Újabb remek teljesítménnyel rukkolt elő a huszonkilenc esztendős Tóth Krisztián: ezüstérmet szerzett a zágrábi Európa-bajnokságon! Vég Zsombor hetedik helyezéssel lépett közelebb Párizshoz.




A zágrábi kontinensbajnokság egyéni küzdelmeinek utolsó napján két súlycsoportban, három versenyzővel voltunk érdekeltek. Közülük a 90 kilogrammos Gőz Roland néhány napja még aligha gondolt rá, hogy hamarosan a súlycsoport olimpiai bajnokával kell összemérnie az erejét, ugyanis nem volt az egyéni indulók közé nevezve.

Csakhogy Sáfrány Péter sérülése miatt szabad utat kapott az Eb-részvételre, a sors(olás) pedig még egy „ajándékot” tartogatott a számára: az olimpiai címvédőt. A grúz Lasa Bekauri kiemelkedő alakja a mezőnynek az U23-as Európa-bajnok Gőz Roland nem tehetett mást, megpróbált a lehető legnagyobb ellenállást kifejteni a grúz klasszis ellen. A bravúr nem sikerült, de az MTK Budapest fiatalját nem érheti kritika, megmozgatta a „Békát”.




Gőz Rolandot (kékben) az olimpiai címvédő búcsúztatta


Ugyanebben a súlycsoportban második kiemeltként várhatta a sorsolást Gőz Roland klubtársa, az olimpiai bronzérmes Tóth Krisztián, de hiába volt kiemelt, igen kellemetlen ellenfelet kapott a csapatban olimpiai bronzérmes, Európa-bajnoki ezüstérmes izraeli Li Kochman személyében. A felek az évek során sokszor összecsaptak, s Kochman már három alkalommal is borsot tört a magyar judós orra alá.

Zágrábban nem sikerült. Amolyan „Tóth Krisztiános” meccsen, a hosszabbításban, intésekkel szerezte meg a győzelmet Pánczél Gábor tanítványa, aki ennek a specialistája, nehéz lenne a nemzetközi mezőnyből még egy olyan versenyzőt kiemelni, aki olyan sok küzdelmi időt tölt a tatamin, mint az MTK sportolója.

A következő kanyarban persze megmutatta, tud nyerni gyorsan is, ha a helyzet úgy hozza, pedig az ukránok U23-as Európa-bajnoki ezüstérmesével korábban még nem meccselt: Nikita Judanov ötvenhárom másodperc után a hátán landolt, ippon!



A negyeddöntőben a hollandok világbajnoka, Noel van’t End következett, akinek valóságos mumusa Tóth Krisztián. Először, még 2012-ben a holland nyerte kettejük összecsapását, azóta azonban mindig – Zágrábig hét alkalommal – a magyar ünnepelhetett, a sorozat pedig Horvátországban sem szakadt meg, ráadásul még hosszabbításra sem volt szükség.

Az elődöntőben, az azeri Murad Fatiyev ellen újabb hosszú meccset vívott Tóth Krisztián, akinek minden tudását össze kellett szednie, hogy visszaverje ellenfele támadásait. Fatiyev a februári bakui Grand Slam-torna döntőjében nyerni tudott a magyar judós ellen, ezúttal azonban ő húzta a rövidebbet, hiába próbálta meggyőzni a bírókat, hogy ő az aktívabb, végül a rutin nyert, Krisztián nyolc esztendő után jutott be ismét az Európa-bajnoki döntőbe!

Ott egy másik azeri várt rá, a kétszeres junior-világbajnoki bronzérmes, mindössze huszonegy esztendős Eljan Hajiyev, aki ezen a napon ellenállhatatlan formát mutatott, többek között az olimpiai bajnok Bekaurit is ipponnal győzte le. A döntőben sem sikerült őt megállítani, így Tóth Krisztián az Európa-bajnoki dobogó második fokára állhatott fel.

Hosszú pályafutása során ez már az ötödik Európa-bajnoki érme (két ezüst, három bronz), és a nyolcadik dobogós helyezése felnőtt világversenyről! Az sem mellékes, hogy az újabb Európa-bajnoki ezüstérem mellé négyszázkilencven olimpiai kvalifikációs pontot is kapott, így immár nem csak az bizonyos, hogy ott lesz a párizsi olimpián, az is egyre valószínűbb, hogy kiemelt lesz majd az ötkarikás sorsolásnál!




