2018. február 06.

Szatymazi SE: remek szezon 2017-ben, jó rajt 2018-ban

Az országos nyilvántartásban összesen 238 judoklub található, közülük tavaly 124 szerzett ranglistapontot. Ebben a mezőnyben érte el legjobb Csongrád megyei egyesületként a 13. helyet a Szatymazi SE judoszakosztálya, amely ezzel megismételte a 2016-os eredményét.




A klub versenyzői 69 viadalon indultak az elmúlt évben – akadt olyan hétvége, amikor itthon és külföldön öt eseményen voltak érdekeltek a sportolók. Csak a magyar egyéni és csapatbajnokságok alapján az első ötben, a régióban pedig a Paks és a Baja mögött a harmadik helyen található a Szatymaz.




Három bajnoka lett a klubnak: Zádori Panna (diák B-korcsoport), Nagy Dániel (diák B-korcsoport) és Tóth Ferenc (felnőtt II. osztály). Összesen 137 első, 102 második és 179 harmadik helyet értek el az egyesület judósai a különböző versenyeken, ebből 29 bajnoki érmes sportoló volt. Külön érdekesség, hogy a csapatbajnokságok minden korosztályában tudtak indítani fiú- és lánycsapatot egyaránt. A legjobb helyezést a felnőtt nők érték el (ezüstérem), emellett bronzérmek (serdülő, ifjúsági és junior lányok, serdülő fiúk) kísérték az évet.




A szatymaziak megkezdték a 2018-as versenyszezont és már remek eredményeik is vannak.


Felnőtt és junior országos rangsorverseny, Győr
Negyedik helyezett:
Balogh Sára (70 kg)

Ifjúsági országos rangsorverseny, Győr
Ezüstérmes:
Dorn Csanád (+90 kg)




3. Molnár Franciska-emlékverseny, Mórahalom
Aranyérmes:
Túri Alex (+66 kg), Rafael Ábrahám (38 kg), Nagy Fruzsina (50 kg), Kőhegyi Fanni (56 kg), Zádori Panna (35 kg), Farkas Ramóna (serdülő 48 kg)
Ezüstérmes: Makoviczka Gergő (55 kg), Kónya Ádám (serdülő 38 kg), Sipos László (serdülő 45 kg), Makoviczka Máté (serdülő +81 kg), Szekeres Katalin (45 kg), Tetlák Abigél (serdülő 48 kg)
Bronzérmes: Takó Valentin (45 kg), Kónya Ádám (32 kg), Nagy Boglárka (56 kg), Farsang Fanni (40 kg), Butterer Nóra (44 kg), Balogh Márton (serdülő 55 kg), Szűcs Zsolt (serdülő 45 kg)
Negyedik helyezett: Andódi Bálint (41 kg), Erdei Csillag (33 kg)
Ötödik helyezett: Kiss Máté (32 kg), Monostori Márk (29 kg), Hegedűs Máté (41 kg), Nagy Dániel (50 kg), Boros Bálint (54 kg), Balázs Kevin (38 kg), Aly Omár (33 kg), Hujbert Zsófia (+49 kg)
Hetedik helyezett: Süli Bence (60 kg)
A csapatversenyben: 1. Szatymazi SE


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Forrás: Szatymazi SE
Tompáné Kádár Andrea)