Minden idők egyik legnépesebb danvizsgáját rendezte meg az MJSZ Országos Dankollégiuma az Ungvári Miklós Ceglédi Judoközpontban: ötvennégyen tettek sikeres mestervizsgát!




Hetvennégyen jelentkeztek a danvizsgára, közülük ötvennégyen vehették át a sikeres teljesítésről szóló diplomát. Igen örömteli, hogy többen is magasabb danfokozat megszerzéséért léptek tatamira, ketten az ötödik, öten a harmadik, hatan pedig a második danfokozat vizsgaanyagának tudásáról adtak tanúbizonyságot.

A fekete öv megszerzéséért, vagyis az első danfokozat eléréséért negyvenegy judoka erőfeszítéseit koronázta siker.




A vizsgázók. Kattints a nagy méretért!


A vizsga előkészítése és lebonyolítása a nagy érdeklődés mellett fokozott erőfeszítést igényelt a vizsgáztatóktól, de ők ezúttal is állták a sarat. A vizsgabizottságban Gosztonyi Zsolt (6. dan), az ODK elnöke, Buczó Zoltán (6. dan), Gecsei László (6. dan), Kardos Csaba (5. dan), Mezei Csaba (5. dan) és Koroknai Sólyom (3. dan) kapott helyet, Fülöp Dániel (1. dan) az elméleti vizsgát koordinálta, az esemény technikai vezetője pedig az ODK titkára, Vészi Klára (4. dan) volt.



A sikeres vizsgázók

5. danfokozat:
Bozsoki Imre (HRSE Nagare Dojo)
Farkas Zoltán (Pápai Judo Akadémia)

3. danfokozat:
Kis Noémi (KDJSE)
Polcz Anita (Pápai Judo Akadémia)
Rácz Zsolt (Miskolci VSI)
Stiak Tamás (HRSE Nagare Dojo)
Dr. Tóth Imre (Miskolci VSI)

2. danfokozat:
Balogh Péter (Debreceni Sportcentrum)
Csikós László (Mogyi-Bajai JC)
Demjén Zoltán (Miskolci VSI)
Dr. Gyenis Gábor (Miskolci VSI)
Kaszás Attila (Vincze JC Zirc)
Raus Ivett (Debreceni Sportcentrum)

1. danfokozat:
Adorjáni Gergely (BHSE)
Dr. Balogh Róbert (Debreceni Sportcentrum)
Bognár Inez (BHSE)
Bonevácz Bianka (Barcs)
Bozsoki Levente Márton (HRSE Nagare Dojo)
Bóna Zsombor (Dunaharasztu MTK)
Büki Zámor (Kaposvári USE)
Diviánszki Imre (Haladás VSE)
Dobos Levente (Ledényi JI)
Drabik Zsófia (MOHA SC)
Dudás Medárd (Samurai JC)
Erdei Gábor (Angyalföldi TTE)
Fekete Szabolcs (Angyalföldi TTE)
Godó Lívia (Kör SE)
Guzsván Péter (Haladás VSE)
Havalda Bence (Sziget 2008 JC)
Héjas Vendel (Pécsi VSK)
Jandl Péter (Miskolci VSI)
Koller Balázs (Kaposvári USE)
Kósa László (Domaszék)
Major Ádám (BHSE)
Mihályi Bálint (Vincze JC Zirc)
Dr. Nagy Attila (Miskolci VSI)
Nagy Barbara (Kaposvári JK)
Nagy Máté Tibor (BHSE)
Nyíri Nikolett (Kör SE)
Papp Erzsébet (Tori JC)
Plank Attila (BHSE)
Radák András (Barcs)
Rédai József (Sziget 2008 JC)
Szabó Cseperke (Kaposvári USE)
Szarencsev-Dimitrov Hrisztó (UTE)
Szász Hanna (Siklós SE)
Szász Klára (HATO Judo)
Szoboszlai Zsófia (Miskolci VSC)
Szöllősi Benjámin (BHSE)
Takács Botond (Dunaharaszti MTK)
Tárnoki András (Barcs)
Uszkay Balázs (Pécsi VSK)
Varga Levente (Pécsi VSK)
Vágó Levente (UTE)


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2022
Forrás: ODK
Fotó: Facebook)