Az Ami összeköt mai vendége igen ígéretesen kezdte judós karrierjét, már tizenöt esztendősen magyar bajnoki címet szerzett az ifjúságiak és a juniorok között is. Azt mondja, elsősorban nem a tehetségének, hanem a szorgalmának köszönheti ezeket a sikereket.

Tulajdonképpen apróságokon múlhatott, hogy nem a judosport csúcsai felé indult tovább a sportolói karrierje. Látott egy látványos filmet, majd véletlenül talált rá egy újságcikkre, amelyben arról írtak, ennek a filmnek a szereplői hogyan készültek fel a forgatásra. Hirtelen egy egészen új világ nyílt ki hősünk számára, egy új világ amelyben a kezdetektől fogva otthon érezte magát. Egy új világ, amelyről manapság mi is sokat hallunk, ki ne találkozott volna már a kifejezéssel: crossfit.

Jóval kevesebben tudják, hogy a crossfit egy versenysorozatot is takar, egy olyan sorozatot, amely néhány esztendő leforgása alatt a világ egyik legnépszerűbb és legnagyobb tömegeket megmozgató rendezvénysorozatává vált. Igazi szenzációnak számított, hogy a 2010-es évek elején a crossfit világszínpadán megjelent egy magyar versenyző is, aki ráadásul nem statiszta szerepre jelentkezett. Harmadik nekifutásra, 2013-ban óriási sikert ért el, megnyerte a Crossfit Games európai döntőjét, ezzel valóra vált az álma, részt vehetett az amerikai szuperfináléban. Abban az esztendőben ő volt Európa legfittebb embere, korunk Toldi Miklósa, akinek izmos karjából végül a sérülések csavarták ki a hatalmas petrencés rudat.

Amikor végre felírták a szereplők közé, amikor már a főbb szerepek sem voltak elérhetetlen távolságban tőle, át kellett állnia a másik oldalra. Manapság ő segíti a crossfit reménységek felkészülését...

Az Ami összeköt mai vendége Kovács Lacee.


 

Különleges utak, sorsok, teljesítmények, hivatások, szenvedélyek. Sikeres, elismert emberek az élet megannyi területéről. Egy valami mindannyiukat összeköti: a JUDO. Vajon ez a titok? Az Ami összeköt a Judoinfo podcast-sorozata. A podcastet meghallgathatod, az Ami összeköt csatornájára feliratkozhatsz a Spotify, az iTunes vagy az Anchor szolgáltatónál is.





A sorozat korábbi adásai:

 



 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2021)