Három ötödik helyet szerzett a magyar válogatott a Budapesten rendezett judo-világbajnokságon, kettő az ASE versenyzői, Csoknyai László (81kg) és Bor Barna (+100kg) érdeme. A világbajnokság előtti elvárásokról, a verseny hangulatáról, a tapasztalatokról számoltak be a paksihirnok.hu-nak.
– Volt valamilyen megfogalmazott elvárás felétek a verseny előtt?
Bor Barna: Egy ilyen nagy hazai eseményen természetesen vannak elvárások a család, a barátok, a szurkolók, és nem utolsó sorban a szakma részéről is. A tudásom és a formám alapján mindenképpen az első hétbe vártam magam, hogy végül mi lesz, azt a pillanatnyi forma dönti el.
Csoknyai László: Minden egyes világverseny előtt latolgattam az esélyeket, besoroltam magam akár az első ötbe is, de sosem jött össze. A világbajnokság előtt úgy éreztem, hogy nagyon jól sikerült a felkészülés, rendben voltam fizikálisan és lelkileg is, ezért nem akartam elrontani semmit azzal, hogy besorolom magam. Úgy döntöttem, hogy mérkőzésről mérkőzésre fogok haladni, ezért csak az első ellenfelet néztem meg. Aztán bejutottam a legjobb nyolcba, amely eredményt már évek óta elvártam magamtól, és a klub is valami hasonlót. Akkor, abban a pillanatban csalódott voltam, mert meglehetett volna a bronz, de ha a nap elején valaki azt mondja, hogy Laci ma ötödik leszel a világbajnokságon, szó nélkül aláírom.
– Mennyire feszélyezett vagy spanolt benneteket a hazai környezet, az, hogy a sok szurkoló között ott volt a család, a barátok?
Bor Barna: Szerencsére nekem a hazai versenyek mindig hatalmas erőt adnak. A család, a barátok azért jöttek ki, hogy lássanak judózni, én meg azért vagyok ott, hogy mindent megtegyek. Amikor bejöttem a bronzmeccsre, akkor éreztem, hogy ez az én napom, nagyon feldobott.
Csoknyai László: Engem sem húzott vissza sohasem a hazai környezetben való versenyezés, vártam, hogy sokan lesznek, de azt nem gondoltam, hogy ennyien. Fantasztikus érzés volt, amikor beléptem az arénába, a fejem búbjától, a lábam kisujjáig rázott a hideg. Ott volt a menyasszonyom, a családom, ami hihetetlenül doppingolt. Most is állítom, hogy a magyaroknál jobban senki nem szurkol a világon.
– Visszatekintve a történtekre, mit csináltatok volna másképp?
Bor Barna: Az a dobás tökéletesen jó lett volna, nem számított rá, meg is leptem. Nem kellett volna odanyúlni kézzel a lábára, nem figyeltem. Akkor már sokkal aktívabb voltam, ha ezt nem csinálom, akkor őt intették volna. Később kielemeztük a küzdelmet szakemberekkel, és sajnos az intés helytálló döntés volt.
Csoknyai László: Huszonöt éve cselgáncsozom, ez idő alatt pár szabályváltoztatás történt. A négy közé jutásért Wieczerzak ellen úgy éreztem, hogy az a támadás amiről lejöttem nem volt folyamatos, a bírónak matét (állj, a szerk.) kellett volna mondani. Ehelyett a német eldobott, és megadták rá az ippont. Most már elfogadom, de nem értek vele egyet. A bronzmeccsen az iráni ellen egyértelmű volt a helyzet, ő nyert.
– Van hiányérzetetek?
Bor Barna: Azt gondolom, hogy nekem ott volt az a bronz, és egy butaság miatt buktam el, így nem jó szájízzel gondolok vissza.
Csoknyai László: Nem maradt hiányérzetem, mint mondtam, a világbajnokság előtt boldogan aláírtam volna az ötödik helyet. A bronzmeccsen türelmetlen voltam, hibáztam, de így is örülök, 81 kilogrammban még helyezése sem volt soha vébén magyar judósnak.
– Közeljövő programja?
Bor Barna: Először pihenek, aztán edzések, és valószínű a Bundesligában is judózom.
Csoknyai László: Hívtak Ausztriába, Romániába, és van meghívásom szerb versenyre is, majd alakul.
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Paksihirnok.hu
Fotó: MJSZ, Horváth György)
