Néhány hete jelent meg a Magyar Olimpiai Bizottság évkönyve, a Sport 2021. Ennek kapcsán felidézzük a mögöttünk hagyott tíz esztendő során az évkönyvben megjelent írásokat.
Az a megtiszteltetés ért, hogy a Judoinfo szerkesztőjeként egy évtizede minden évben felkérést kaptam arra, hogy összefoglaljam a sportág legfontosabb eseményeit, történéseit, emlékezetes pillanatait. Íme, a Sport 2018-ban megjelent sportági összefoglaló!
A nagy döntések időszaka
Milyen volt a judósok esztendeje? Jó. Bővebben?
Három fő esemény várt felnőtt válogatottainkra 2018-ban, az Európa-bajnokság, az olimpiai kvalifikációs budapesti Grand Prix és a bakui világbajnokság. Feledhetetlen élmények, káprázatos teljesítmények és szépen csillogó érmek mellett kínos pillanatokat is hozott számunkra ez az esztendő.
Valljuk be, alaposan elkényeztettek bennünket! Több mint tíz esztendeje, egészen pontosan 2007 óta (akkor Hadfi Dániel győzelmének tiszteletére Belgrádban szólt a Himnusz) nem rendeztek olyan Európa-bajnokságot a sportágban, amelyről ne hoztunk volna haza legalább két érmet.
Az azóta is tartó sikersorozat egyik fő letéteményese a tatabányai Csernoviczki Éva, aki egészen különleges rekord birtokosaként készült a 2018-as Európa-bajnokságra: 2008 óta minden évben nyert Európa-bajnoki érmet, összesen tíznél tartott, valamennyit ugyanabban a versenyszámban, a 48 kilogrammosok között szerezte. A judóban ezzel ő az abszolút csúcstartó, de ha valamennyi sportág históriás könyvét végiglapoznánk, alighanem akkor sem találnánk hasonlóra példát.
Harminc felett is ott a helye!
Az Európa-bajnokságot ezúttal Tel-Avivban rendezték meg. Népes csapattal, tizennégy judóssal, s telve reményekkel vágtunk neki a versenynek. Csernoviczki Csaba lánya-tanítványa – ahogyan évek óta szinte minden egyes nagy világversenyen – az első napon lépett tatamira.
A kiemelésnek köszönhetően az Ippon Judo Tatabánya olimpiai bronzérmese az olasz Milani ellen rögtön a legjobb nyolc közé jutásért léphetett tatamira, s esélyeshez méltó teljesítménnyel – Milani három intésével – sikerrel vette is ezt az akadályt.
A negyeddöntőben már nehezebb falatnak ígérkezett, a törökök Eb-bronzérmese, Dilara Lokmanhekim igen kellemetlen ellefél, persze mellettünk szólt, hogy a felek korábbi három összecsapásán – 2015-ben és 2016-ban – rendre Csernoviczki Évi volt a jobb. Tel-Avivban Évi másfél perc után látványos dobással, vazarival szerzett vezetést, de a harmadik perc elején néhány másodperc alatt két intést is kapott. Szerencsére csöppet sem kellett izgulnunk, egy kontraakcióval a tatabányai versenyző szerezte meg a győzelmet, s ezzel bejutott az Európa-bajnoki elődöntőbe.
A fináléba jutásért Milica Nikoliccsal kellett összemérnie az erejét. A kétszeres U23-as Európa-bajnok ellen Évi eddig felemás mérleggel bírt: egyszer ő, egyszer a szerb judoka nyert. Most végig a magyar versenyző irányított, bár az elején Évi kapott egy intést, ezt hamarosan „kiegyenlítette” Nikolics, aki nem találta az ellenszerét a magyar lány határozott fogásainak, s az utolsó másodpercekben egy vazarira „el is esett” – természetesen nem magától. Sikerült tehát a bravúr: sorozatban a tizenegyedik Európa-bajnoki érem begyűjtése!
De még hátra volt a finálé – Évi hetedik(!) Európa-bajnoki döntője –, az orosz Irina Dolgova ellen, ahol az első kiemelt tudott felül kerekedni, egy vazarival megszerezte pályafutásának első Európa-bajnoki aranyérmét – egy arany és egy ezüst után. Csernoviczki Éva pedig a dobogó második fokára állhatott, oda, ahonnan 2008 óta egyszer sem hiányzott! Az elmúlt tizenegy évben két Európa-bajnoki cím (2013-ban Budapesten, majd egy évvel később Montpellier-ben), öt ezüst- és négy bronzérem került a birtokába. Egészen elképesztő sorozat!