Vég Zsombor (kékben) hetedik lett az Európa-bajnokságon


A 100 kilogrammosok indulói között ott volt Zágrábban Vég Zsombor is, pedig a Ceglédi VSE fiatalja nincs száz százalékos állapotban. Csakhogy döntéshelyzetben sincs, ilyen rövid idővel az olimpia előtt szó sem lehet operációról, az erőpróbákat viszont már nem hagyhatja ki, mert pengeélen táncolt az olimpiai kvalifikációja.

Ennek tükrében nyugodtan mondhatjuk: kihozta Zágrábból, amit csak lehetett. Az első körben vazarival legyőzte a bolgár Dicsevet, majd ipponnal jutott túl a bosnyák Pljevalcicon. A negyeddöntőben a súlycsoport egyik legjobbjával, a világbajnoki bronzérmes Szulamanidzével, majd a vigaszágon a hollandok Európa-bajnokával, Michael Korrelel már nem bírt, így a hetedik helyen végzett, ez pályafutásának eddigi legjobb eredménye az Európa-bajnokságokról. A legfontosabb, hogy gyarapítani tudta kvalifikációs pontjainak számát is, s egy kicsit közelebb került dédelgetett álmának megvalósításához.

A zágrábi Európa-bajnokságon vasárnap a vegyes csapatverseny következik, amelyen fiatal válogatottunk Szerbia együttesével méri majd össze az erejét a legjobb yolc közé jutásért. A párharc győztesére a német válogatott vár a negyeddöntőben.



A program

ÁPRILIS 28., VASÁRNAP
Vegyes csapatverseny
(címvédő: Grúzia; a magyar indulók: Szegedi Dániel, 73 kg, Pongrácz Bence, 73 kg: Gőz Roland, 90 kg, Dobos Levente, Ledényi JI, +90 kg, Gyertyás Róza, 57 kg, Czerlau Jennifer, Miskolci VSC, 70 kg, Sági Nikolett, KSI SE, +70 kg)
10:30: selejtezők
15:00: érmes mérkőzések, döntők



 

A judo magyar Európa-bajnoki érmesei

ARANYÉRMES (18)
Tuncsik József (63 kg, 1976, Kijev)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1986, Belgrád)
Csák József (60 kg, 1986, Belgrád)
Tolnai László (open, 1990, Frankfurt)
Nagy Zsuzsa (65 kg, 1991, Prága)
Csősz Imre (open, 1995, Birmingham)
Hajtós Bertalan (81 kg, 1998, Oviedo)
Ungvári Miklós (66 kg, 2002, Maribor)
Braun Ákos (73 kg, 2005, Rotterdam)
Hadfi Dániel (100 kg, 2007, Belgrád)
Ungvári Miklós (66 kg, 2009, Tbiliszi)
Mészáros Anett (70 kg, 2010, Bécs)
Joó Abigél (78 kg, 2010, Bécs)
Ungvári Miklós (66 kg, 2011, Isztambul)
Joó Abigél (78 kg, 2012, Cseljabinszk)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2013, Budapest)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2014, Monpellier)
Karakas Hedvig (57 kg, 2020, Prága)

EZÜSTÉRMES (30)
Szabó Ferenc (65 kg, 1977, Ludwigshafen)
Varga Imre (+95 kg, 1978, Helsinki)
Varga Imre (+95 kg, 1980, Bécs)
Nagysolymosi Sándor (71, 1981, Debrecen)
Ozsvár András (open, 1982, Rostock)
Fogarasi Dénes (78 kg, 1984, Liege)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1985, Hamar)
Parragh Katalin (48 kg, 1988, Pamplona)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1989, Helsinki)
Parragh Katalin (48 kg, 1990, Frankfurt)
Zsoldos Zsolt (78 kg, 1990, Frankfurt)
Csák József (65 kg, 1991, Prága)
Pekli Mária (56 kg, 1996, Hága)
Csák József (66 kg, 2000, Wroclaw)
Kovács Antal (100 kg, 2004, Bukarest)
Ungvári Miklós (66 kg, 2005, Rotterdam)
Hadfi Dániel (100 kg, 2006, Tampere)
Ungvári Miklós (66 kg, 2008, Lisszabon)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2009, Tbiliszi)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2010, Bécs)
Ungvári Miklós (66 kg, 2010, Bécs)
Bor Barna (+100 kg, 2010, Bécs)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2011, Isztambul)
Bor Barna (+100 kg, 2011, Isztambul)
Bor Barna (+100 kg, 2012, Cseljabinszk)
Karakas Hedvig (57 kg, 2015, Baku)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2016, Kazany)
Tóth Krisztián (90 kg, 2016, Kazany)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2018, Tel-Aviv)
Tóth Krisztián (90 kg, 2024, Zágráb)

