Gyertyás Róza és Sipőcz Richárd Európa-bajnok lett, Vég Zsombor ezüst-, Varga Brigitta, Sági Nikolett és a magyar válogatott pedig bronzérmes lett a szarajevói U23-as kontinensbajnokságon.




Sipőcz Richárd (balról a második) harmadszor nyert az U23-asok között


A pénteken rajtoló viadalon már az első napra jutott magyar arany, az 52 kilogrammosok között Gyertyás Róza valamennyi összecsapását ipponnal nyerte! A Koroncó-Tutti húsz esztendős judósa a brit Bobrowska ellen ipponnal nyert, majd a negyeddöntőben a koszovói Muminoviq és az elődöntőben a francia Gonzalez ellen is a hosszabbításban ért el ippont, s végül a fináléban a spanyol Soler ellen ugyancsak tízpontos diadalt aratott, ezúttal három és fél percnyi küzdelem után.

Az újdonsült Európa-bajnok Gyertyás Róza pályafutásának eddigi legjobb eredménye a tavalyi junior Eb-n elért ötödik helyezés, illetve az idén október elején megszerzett felnőtt Európa-kupa aranyérem volt.




Gyertyás Róza (balról a második) U23-as Európa-bajnok!


A nap másik magyar hőse a 63 kilogrammos Varga Brigitta volt, aki a török Yeksan és a holland Krachten legyőzésével jutott be az elődöntőbe, ahol azonban nem bírt a későbbi aranyérmessel, a már felnőtt Eb-ezüstérmes koszovói Fazliuval, aki vazarival jutott be a döntőbe. Varga Brigitta a bronzmeccsen javíthatott, és az azeri Gardashkhanli elleni ippongyőzelemmel javított is, felállhatott a dobogó harmadik fokára.

Az MTK Budapest húsz esztendős fiatalja már a negyedik érmét szerezte meg felnőtt világversenyen: az ifjúságiaknál világbajnoki címet nyert, a junioroknál vb-bronz és Eb-ezüst szerepel a neve mellett, s immár az U23-asok között is nyert egy bronzérmet egyéniben.




Varga Brigitta (balról a harmadik) bronzérmet nyert a 63 kilogrammban


A kontinensbajnokság második versenynapján is kitettek magukért a mieink, mindhárom éremből jutott nekünk egy-egy. A 78 kilogrammosok között Sági Nikolett erőnyerőként kezdhetett, aztán az azeri Amirli és a horvát Jakus ellen is tíz ponttal nyert, előbb ipponnal, majd intésekkel harcolta ki a győzelmet.

Az elődöntőben a német Schmid jobbnak bizonyult, de a bronzmeccs újra magyar sikert hozott: a holland Heck ellen ipponnal nyert Sági Nikolett. A KSI SE tizennyolc esztendős reménysége pályafutásának első érmét nyerte világversenyen!




Sági Nikolett (jobbról) két bronzéremmel térhet haza


A 100 kilósoknál Vég Zsombor sorozatban harmadszor is Európa-bajnoki ezüstérmes lett az U23-as korcsoportban: a Ceglédi VSE huszonegy éves versenyzője ragyogóan kezdett, a fináléig a koszovói Zekajt, az ukrán Jersovot és az azeri Nasirlit is ipponnal győzte le, de a fináléban a grúzok klasszisát, a már felnőtt világbajnoki bronzérmes Szulamanidzét nem tudta megállítani: akárcsak a tavalyi U23-as Eb-n, ezúttal is a grúz judós bizonyult jobbnak.

Vég Zsombor pályafutása során már a hetedik érmét szerezte meg világversenyen, az ifjúságiaknál egy Eb-bronz, a junioroknál egy világbajnoki bronz, egy Eb-ezüst és egy Eb-bronz, az U23-asok között pedig immár három Eb-ezüst az övé!




Vég Zsombor (balról) harmadik Eb-ezüstjét nyerte a korosztályban


A nehézsúlyúak küzdelmeiben Sipőcz Richárd mindjárt egy kemény ellenféllel kezdett, de a grúz Guresidze ellen intésekkel sikerült kiharcolni a továbbjutást. Ezek után ipponnal jutott túl a negyeddöntőben a szerb Vracsaron, majd az elődöntőben az izraeli Kompaniezen is.

A szarajevói Európa-bajnokság egyéni küzdelmeinek utolsó meccse így magyar érdekeltségű lett, Sipőcz Richárd pedig hosszabbításos küzdelemben ipponnal győzte le a török Ertugot is! A győri Széchenyi Egyetem SE huszonegy éves sportolója 2019 és 2020 után harmadszor lett U23-as Európa-bajnok, de már hét kontinensbajnoki aranynál jár, hiszen kettőt nyert az ifjúságiak és kettőt a juniorok között is. Egészen pazar sorozat!