„Nagyon akartam ezt az érmet, bizonyítani akartam, hogy harminc felett is helyem van a nemzetközi elitben” – nyilatkozta a tizenegyszeres Eb-érmes, aki ezúttal csöppet sem volt elégedetlen az ezüsttel, amely egy igen nehéz, mélypontokkal teli időszak végére tett pontot.
Új bajnokok érkeznek
Az Európa-bajnokság első napja amúgy magyar szempontból egész jól alakult, Csernoviczki Éva második helye mellett Pupp Réka a bronzéremért léphetett tatamira, s végül ötödik lett, Szabó Csaba és Karakas Hedvig pedig a hetedik helyen végzett – a folytatás azonban nem sikerült, a második és a harmadik versenynapon már csupán egy hetedik helyezés jutott nekünk Csoknyai László révén.
S ha már „Csokinál” tartunk, ki kell térnünk erre is: generációváltás szemtanúi vagyunk.
A kétezres évek elején fájdalmas volt elbúcsúzni a barcelonai hősöktől, az 1992-es olimpia érmese, Csősz Imre, Csák József és Hajtós Bertalan, végül Kovács Antal is a szögre akasztotta a dzsudogit (valójában szerencsére egyikük sem távolodott el a sportágtól), de újabb remek sportemberek léptek a helyükre.
Azóta „kirepült” egy másik generáció is, amelyet olyan nevek fémjeleztek, mint a világ- és Európa-bajnok, 2005-ben Magyarországon az Év sportolójának választott Braun Ákos, a vb-bronzérmes Baczkó Bernadett vagy a világbajnokságokon négy érmet is összegyűjtő, Európa-bajnok Mészáros Anett. (Utóbbi amúgy három év kihagyás után 2018 őszén a visszatérés mellett döntött, elképzelhető, hogy még sokat hallunk róla.)
És most a „londoniak” búcsúját éljük át, a magyar judo második legsikeresebb időszakának főszereplői, a 2012-es londoni olimpia magyar indulói vesznek sorban búcsút a tatamitól. A kétszeres Európa-bajnok Joó Abigélt a gyermekáldás és „civil” pályafutásának rajtja hívott más utakra, a 2017-es budapesti világbajnokságon éremközelbe kerülő kétszeres olimpikon, Csoknyai László és klubtársa, a világbajnoki ezüstérmes Bor Barna ugyan még 2018-ban is járt az edzésekre, de többnyire már távol maradt a versenyektől.
Persze, ez az írás nem valamiféle búcsúztató, hiszen – ha nem is könnyű ezt kimondani – ez az élet rendje. A sportban különösen kegyetlenül köszönt be a „nyugdíjkorhatár”. Minden évben sikerre éhes fiatalok érkeznek a „nagyok” nyakára, újabb és újabb kihívók teszik próbára az erőt és a felkészültséget, és az emberi szervezet csak egy bizonyos ideig képes olyan komoly fizikai teljesítményre, olyan gyorsaságra és rugalmasságra, amivel képes ezekre az ingerekre válaszolni, amivel képes a kihívók fölé kerekedni.
A sportágban jellemzően az olimpiát követő második esztendő a „nagy döntések” időszaka, a válogatott menők az ötkarikás játékok után még lendületből „nekimennek” a következő világ- és Európa-bajnokságoknak, de aztán hátrébb lépnek.
Bármennyire fájdalmas is a nagy bajnokoktól búcsút venni, szerencsére a fiatalok „elterelik a figyelmünket”. 2018-ban több kiemelkedő utánpótlás sikernek is tanúi lehettünk, elég csak a bajai Szigetvári Mercédesz junior Európa-bajnoki aranyérmét, Sipőcz Richárd ifjúsági kontinensbajnoki győzelmét vagy az ifjúsági olimpián az aranyérmes Özbas Szofi vagy a bronzérmes Vég Zsombor remeklését említeni: ezek is jelzik a magyar judo erejét.
Van mire támaszkodni.
Fókuszban Tokió 2020
Gyakorlatilag a kontinensbajnokság befejeztével rajtolt a két esztendős olimpiai kvalifikációs időszak, májustól kezdve minden Világkupa-eseménynek különleges jelentősége lett.
