Ungvári Attila a hetedik helyen végzett a 81 kilogrammosok küzdelmei során a zágrábi Európa-bajnokságon, ezzel erősíteni tudott pozícióján az olimpiai kvalifikációs sorozatban.




Ungvári Attila (fehérben) a kilencedik Európa-bajnokságán vett részt


A kontinensbajnokság második napján Szegedi Dániel lépett elsőként tatamira a mieink közül, s a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola fiatalja alaposan megszenvedett a győzelemért az észt Lipard ellen, a hosszabbításig úgy jutottak el a felek, hogy a magyar oldalon szerepelt több intés, de az aranypont végül hat másodperc alatt összejött, vazarival nyert junior Európa-bajnoki bronzérmesünk.

A következő körben a világranglistán tizedik, Európa-bajnoki bronzérmes moldovai Petru Pelivan állt Szegedi Dániellel szemben, s a magasabban jegyzett rivális a második percben vazaris előnybe került. Kis híján leszorítás lett a vége, de a moldovai földharcát Szegedi Dániel a saját javára tudta fordítani, ám csak öt másodpercig tudta a saját leszorítását megtartani, ez kevés volt az egyenlításhez. Egy perccel később Pelivan megmutatta, képes a leszorítást jobban is végrehajtani, így ő jutott tovább a legjobb tizenhat közé.




Szegedi Dániel a korábbi Eb-bronzérmestől szenvedett vereséget


Talán még nehezebben ment Gercsák Szabinának a bemutatkozás: az Atomerőmű SE Eb-bronzérmese az izraeliek kétszeres Grand Slam-bronzérmesével, Maya Goshennel vívott kiélezett csatát, amelyet végül egy intés döntött el a hosszabbításban, a paksi judós javára.

Ha lehet, még nehezebb feladat várt Szabinára a legjobb nyolc közé jutásért: a hazaiak egyik nagy kedvence, a világbajnoki ezüstérmes Lara Cvjetko következett. A horvát érvényesíteni tudta az akaratát, nem volt könnyű ellenszert találni agresszív judójára, s végül – a hosszabbításban – intésekkel meg is szerezte a győzelmet.




Gercsák Szabinát (kékben) a hazaiak egyik kedvence búcsúztatta


A 81 kilogrammosok között háromszoros Eb-bronzérmesünk, Ungvári Attila a brit Lachlan Moorhead ellen kezdett, akit a Budaörsi SC sportolója korábban mindhárom találkozásukkor legyőzött. A brit nem adta könnyen a bőrét, csak egy intésnyi előnnyel sikerült eljutni a hosszabbításig, de akkor már a harmincöt éves magyar judós kezében volt a meccs: ipponnal nyert.

A legjobb nyolc közé jutásért a spanyol Alfonso Urquiza következett, aki egyszer már – éppen itt, Zágrábban, a 2022-es Grand Prix-n – borsot tört Ungvári Attila orra alá. A meccs első fele ezúttal is a spanyolnak kedvezett, a budaörsi judós két intést is kapott, de ezt követően nagy fordulatot vett a párharc, előbb a magyar kapott vazarit gyors akciójára, majd Urquiza is megkapta a második intését. Valójában kilépésért már a harmadikat is meg kellett volna kapnia, de Ungvári Attilát ez sem ingatta meg, egy szép kontrából ippongyőzelmet szerzett.




Ungvári Attila (fehérben) szép győzelemmel jutott be a legjobb nyolc közé


A negyeddöntőben a súlycsoport nagyágyúja, a grúzok kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnoka, Tato Grigalasvili következett, aki ellen még nem tudott nyerni a mi fiunk. Ezúttal akadtak a mérkőzésnek olyan periódusai, amikor Ungvári Attila volt a kezdeményezőbb, de amikor már kezdtük elhinni, hogy a grúz csillagot is meg lehet törni, Karvaly ott felejtett karjára lecsapott az ellenfél.

A vigaszágon egy hasonóan nagy nevű rivális, az olimpiai bronzérmes, világbajnok, kétszeres Európa-bajnok Sagi Muki következett. Ungvári Attilának ellene sem volt még győzelme pályafutása során, de bátyjának, az ezúttal férfi szövetségi kapitányként a küzdőtér mellett ülő Ungvári Miklósnak már sikerült legyőznie Mukit, igaz, tíz esztendővel ezelőtt. Attila nagyon jól kezdett, ezúttal nem óvatoskodott, de ellenfele nagy rutinnal szorította olyan helyzetbe, hogy végül a bírók kezébe kerüljön a sorsa: a második percre már két intés szerepelt a neve mellett. Végül a hosszabbításban kapta meg a harmadikat, így véget értek számára a küzdelmek. Ungvári Attila pályafutásának kilencedik Európa-bajnokságán a hetedik helyen végzett.