A magyar versenyzők közül ezen a napon Tóth Benedek (81 kg, MTK Budapest) ugyancsak közel került az éremhez, végül három győzelemmel és két vereséggel az ötödik helyen zárt, Czerlau Jennifer (70 kg, Miskolci VSC) pedig a hetedik helyig jutott. Küldöttségünk két arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel zárta az egyéni küzdelmeket, ezzel Franciaország (2, 3, 3) és Törökország (2, 2, 1) mögött a harmadik helyet szerezte meg az éremtáblázaton, negyven ország között!




Akárcsak tavaly, ezúttal is bronzérmes lett válogatottunk


A záró napon a vegyes csapatversenyre került sor, a magyar válogatott az első körben erőnyerő volt, így mindjárt a legjobb négy közé jutásért léphetett tatamira az osztrák válogatott ellen. A mieink közül Gyertyás Róza (57 kg), Tóth Botond (73 kg), Czerlau Jennifer (70 kg) és Tóth Benedek (90 kg) is hozta a saját összecsapását, így legjobbjaink magabiztosan harcolták ki a továbbjutást (4–1).

Az elődöntő nem sikerült jól, egyedül Szegedi Dánielnek (73 kg) sikerült nyernie, Németország jutott be a fináléba, a magyar csapat pedig a bronzmérkőzésre készülhetett (1–4).

A harmadik helyért a rendkívül elszánt ukrán csapattal kellett összecsapni. Az ellenfél kezdett jobban, kétszer is vezetni tudott az összesítésben, de Czerlau Jennifer (70 kg) és Sági Nikolett (+70 kg) is egyenlíteni tudott. A nehézsúlyúak csatáját behúzta Sipőcz Richárd (+90 kg), így az utolsó párharcra maradt a döntés, az újdonsült U23-as Európa-bajnok Gyertyás Róza (57 kg) pedig ezúttal is ragyogóan harcolt, és bebiztosította a mieink dobogós helyezését (4–2)!

A végső győzelmet Törökország szerezte meg, az ezüstérmes Németország és a bronzérmes Magyarország mellett Grúzia legjobbjai állhattak még fel a kontinensbajnoki dobogóra.


U23-as Európa-bajnokság, Szarajevó

FÉRFIAK

60 KG (20 induló)
1. Nazir Talibov (azeri)
2. Kanan Ismayilov (azeri)
3. Emiel Jaring (holland)
3. Alexandru Matei (román)
5. Denisz Tupickij (ukrán)
5. Ariel Shulman (izraeli)
7. Alexandru Tirsina (moldovai)
7. Daniel Leutgeb (osztrák)
ANDRÁSI MÁRTON (Mogyi-Bajai JC) és
FECZKÓ CSANÁD (Rákosvidéke Hajtós DSE) helyezetlen

66 KG (27 induló)
1. Maxime Gobert (francia)
2. Freddy Waizenegger (svájci)
3. Orlando Cazorla (francia)
3. Anthony De Angelis (lett)
5. Leonardo Valeriani (olasz)
5. Ruslan Pashayev (azeri)
7. Daniel Kapelushnik (izraeli)
7. Radu Izvoreanu (moldovai)
GOMBÁS BÁLINT (UTE) és
VIDA ANDRÁS (Győri AC)

73 KG (37 induló)
1. Mark Hrisztov (bolgár)
2. Joan-Benjamin Gaba (francia)
3. Koen Heg (holland)
3. Adil Osmanov (moldovai)
5. Adrian Sulca (román)
5. Javier Pena Insausti (spanyol)
7. Nazar Kuljesov (ukrán)
7. Ethan Nairne (brit)
SZEGEDI DÁNIEL (Budaörsi SC) és
TÓTH BOTOND (MTK Budapest) helyezetlen

81 KG (30 induló)
1. Arnaud Aregba (francia)
2. Tizie Gnamien (francia)
3. Muhammet Koc (török)
3. Georgi Gramatikov (bolgár)
5. TÓTH BENEDEK (MTK Budapest)
5. Magerram Imamverdiev (azeri)
7. Jus Mecilosek (szlovén)
7. Yaheli Lavi (izraeli)