Augusztus második hetében a judo ismét birtokba vette a legnagyobb magyarországi sportcsarnokot: a Papp László Budapest Sportarénában rendezték meg a 4. Budapest Judo Grand Prix-t. Méghozzá sosem látott érdeklődés mellett! A Nemzetközi Judo Szövetség a nevezők nagy száma miatt három helyett négy küzdőfelületet kialakítását rendelte el, s végül nyolcvanhat ország 578 judósa lépett tatamira – ez rekord a World Judo Tour 2008 óta íródó történetében!
Ráadásul a magyar válogatott álomszerű szereplése rukkolt elő: a mieink közül a harminchét esztendős Ungvári Miklós és a világbajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián aranyérmet szerzett, Karakas Hedvig és Szabó Frigyes pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
„A hétvége szenzációs sikerei mellett sem árt tudatosítani önmagunk számára, hogy a judo nagyon nehéz sporttá vált, amelyben a pillanatok alatt hozott döntések vagy kihagyások egyeseket a vesztesek közé taszíthatnak, másokat győztessé emelhetnek. Amit a Grand Prix-n nyújtott a válogatottunk, az a csúcs, az ember életében nagyon kevésszer alakulnak ilyen szépen a dolgok. De a jó szereplés, a siker mindenképpen benne van a válogatottunkban, és remélem, a világbajnokságon is megmutatkozik majd” – nyilatkozta a budapesti GP után Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke.
De talán ő sem gondolta, mi vár ránk Azerbajdzsánban…
A halhatatlanok között
Elsőként egy szívet melengető esemény: a Nemzetközi Judo Szövetség látványos gálaműsor közepette tizenkilenc sportembert választott be a sportági Hírességek Csarnokába. Közöttük volt a paksi Atomerőmű SE egykori klasszisa (jelenlegi elnöke), Hangyási László mesteredző tanítványa, Magyarország első olimpiai és világbajnok judósa, a négyszeres olimpikon Dr. Kovács Antal, akinek az oklevelet a sportág másik legendája, a tízszeres világbajnok Teddy Riner adta át.
Még a sorsolás után is bizakodóak voltunk.
Aztán a világbajnokság pofonok sorát hozta számunkra. A bíráskodás egészen más szellemű volt, mint a korábbi versenyeken, s a mieinknek ehhez nem igazán sikerült alkalmazkodniuk. Már a nyitónapon bírói döntés vetett véget az olimpiai bronzérmes Csernoviczki Éva szereplésének (a hosszú évek gyakorlatától eltérően az utolsó másodpercben kapta a mindent eldöntő intést), első mérkőzésén kiújult az olimpiai ötödik helyezett Karakas Hedvig néhány hétrel korábban szerzett térdsérülése, intésekkel esett ki alegjobb tizenhat között olimpiai ezüstérmesünk, Ungvári Miklós – igaz, a vereség után elsősorban magát okolta dekoncentráltsága miatt.
A rossz sorozatnak Tóth Krisztián vetett véget, aki fantasztikus kitartásról tett tanúbizonyságot, harminchét percnyi tiszta küzdelmi idő után, hat mérkőzést vívva szerezte meg az ötödik helyezést. Sorozatban az ötödik világbajnokságán került be a legjobb nyolc közé (2013-ban ötödik, 2014-ben ezüstérmes, 2015-ben hetedik, 2017-ben és az idén ismét ötödik lett), egy ilyen sorozat pedig csak a legnagyobbakra jellemző.
Ő sem „bírózott”, pedig megtehette volna, az elődöntőben és a döntőben is olyan helyzetben harcolt a hosszabbításban, amely máskor egyértelmű győzelmet hozott volna számára.
Érem nélkül zártuk tehát a világbajnokságot, a bakui esemény után kiadott olimpiai rangsor mégis nagyon szép képet festett számunkra: kilenc versenyzőnk is tokiói indulást érő pozíciót harcolt ki magának eddig. Ennél nagyobb létszámú csapatunk csak az emlékezetes barcelonai olimpián volt, de akkoriban még nem volt a sportágnak ilyen jellegű kvalifikációs rendszere.
Tegyük hozzá: a rangsor állása csak pillanatnyi, az olimpiai kvalifikációs sorozat hátralévő másfél éve még rengeteg változást hozhat. De egy biztos: a mieink igen kedvező pozícióból várják a folytatást.
Szóval milyen volt a judósok esztendeje?
Jó…
(Megjelent a Sport 2018 című könyvben, Gombkötő Roland írása)
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2022
Forrás: Sport 2018
Gombkötő Roland írása
Fotó: MJSZ, Horváth György
IJF, Gabriela Sabau
MOB, Szalmás Péter
EJU, Carlos Ferreira)