BRONZÉRMES (56)
Dávid Tamás (1. dan, 1962, Essen)
Szabó Ferenc (63 kg, 1971, Göteborg)
Ipacs László (80 kg, 1972, Voorburg)
Varga Imre (open, 1974, London)
Petrovszki Mihály (+93 kg, 1976, Kijev)
Tuncsik József (65 kg, 1978, Helsinki)
Molnár Károly (71 kg, 1978, Helsinki)
Varga Imre (open, 1978, Helsinki)
Kiss Endre (86 kg, 1979, Brüsszel)
Varga Imre (+95 kg, 1979, Brüsszel)
Gelencsér Imre (65 kg, 1980, Bécs)
Gyáni János (86 kg, 1981, Debrecen)
Ozsvár András (open, 1981, Debrecen)
Molnár Lajos (95 kg, 1982, Rostock)
Ozsvár András (+95, 1982, Rostock)
Gyáni János (86 kg, 1986, Belgrád)
Bujkó Tamás (65 kg, 1987, Párizs)
Tolnai László (open, 1988, Pamplona)
Csák József (65 kg, 1989, Helsinki)
Zsoldos Zsolt (78 kg, 1989, Helsinki)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1990, Frankfurt)
Wágner József (60 kg, 1991, Prága)
Kovács Antal (95 kg, 1992, Párizs)
Kovács Antal (95 kg, 1993, Athén)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1994, Gdansk)
Csősz Imre (+100 kg, 1998, Oviedo)
Csizmadia Zoltán (open, 2001, Párizs)
Kovács Antal (100 kg, 2002, Maribor)
Kovács Antal (100 kg, 2003, Düsseldorf)
Kovács Antal (open, 2004, Budapest)
Kosztolánczy György (open, 2004, Budapest)
Mészáros Anett (70 kg, 2005, Rotterdam)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2008, Lisszabon)
Braun Ákos (73 kg, 2008, Lisszabon)
Karakas Hedvig (57 kg, 2009, Tbiliszi)
Karakas Hedvig (57 kg, 2010, Bécs)
Ungvári Attila (73 kg, 2010, Bécs)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2012, Cseljabinszk)
Joó Abigél (78 kg, 2013, Budapest)
Bor Barna (+100 kg, 2013, Budapest)
Ungvári Miklós (73 kg, 2014, Montpellier)
Krizsán Szabolcs (81 kg, 2014, Montpellier)
Tóth Krisztián (90 kg, 2014, Montpellier)
Joó Abigél (78 kg, 2014, Montpellier)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2015, Baku)
Gercsák Szabina (70 kg, 2016, Kazany)
Csernoviczki Éva (48 kg, 2017, Varsó)
Joó Abigél (78 kg, 2017, Varsó)
Ungvári Attila (81 kg, 2019, Minszk)
Pupp Réka (52 kg, 2021, Lisszabon)
Tóth Krisztián (90 kg, 2021, Lisszabon)
Özbas Szofi (63 kg, 2022, Szófia)
Ungvári Attila (81 kg, 2022, Szófia)
Tóth Krisztián (90 kg, 2023, Montpellier)
Pupp Réka (52, kg, Zágráb)
Pongrácz Bence (66 kg, Zágráb)


Európa-bajnokság, Zágráb

FÉRFIAK

60 KG (27 induló)
1. Francisco Garrigos (spanyol)
2. Balabay Aghayev (azeri)
3. Cedric Revol (francia)
3. Salih Yildiz (török)
5. Artem Leszjuk (ukrán)
5. Turan Bayramov (azeri)
7. Ramazan Abdulajev (orosz)
7. Jorre Verstraeten (belga)
ANDRÁSI MÁRTON (Mogyi-Bajai JC) helyezetlen