90 KG (27 induló)
1. Nika Harazisvili (grúz)
2. Marat Krizsanszkij (ukrán)
3. Guy Gurevitch (izraeli)
3. Aleksa Mitrovic (francia)
5. Ismayil Zamanov (azeri)
5. Fabian Kansy (német)
7. Aslan Papoyan (osztrák)
7. Thomas Scharfetter (osztrák)

100 KG (18 induló)
1. Ilja Szulamanidze (grúz)
2. VÉG ZSOMBOR (Ceglédi VSE)
3. Enrico Bergamelli (olasz)
3. Marvin Belz (német)
5. Mikeil Dzsaparidze (grúz)
5. Ruslan Nasirli (azeri)
7. Louis Mai (német)
7. Olekszij Jersov (ukrán)

+100 KG (16 induló)
1. SIPŐCZ RICHÁRD (Széchenyi Egyetem SE)
2. Munir Ertug (török)
3. Szaba Inaneisvili (grúz)
3. Serafim Kompaniez (izraeli)
5. Jonas Schreiber (német)
5. Jevhenyij Baljevszkij (ukrán)
7. Igor Vracsar (szerb)
7. Panagiotisz Papanikolau (görög)


NŐK

48 KG (18 induló)
1. Sila Ersin (török)
2. Konul Aliyeva (azeri)
3. Raquel Brito (portugál)
3. Jente Verstraeten (belga)
5. Ramila Aliyeva (azeri)
5. Eva Perez Soler (spanyol)
7. Giulia Ghiglione (olasz)
7. Helena Grau (német)
VÉG LUCA (Ceglédi VSE) és
KŐSZEGI REBEKA (BHSE) helyezetlen

52 KG (21 induló)
1. GYERTYÁS RÓZA (Koroncó-Tutti)
2. Ariane Toro Soler (spanyol)
3. Annika Würfel (német)
3. Nikolina Niszavics (szerb)
5. Leonie Gonzalez (francia)
5. Erza Muminoviq (koszovói)
7. Manon Monnard (svájci)
7. Aydan Valiyeva (azeri)
KELLER REBEKA (Ippon Judo Tatabánya) helyezetlen

57 KG (24 induló)
1. Marica Perisics (szerb)
2. Hasret Bozkurt (török)
3. Thauany David Capanni Dias (olasz)
3. Anasztaszija Csizsevszka (ukrán)
5. Adriana Rodriguez Salvador (spanyol)
5. Carlotta Avanzato (olasz)
7. Lisa Grabner (osztrák)
7. Verena Hiden (osztrák)

63 KG (20 induló)
1. Laura Fazliu (koszovói)
2. Annabelle Winzig (német)
3. VARGA BRIGITTA (MTK Budapest)
3. Antonietta Palumbo (olasz)
5. Flavia Favorini (olasz)
5. Aytaj Gardashkhanli (azeri)
7. Nadiah Krachten (holland)
7. Melodie Turpin (francia)
PÉTER FRUZSINA (KSI SE) helyezetlen

70 KG (17 induló)
1. Samira Bock (német)
2. Kaila Issoufi (francia)
3. Natalija Csisztyakova (ukrán)
3. Friederike Stolze (német)
5. Aleksandra Kowalewska (lengyel)
5. Lidia Brancseva (bolgár)
7. CZERLAU JENNIFER (Miskolci VSC)
7. Cecilia Betemps (olasz)

78 KG (17 induló)
1. Petrunjela Pavic (horvát)
2. Lea Schmid (német)
3. SÁGI NIKOLETT (KSI SE)
3. Liz Ngelebeya (francia)
5. Christina Heck (holland)
5. Carolina Paiva (portugál)
7. Nika Jakus (horvát)
7. Zsanet Mihailidou (ciprusi)

+78 KG (8 induló)
1. Hilal Öztürk (török)
2. Ruszlana Bulavina (ukrán)
3. Oxana Diacenco (moldovai)
3. Nicki Norcic (szlovén)
5. Szofio Somkisvili (grúz)
5. Diana Szemcsenko (ukrán)
7. Szara Marics (bosnyák)
7. Kinga Wolszczak (lengyel)

Vegyes csapatverseny
1. Törökország
2. Németország
3. MAGYARORSZÁG
3. Grúzia
5. Franciaország
5. Ukrajna
7. Ausztria
7. Bosznia-Hercegovina

