2017. december 04.

Nippon judokák a serdülő országos bajnokságon

November 25-én Siklóson rendezték meg a serdülők országos bajnokságát. A versenyen a Nippon Sport Judo Club három versenyzővel képviseltette magát.




Alacsony Petra – aki idén lett háromszoros magyar bajnok – diák A-korosztályúként indult a serdülők között, a 48 kilóban. Aznap csak a nála két évvel idősebb, szintén többszörös magyar bajnok, válogatott kerettag tudta Petrát legyőzni, intésekkel. Petra a vigaszágon folytatta a versenyt, és szép judóval megnyerte az utolsó meccsét, így bronzérmes lett.

Nagy Máté első éves serdülőként versenyzett 45 kilóban. Nagyon szépen menetelt előre és több nyert mérkőzés után csak a későbbi dobogósok tudták megállítani. „Nagyon örültem neki, hogy tudatosan és harciasan judózott” – értékelt Nagy Patrícia vezetőedző.

Szanyikovách Sebő súlycsoportot váltva az 50 kilósok között küzdött. Bár súlyban és izomzatban még bele kell erősödnie az új súlycsoportba, kemény ellenfélnek bizonyult. Ezúttal sajnos helyezetlenül zárta a versenyt.

Nagy Patrícia vezetőedző így nyilatkozott: „Bár van egy-egy judokánk, aki indul a csapatbajnokságon, de igazából ezzel a versennyel zárta csapatunk a szezont. Rövid pihenés után, alapozással folytatjuk a felkészülést a jövő évre.”




 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Nippon Sport Judo Club)