66 KG (29 induló)
1. Vaza Margvelasvili (grúz)
2. Muhammed Demirel (török)
3. PONGRÁCZ BENCE (VSD)
3. Elios Manzi (olasz)
5. Alberto Gaitero Martinez (spanyol)
5. Matteo Piras (olasz)
7. Baruch Shmailov (izraeli)
7. Bogdan Jadov (ukrán)

73 KG (46 induló)
1. Hidayat Heydarov (azeri)
2. Danil Lavrentyev (orosz)
3. Lasa Savdatuasvili (grúz)
3. Jan-Benjamin Gaba (francia)
5. Valterii Olin (finn)
5. Adil Osmanov (moldovai)
7. Ruszlan Halavacsov (fehérorosz)
7. Mark Hrisztov (bolgár)
SZEGEDI DÁNIEL (Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola) helyezetlen

81 KG (43 induló)
1. Tato Grigalasvili (grúz)
2. Frank de Wit (holland)
3. Vedat Albayrak (török)
3. Shamil Borchashvili (osztrák)
5. Antonio Esposito (olasz)
5. Sagi Muki (izraeli)
7. UNGVÁRI ATTILA (Budaörsi SC)
7. Maxim Trigub (ír)

90 KG (x induló)
1. Eljan Hajiyev (azeri)
2. TÓTH KRISZTIÁN (MTK BUDAPEST)
3. Lasa Bekauri (grúz)
3. Alex Cret (román)
5. Murad Fatiyev (azeri)
5. Noel van’t End (holland)
7. Loris Tassier (francia)
7. Alexis Mathieu (francia)
GŐZ ROLAND (MTK BUDAPEST) helyezetlen

100 KG (x induló)
1. Matvej Kanyikovszkij (orosz)
2. Ilia Szulamanidze (grúz)
3. Michael Korrel (holland)
3. Gennaro Pirelli (olasz)
5. Zlatko Kumric (horvát)
5. Zelym Kotsoiev (azeri)
7. VÉG ZSOMBOR (Ceglédi VSE)
7. Alekszandar Kukolj (szerb)

+100 KG (x induló)
1. Inal Taszojev (orosz)
2. Guram Tusisvili (grúz)
3. Marius Fizel (szlovák)
3. Tamerlan Basajev (orosz)
5. Erik Abramov (német)
5. Jur Spijkers (holland)
7. Jelle Snippe (holland)
7. Losseni Kone (német)


NŐK

48 KG (22 induló)
1. Krisztyina Gyugyina (orosz)
2. Blandine Pont (francia)
3. Catarina Costa (portugál)
3. Tamar Malca (izraeli)
5. Milica Nikolics (szerb)
5. Tugce Beder (török)
7. Ellen Salens (belga)
7. Francesca Milani (olasz)

52 KG (20 induló)
1. Distria Krasniqi (koszovói)
2. Odette Giuffrida (olasz)
3. PUPP RÉKA (Atomerőmű SE)
3. Ariane Toro Soler (spanyol)
5. Aydan Valiyeva (azeri)
5. Szofia Aszveszta (ciprusi)
7. Ana Viktorija Puljiz (horvát)
7. Astride Gneto (francia)
GYERTYÁS RÓZA (Koroncói Tutti JK) helyezetlen


57 KG (34 induló)
1. Darja Bilodid (ukrán)
2. Kaja Kajzer (szlovén)
3. Timna Nelson Levy (izraeli)
3. Eteri Liparteliani (grúz)
5. Pauline Starke (német)
5. Marica Perisics (szerb)
7. Seija Ballhaus (német)
7. Telma Monteiro (portugál)

63 KG (37 induló)
1. Renata Zachova (cseh)
2. Joanne van Lieshout (holland)
3. Sevita Russo (olasz)
3. Andreja Leski (szlovén)
5. Katarina Kristo (horvát)
5. Lubjana Piovesana (osztrák)
7. Dena Pohl (német)
7. Amanda Zuaznabar (román)
ÖZBAS SZOFI (BHSE) helyezetlen

70 KG (30 induló)
1. Barbara Matic (horvát)
2. Elizavet Telcidu (görög)
3. Lara Cvjetko (horvát)
3. Ai Tsunoda (spanyol)
5. Miriam Butkereit (német)
5. Joana Cristosomo (portugál)
7. Hilde Jager (holland)
7. Irene Pedrotti (olasz)
GERCSÁK SZABINA (Atomerőmű SE) helyezetlen