A magyarok eredményei
FÉRFIAK
60 KG. 1. forduló:
Andrási Márton és Feczkó Csanád erőnyerő. 2. forduló: Andrási Márton–Emiel Jaring (holland) 0–7; Feczkó Csanád–Daniel Leutgeb (osztrák) aranyponttal 0–7
66 KG. 1. forduló:
Vida András–Alekszandar Vukovics (bosnyák) 10–0; Gombás Bálint–Vadim Csernov (ukrán) 10–0. 2. forduló: Vida András–Maxime Gobert (francia) 0–10; Gombás Bálint–Freddy Waizenegger (svájci) aranyponttal 0–10
73 KG. 1. forduló: Tóth Botond–Issa Naschcho (osztrák) 10–0; Szegedi Dániel erőnyerő. 2. forduló: Tóth Botond–Adrian Sulca (román) aranyponttal 0–10; Szegedi Dániel–Ethan Nairne (brit) 0–7
81 KG. 1. forduló: Tóth Benedek–Alen Vucina (szlovén) 10–0. 2. forduló: Tóth Benedek–Jarne Duyck (belga) aranyponttal 10–0. Negyeddöntő: Tóth Benedek–Magerram Imamverdiev (azeri) aranyponttal 10–0. Elődöntő: Tóth Benedek–Arnaud Aregba (francia) 0–10. A 3. helyért: Tóth Benedek–Georgi Gramatikov (bolgár) 0–7
100 KG. 1. forduló: Vég Zsombor erőnyerő. 2. forduló: Vég Zsombor–Shpati Zekaj (koszovói) 10–0. Negyeddöntő: Vég Zsombor–Olekszij Jersov (ukrán) 10–0. Elődöntő: Vég Zsombor–Ruslan Nasirli (azeri) 10–0. Döntő: Vég Zsombor–Ilia Szulamanidze (grúz) 0–10
+100 KG. 1. forduló: Sipőcz Richárd–Salva Guresidze (grúz) intéssel 10–0. Negyeddöntő: Sipőcz Richárd–Igor Vracsar (szerb) 10–0. Elődöntő: Sipőcz Richárd–Serafim Kompaniez (izraeli) 10–0. Döntő: Sipőcz Richárd–Munir Ertug (török) aranyponttal 10–0
NŐK
48 KG. 1. forduló:
Vég Luca és Kőszegi Rebeka erőnyerő. 2. forduló: Vég Luca–Sila Ersin (török) aranyponttal 0–10; Kőszegi Rebeka–Konul Aliyeva (azeri) 0–10
52 KG. 1. forduló: Gyertyás Róza és Keller Rebeka erőnyerő. 2. forduló: Gyertyás Róza–Sian Bobrowska (brit) 10–0; Keller Rebeka–Manon Monnard (svájci) 0–10. Negyeddöntő: Gyertyás Róza–Erza Muminoviq (koszovói) aranyponttal 10–0. Elődöntő: Gyertyás Róza–Leonie Gonzalez (francia) aranyponttal 10–0. Döntő: Gyertyás Róza–Ariane Toro Soler (spanyol) 10–0
63 KG. 1. forduló: Varga Brigitta és Péter Fruzsina erőnyerő. 2. forduló: Varga Brigitta–Ayten Yeksan (török) 10–0; Péter Fruzsina–Aytaj Gardashkhanli (azeri) 0–7. Negyeddöntő: Varga Brigitta–Nadiah Krachten (holland) 10–0. Elődöntő: Varga Brigitta–Laura Fazliu (koszovói) 0–7. A 3. helyért: Varga Brigitta–Aytaj Gardashkhanli (azeri) 10–0
70 KG. 1. forduló: Czerlau Jennifer erőnyerő. 2. forduló: Czerlau Jennifer–Andela Violic (horvát) aranyponttal, intéssel 10–0. Negyeddöntő: Czerlau Jennifer–Lidia Brancseva (bolgár) 0–10. A vigaszágon: Czerlau Jennifer–Aleksandra Kowalewska (lengyel) aranyponttal 0–7
78 KG. 1. forduló: Sági Nikolett erőnyerő. 2. forduló: Sági Nikolett–Narmin Amirli (azeri) 10–0. Negyeddöntő: Sági Nikolett–Nika Jakus (horvát) intéssel 10–0. Elődöntő: Sági Nikolett–Lea Schmid (német) 0–10. A 3. helyért: Sági Nikolett–Christina Heck (holland) 10–0


