégám. Sportújságíró. Egy igazán nívós magazincsalád, a Pannon Presztízs több kiadványának főszekesztője. Aki azonban nem erre a pályára készült. Debreceni, majd békéscsabai judósként éppen elkezdte ígéretes edzői karrierjét, amely egy szörnyű baleset miatt nem teljesedhetett ki.

Visszatalált oda, ahol minden kezdődött (Hadfi Dániel)

Az Ami összeköt mai vendége a közelmúlt egyik kiemelkedő magyar judósa, aki 2007-ben a világranglista első helyén állt súlycsoportjában. Azt reméltük, hogy egy évvel később, a pekingi olimpián felteszi az i-re a pontot, de egy makacs, elhúzódó betegség testileg is, lelkileg is olyannyira meggyengítette, végül azt is bravúrként éltük meg, hogy egyáltalán tatamira léphetett Kínában.

Olimpikon helyett csúcsmenedzser (Hanzel Henrik)

Az Ami összeköt mai vendége szüleinek küldetése miatt az átkos Szovjetunióban nőtt fel, kövér, tájszólással beszélő, komplexusokkal küzdő, megfelelni vágyó kissrácból lett válogatott judós, aki kétszer is hajszálnyira volt az olimpiai indulástól. A lehető legrosszabb belépővel kezdte menedzseri pályafutását, ám az elmúlt húsz esztendőben ő lett az egyik legsikeresebb producer Magyarországon.

Otthonról hazafelé (Nagy Patrícia)

Az Ami összeköt mai vendége családját, otthonát, tanulmányait hátra hagyva, tizenhét évesen költözött az országunkba. Nem ismerte a nyelvünket, kevéssé volt tisztában a szokásainkkal, de távol a szeretteitől is helyt állt, beilleszkedett, a nehézségeire pedig úgy tekint, azokra is szükség volt a személyiségének alakulásához.