Az eredménnyel talán nem teljesen elégedett, pedig ez a hetedik hely a párizsi olimpia szempontjából is nagyon fontos lehet számára: a zágrábban megszerzett száznyolcvankét olimpiai kvalifikációs ponttal erősíteni tudott helyén a leendő ötkarikás résztvevők között.




Özbas Szofi (fehérben) nem bírt a románok honosított judósával


A 63 kilogrammosoknál a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Özbas Szofi második kiemeltként a második fordulóban csatlakozott be a küzdelmekbe, a románok Kubából honosított reménysége, Amanda Zuaznabar ellen. Nem volt teljesen ismeretlen számára az ellenfél, hiszen a BHSE csillaga januárban, a portugál GP-n győzni tudott ellene, ezúttal azonban inkább Zuaznabar akarata érvényesült. Szofi harminchét másodperccel a vége előtt megkapta a második intését, aztán valami olyasmi történt, amit ritkán látni ilyen magas szinten: több mint húsz másodpercen keresztül nem ment az óra, talán már el is érték a felek a meccs végét, de az eredményjelző még mindig huszonnyolc másodpercet mutatott. Így vagy úgy: a bíró páros intés mellett döntött, ez pedig Özbas Szofi fájdalmas búcsúját jelentette...



A zágrábi Európa-bajnokságon szombaton az egyéni küzdelmek utolsó napja következik, három magyar indulóért szoríthatunk. A 90 kilogrammban Gőz Roland alaposan belehúzott a sorsolásnál, az olimpiai bajnok grúz Lasa Bekauri ellen kell kezdenie. Ugyanebben a súlycsoportban Tóth Krisztián második kiemeltként erőnyerő lesz az első körben, a legjobb tizenhat közé jutásért bsnyák vagy izraeli ellenfelet kap. A 100 kilogrammosoknál Vég Zsomborra a bolgár Dicsev vár az első fordulóban.


A program

ÁPRILIS 27., SZOMBAT
Férfiak, 90 kg
 (címvédő: Nemanja Majdov, szerb; magyar induló: Tóth Krisztián, MTK Budapest; Gőz Roland, MTK Budapest)
Férfiak, 100 kg (címvédő: Zelym Kotsoiev, azeri; magyar induló: Vég Zsombor, Ceglédi VSE)
Férfiak, +100 kg (címvédő: Martti Puumalainen, finn; magyar induló: –)
Nők, 78 kg (címvédő: Alina Böhm, német; magyar induló: –)
Nők, +78 kg (címvédő: Romane Dicko, francia; magyar induló: –)
10:30: selejtezők
17:00: érmes mérkőzések, döntők
TV: M4Sport+, 17:00 (élő)

 


Tippverseny az Európa-bajnokság idején!

Harminckettedik alkalommal játszhatunk együtt, partnerünk, a Judoshop.hu nyereményeiért és
A magyar judo aranykönyvéért. Keresd a játékot itt: KLIKK IDE!

 


Európa-bajnokság, Zágráb

FÉRFIAK

60 KG (27 induló)
1. Francisco Garrigos (spanyol)
2. Balabay Aghayev (azeri)
3. Cedric Revol (francia)
3. Salih Yildiz (török)
5. Artem Leszjuk (ukrán)
5. Turan Bayramov (azeri)
7. Ramazan Abdulajev (orosz)
7. Jorre Verstraeten (belga)
ANDRÁSI MÁRTON (Mogyi-Bajai JC) helyezetlen

66 KG (29 induló)
1. Vaza Margvelasvili (grúz)
2. Muhammed Demirel (török)
3. PONGRÁCZ BENCE (VSD)
3. Elios Manzi (olasz)
5. Alberto Gaitero Martinez (spanyol)
5. Matteo Piras (olasz)
7. Baruch Shmailov (izraeli)
7. Bogdan Jadov (ukrán)

73 KG (46 induló)
1. Hidayat Heydarov (azeri)
2. Danil Lavrentyev (orosz)
3. Lasa Savdatuasvili (grúz)
3. Jan-Benjamin Gaba (francia)
5. Valterii Olin (finn)
5. Adil Osmanov (moldovai)
7. Ruszlan Halavacsov (fehérorosz)
7. Mark Hrisztov (bolgár)
SZEGEDI DÁNIEL (Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola) helyezetlen

81 KG (43 induló)
1. Tato Grigalasvili (grúz)
2. Frank de Wit (holland)
3. Vedat Albayrak (török)
3. Shamil Borchashvili (osztrák)
5. Antonio Esposito (olasz)
5. Sagi Muki (izraeli)
7. UNGVÁRI ATTILA (Budaörsi SC)
7. Maxim Trigub (ír)