78 KG (x induló)
1. Audrey Tcheumeo (francia)
2. Anna-Maria Wagner (német)
3. Alina Böhm (német)
3. Inbar Lanir (izraeli)
5. Jelizaveta Litvinyenko (ukrán)
5. Patricia Sampaio (portugál)
7. Julija Kurcsenko (ukrán)
7. Guusje Steenhuis (holland)

+78 KG (x induló)
1. Raz Hershko (izraeli)
2. Julia Tolofua (francia)
3. Lea Fontaine (francia)
3. Kayra Özdemir (török)
5. Hilal Öztürk (török)
5. Rochele Nunes (portugál)
7. Jelisz Sztarceva (orosz)
7. Larisa Ceric (bosnyák)

A magyarok eredményei
FÉRFIAK
60 KG. 1. forduló:
Andrási Márton–Angelo Pantano (olasz) 0–10
66 KG. 1. forduló: Pongrácz Bence–Nikola Zorotovic (horvát) 10–0. 2. forduló: Pongrácz Bence–Sztrahinja Buncsics (szerb) 10–0. Negyeddöntő: Pongrácz Bence–Muhammed Demirel (török) 0–7. A vigaszágon: Pongrácz Bence–Bogdan Jadov (ukrán) 10–0. A 3. helyért: Pongrácz Bence–Alberto Gaitero Martin (spanyol) 7–0
73 KG. 1. forduló: Szegedi Dániel–Viljar Lipard (észt) aranyponttal 7–0. 2. forduló: Szegedi Dániel–Petru Pelivan (moldovai) 0–10
81 KG. 1. forduló: Ungvári Attila erőnyerő. 2. forduló: Ungvári Attila–Lachlan Moorhead (brit) aranyponttal 10–0. 3. forduló: Ungvári Attila–Alfonso Urquiza (spanyol) 10–0. Negyeddöntő: Ungvári Attila–Tato Grigalasvili (grúz) 0–10. A vigaszágon: Ungvári Attila–Sagi Muki (izraeli) aranyponttal, intéssel 0–10
90 KG. 1. forduló: Tóth Krisztián és Gőz Roland erőnyerő. 2. forduló: Tóth Krisztián–Li Kochman (izraeli) aranyponttal, intéssel 10–0; Gőz Roland–Lasa Bekauri (grúz) 0–10. 3. forduló: Tóth Krisztián–Nikita Judanov (ukrán) 10–0. Negyeddöntő: Tóth Krisztián–Noel van’t End (holland) intéssel 10–0. Elődöntő: Tóth Krisztián–Murad Fatiyev (azeri) aranyponttal, intéssel 10–0. Döntő: Tóth Krisztián–Eljan Hajiyev (azeri) 0–10
100 KG. 1. forduló: Vég Zsombor–Daniel Dicsev (bolgár) 7–0. 2. forduló: Vég Zsombor–Nikola Pljevalcic (bosnyák) 10–0. Negyeddöntő: Vég Zsombor–Ilia Szulamanidze (grúz) 0–10. A vigaszágon: Vég Zsombor–Michael Korrel (holland) 0–7
NŐK
52 KG. 1. forduló:
Gyertyás Róza–Maria Siderot (portugál) aranyponttal, intéssel 10–0; Pupp Réka erőnyerő. 2. forduló: Gyertyás Róza–Ana Viktorja Puljiz (horvát) 0–10; Pupp Réka–Nikolina Niszavics (szerb) 10–0. Negyeddöntő: Pupp Réka–Astride Gneto (francia) aranyponttal 10–0. Elődöntő: Pupp Réka–Odette Giuffrida (olasz) aranyponttal 0–10. A 3. helyért: Pupp Réka–Aydan Valiyeva (azeri) 10–0
63 KG. 1. forduló: Özbas Szofi erőnyerő. 2. forduló: Özbas Szofi–Amanda Zuaznabar (román) intéssel 0–10
70 KG. 1. forduló:
Gercsák Szabina–Maya Goshen (izraeli) aranyponttal, intéssel 10–0. 2. forduló: Gercsák Szabina–Lara Cvjetko (horvát) aranyponttal, intéssel 0–10


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2024
Gombkötő Roland
Fotó: EJU, Carlos Ferreira
EJU, Gabi Juan
EJU, Emanuele Di Feliciantonio)