Néhány hete jelent meg a Magyar Olimpiai Bizottság évkönyve, a Sport 2021. Ennek kapcsán felidézzük a mögöttünk hagyott tíz esztendő során az évkönyvben megjelent írásokat.
Az a megtiszteltetés ért, hogy a Judoinfo szerkesztőjeként egy évtizede minden évben felkérést kaptam arra, hogy összefoglaljam a sportág legfontosabb eseményeit, történéseit, emlékezetes pillanatait. Íme, a koronavírus-járvány kirobbanásának esztendejéről szóló, a Sport 2020-ban megjelent sportági összefoglaló!
Ima a tatamiról
A legizgalmasabb félévre készültünk, de aligha ilyen viszontagságokra vágytunk.
A judo meglehetősen hosszú, két esztendős olimpiai kvalifikációs sorozatának utolsó negyede rajtolt az esztendő elején, a mieink pedig biztatóan kezdtek, Karakas Hedvig az izraeli Grand Prix-ről, Cirjenics Miklós pedig a német Grand Slamről hozott haza egy-egy bronzérmet, ám a „beígért” nagy menetelés márciusban félbeszakadt.
A koronavírus-járvány megálljt parancsolt a judoéletnek is, több mint fél éven át szó sem lehetett olimpiai kvalifikációs pontok gyűjtögetéséről, mi több, ebben a kifejezetten partnerigényes sportágban jó ideig a közös edzésekről sem. Befagyott a kvalifikációs ranglista is, amely a „nagy generációváltás” időszakában számunkra viszonylag kedvező képet festett.
Az olimpiai indulásról elsősorban ez a világranglista dönt, minden súlycsoportból tizennyolc sportoló harcolhatja ki a részvétel jogát. Hozzájuk csatlakoznak még a rendező ország versenyzői (Japán minden súlycsoportban indíthat egy-egy harcost), valamint a kontinentális és nemzetközi szabadkártyák tulajdonosai.
Amikor félbeszakadt a World Judo Tour, egészen jól álltak a mieink, ha ezt az állapotot vették volna véglegesnek, hét versenyzőnk indulhatott volna Tokióban.
Tóth Krisztián a kényszerszünet ellenére olimpiai indulónak érezhette magát
A világbajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián helyzete biztosnak mondható, a ranglistán hatodik helyen állt, s olyan sok pontot gyűjtött a sorozatban, hogy már nem veszítheti el indulási jogát. Számára azért lehet izgalmas a folytatás, hogy minél előkelőbb helyet biztosítson magának a rangsorban, az olimpián ugyanis a legjobb nyolc judós kiemelt lesz a sorsolásnál, ez pedig valamivel kedvezőbb utat biztosíthat számára a dobogó felé vezető úton.
A világbajnoki bronzérmes Karakas Hedvig és az olimpiai bronzérmes Csernoviczki Éva ugyancsak kedvező helyzetben várhatta a folytatást, jó eséllyel tőlük sem vehetik már el az újabb olimpiai részvétel jogát. A februári düsseldorfi Grand Slam-tornán kivívott bronzérmével Cirjenics Miklós is a kvótások közé ugrott, de számára még izgalmasan alakulhat a folytatás, hiszen a befagyott rangsorban az utolsó előtti befutó hely volt az övé a 100 kilósok között.
2020 őszén Magyarországon indult újra útjára a judo
Ugyanígy állt a kétszeres Eb-bronzérmes Ungvári Attila a 81 kilogrammban, amíg junior Európa-bajnoknőnk, Pupp Réka az utolsó, még Tokiót érő pozíciót foglalta el az 52 kilogrammosok között.
A felsoroltak mellett még egy európai szabadkártya jutott volna a mieinknek, ezt a 73 kilósok között Szabó Frigyes használhatná fel, így alakulna ki a hét fős magyar csapat létszáma. A legutóbbi két játékokon, Londonban és Rio de Janeiróban egyaránt nyolc fős volt a magyar judocsapat, ezt a létszámot célozta meg ezúttal is a sportág vezérkara.
Az égig hallatszott az ima a tatamiról, október végén végre újra versenyezhettek a világ legjobbjai. A kényszerszünet nagy lehetőséget is hozott magával a mieink számára, a Nemzetközi Judo Szövetség döntése értelmében ugyanis – éppen a MOB ünnepi kiadványának nyomdába kerülése idején – Magyarországon indulhatott újra a kvalifikációs versenysorozat, a Grand Slam Hungaryt október 23. és 25. között rendezték meg a Papp László Sportarénában.
Karakas Hedvig (jobbról) a Sport 2020 nyomdába kerülése után Prágában
Európa-bajnoki aranyérmet szerzett, s később őt választották az Év sportolónőjének
Az is eldőlt, hogy a sorozat 2021 nyaráig tart majd, és a lehetőségeknek megfelelően igyekeznek legalább annyi versenyt rendezni a pályázók számára, amennyi elmaradt a pandémia miatt.
Amilyen nehéz lesz a folytatás Cirjenics Miklós, Ungvári Attila, Pupp Réka és Szabó Frigyes számára, olyan esélyeket is kínál a mieinknek az újraindulás. Több fiatal versenyzőnk is arra feni a fogát, hogy már 2021-ben olimpiai résztvevő lehessen, két ifjúsági olimpiai bajnokunknak, Özbas Szofinak és Gercsák Szabinának, az U23-as Európa-bajnok Sipőcz Richárdnak és a junior Európa-bajnok Szigetvári Mercédesznek is esélye lehet még erre. A fiatalok mellett szólnunk kell a rangidősről is: a 73 kilósok között ötödik olimpiájára készül a magyar judo egyik legendás alakja, a negyven esztendős Ungvári Miklós, akinek ugyancsak karnyújtásnyira van az áhított kvalifikáció.
A világjárvány és a vele járó bezárkózás magával hozta az állandó kételkedést is, csak abban lehetünk biztosak, ami már megtörtént. Mindenesetre a tervek szerint 2021-ben újra versenyről versenyre járnak majd a világ legjobb judósai, akik arra készülnek, hogy 2021. július 24-én számukra is megkezdődnek a küzdelmek a sportág őshazájában, a tokiói olimpián.
A legizgalmasabb félév áll előttünk.
(Megjelent a Sport 2020 című könyvben, Gombkötő Roland írása)
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2022
Forrás: Sport 2020
Gombkötő Roland írása
Fotó: MJSZ, Horváth György
EJU, Carlos Ferreira)