NŐK

48 KG (22 induló)
1. Krisztyina Gyugyina (orosz)
2. Blandine Pont (francia)
3. Catarina Costa (portugál)
3. Tamar Malca (izraeli)
5. Milica Nikolics (szerb)
5. Tugce Beder (török)
7. Ellen Salens (belga)
7. Francesca Milani (olasz)

52 KG (20 induló)
1. Distria Krasniqi (koszovói)
2. Odette Giuffrida (olasz)
3. PUPP RÉKA (Atomerőmű SE)
3. Ariane Toro Soler (spanyol)
5. Aydan Valiyeva (azeri)
5. Szofia Aszveszta (ciprusi)
7. Ana Viktorija Puljiz (horvát)
7. Astride Gneto (francia)
GYERTYÁS RÓZA (Koroncói Tutti JK) helyezetlen


57 KG (34 induló)
1. Darja Bilodid (ukrán)
2. Kaja Kajzer (szlovén)
3. Timna Nelson Levy (izraeli)
3. Eteri Liparteliani (grúz)
5. Pauline Starke (német)
5. Marica Perisics (szerb)
7. Seija Ballhaus (német)
7. Telma Monteiro (portugál)

63 KG (37 induló)
1. Renata Zachova (cseh)
2. Joanne van Lieshout (holland)
3. Sevita Russo (olasz)
3. Andreja Leski (szlovén)
5. Katarina Kristo (horvát)
5. Lubjana Piovesana (osztrák)
7. Dena Pohl (német)
7. Amanda Zuaznabar (román)
ÖZBAS SZOFI (BHSE) helyezetlen

70 KG (30 induló)
1. Barbara Matic (horvát)
2. Elizavet Telcidu (görög)
3. Lara Cvjetko (horvát)
3. Ai Tsunoda (spanyol)
5. Miriam Butkereit (német)
5. Joana Cristosomo (portugál)
7. Hilde Jager (holland)
7. Irene Pedrotti (olasz)
GERCSÁK SZABINA (Atomerőmű SE) helyezetlen

A magyarok eredményei
FÉRFIAK
60 KG. 1. forduló:
Andrási Márton–Angelo Pantano (olasz) 0–10
66 KG. 1. forduló: Pongrácz Bence–Nikola Zorotovic (horvát) 10–0. 2. forduló: Pongrácz Bence–Sztrahinja Buncsics (szerb) 10–0. Negyeddöntő: Pongrácz Bence–Muhammed Demirel (török) 0–7. A vigaszágon: Pongrácz Bence–Bogdan Jadov (ukrán) 10–0. A 3. helyért: Pongrácz Bence–Alberto Gaitero Martin (spanyol) 7–0
73 KG. 1. forduló: Szegedi Dániel–Viljar Lipard (észt) aranyponttal 7–0. 2. forduló: Szegedi Dániel–Petru Pelivan (moldovai) 0–10
81 KG. 1. forduló: Ungvári Attila erőnyerő. 2. forduló: Ungvári Attila–Lachlan Moorhead (brit) aranyponttal 10–0. 3. forduló: Ungvári Attila–Alfonso Urquiza (spanyol) 10–0. Negyeddöntő: Ungvári Attila–Tato Grigalasvili (grúz) 0–10. A vigaszágon: Ungvári Attila–Sagi Muki (izraeli) aranyponttal, intéssel 0–10
NŐK
52 KG. 1. forduló:
Gyertyás Róza–Maria Siderot (portugál) aranyponttal, intéssel 10–0; Pupp Réka erőnyerő. 2. forduló: Gyertyás Róza–Ana Viktorja Puljiz (horvát) 0–10; Pupp Réka–Nikolina Niszavics (szerb) 10–0. Negyeddöntő: Pupp Réka–Astride Gneto (francia) aranyponttal 10–0. Elődöntő: Pupp Réka–Odette Giuffrida (olasz) aranyponttal 0–10. A 3. helyért: Pupp Réka–Aydan Valiyeva (azeri) 10–0
63 KG. 1. forduló: Özbas Szofi erőnyerő. 2. forduló: Özbas Szofi–Amanda Zuaznabar (román) intéssel 0–10
70 KG. 1. forduló:
Gercsák Szabina–Maya Goshen (izraeli) aranyponttal, intéssel 10–0. 2. forduló: Gercsák Szabina–Lara Cvjetko (horvát) aranyponttal, intéssel 0–10


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2024
Gombkötő Roland
Fotó: EJU, Carlos Ferreira
EJU, Gabi Juan
EJU, Emanuele Di Feliciantonio)