MAGYAR ÉRMESEK AZ U23-AS
EURÓPA-BAJNOKSÁGOK TÖRTÉNETÉBEN

ARANY (27)
Csernoviczki Éva (48 kg; 2003, Jereván – nem hivatalos Eb)
Neu Gábor (66; 2003, Jereván – nem hivatalos Eb)
Hadfi Dániel (100; 2004, Ljubljana)
Csernoviczki Éva (48; 2006, Moszkva)
Bor Barna (+100; 2006, Moszkva)
Burján László (60; 2007, Salzburg)
Baczkó Bernadett (57; 2007, Salzburg)
Bor Barna (+100; 2007, Salzburg)
Csernoviczki Éva (48; 2008, Zágráb)
Baczkó Bernadett (57; 2008, Zágráb)
Bor Barna (+100; 2008, Zágráb)
Joó Abigél (70; 2009, Antalya)
Ungvári Attila (73; 2010, Szarajevó)
Joó Abigél (78; 2010, Szarajevó)
Zámbori Bence (66; 2011, Tyumeny)
Tóth Krisztián (81; 2011, Tyumeny)
Joó Abigél (78; 2011, Tyumeny)
Szabó Franciska (70; 2012, Prága)
Joó Abigél (78; 2012, Prága)
Hagyó Gábor (66; 2013, Samokov)
Tóth Krisztián (90; 2013, Samokov)
Gercsák Szabina (70; 2015, Pozsony)
Gercsák Szabina (70; 2016, Tel-Aviv)
Özbas Szofi (63; 2019, Izsevszk)
Gőz Roland (90; 2019, Izsevszk)
Sipőcz Richárd (+100; 2019, Izsevszk)
Sipőcz Richárd (+100; 2020, Porec)
Gyertyás Róza (52; 2022, Szarajevó)
Sipőcz Richárd (+100; 2022, Szarajevó)

EZÜST (13)
Baczkó Bernadett (57; 2003, Jereván – nem hivatalos Eb)
Szabó Brigitta (63; 2006, Moszkva)
Mészáros Anett (70; 2006, Moszkva)
Csernoviczki Éva (48; 2007, Salzburg)
Ungvári Attila (73; 2009, Antalya)
Krizsán Szabolcs (81; 2009, Antalya)
Krizsán Szabolcs (81; 2010, Szarajevó)
Szabó Csaba (60; 2016, Tel-Aviv)
Pupp Réka (48; 2016, Tel-Aviv)
Pupp Réka (48; 2018, Győr)
Vég Zsombor (100; 2020, Porec)
Vég Zsombor (100; 2021, Budapest)
Sipőcz Richárd (+100; 2021, Budapest)
Vég Zsombor (100; 2022, Szarajevó)

BRONZ (37)
Budai Anita (70; 2003, Jereván – nem hivatalos Eb)
Budai Anita (70; 2004, Ljubljana)
Bor Barna (+100; 2004, Ljubljana)
Perge Ilona (48; 2005, Kijev)
Baczkó Bernadett (57; 2005, Kijev)
Szabó Brigitta (63; 2005, Kijev)
Mészáros Anett (70; 2005, Kijev)
Perge Ilona (52; 2006, Moszkva)
Baczkó Bernadett (57; 2006, Moszkva)
Burján László (60; 2006, Moszkva)
Ungvári Attila (66; 2007, Salzburg)
Joó Abigél (63; 2007, Salzburg)
Mészáros Anett (70; 2008, Zágráb)
Maros Barbara (52; 2009, Antalya)
Gáspár Eszter (63; 2009, Antalya)
Gorjánácz Zsolt (66; 2011, Tyumeny)
Gáspár Eszter (63; 2011, Tyumeny)
Gorjánácz Zsolt (66; 2012, Prága)
Tóth Krisztián (90; 2012, Prága)
Szabó Franciska (70; 2013, Samokov)
Pupp Réka (48; 2015, Pozsony)
Salánki Evelin (78; 2015, Pozsony)
Fogasy Gergő (100; 2015, Pozsony)
Demeter Bendegúz (+100; 2015, Pozsony)
Szabó Katinka (52; 2016, Tel-Aviv)
Gercsák Szabina (70; 2017, Podgorica)
Gercsák Szabina (70; 2018, Győr)
Kárpáti Emese (+78; 2018, Győr)
Tóth Benedek (81; 2019, Izsevszk)
Szigetvári Mercédesz (+78; 2019, Izsevszk)
Gőz Roland (90; 2020, Porec)
Szigetvári Mercédesz (+78; 2020, Porec)
Özbas Szofi (63 kg, 2021, Budapest)
Tóth Benedek (100; 2021, Budapest)
Magyar válogatott (vegyes csapatverseny, 2021, Budapest)
Varga Brigitta (63; 2022, Szarajevó)
Sági Nikolett (78; 2022, Szarajevó)
Magyar válogatott (vegyes csapatverseny, 2022, Szarajevó)

 


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2022
Gombkötő Roland
Fotó: EJU, Gabi Juan
EJU, Carlos Ferreira)