Néhány hete jelent meg a Magyar Olimpiai Bizottság évkönyve, a Sport 2021. Ennek kapcsán felidézzük a mögöttünk hagyott tíz esztendő során az évkönyvben megjelent írásokat.
Az a megtiszteltetés ért, hogy a Judoinfo szerkesztőjeként egy évtizede minden évben felkérést kaptam arra, hogy összefoglaljam a sportág legfontosabb eseményeit, történéseit, emlékezetes pillanatait. Íme, a Sport 2017-ben a budapesti világbajnokságról megjelent sportági összefoglaló!
Ünnep, budapesti világbajnoksággal
A japán szamurájok évszázadokon át formált harcművészetétől hosszú út vezetett a budapesti eseménysorozatig: napjaink egyik legnépszerűbb küzdősportja, a judo Magyarországon ünnepelt. A sportág világbajnoksága számunkra három ötödik helyezést hozott, s bár maradt bennünk némi hiányérzet, alighanem büszkén gondolunk majd vissza a történtekre.
A budapesti világbajnokság híre 2017 augusztusában még azokhoz is eljutott, akik a sport irányában kevéssé nyitottak, elvégre valóban fontos lehet az az esemény, amelyre a világ legbefolyásosabb embere is személyesen kíváncsi.
Testdobások, földharctechnikák
De ne vele kezdjük!
Kano Dzsigoro professzornak köszönhetjük a judót, a XIX. század végén ő hozta létre a sportág alapjait. Akkoriban úgy fogalmaztak, hogy a judo a „dzsiu dzsicu tökéletesített módszere”, Kano mester a hagyományos japán harcművészetből kigyomlálta a testi épségre különösen veszélyes elemeket (például a helyrehozhatatlan károkat okozó ízületi feszítéseket), s a különféle testdobásokból és földharctechnikákból (fojtás, karfeszítés, leszorítás) megalkotta a Kodokan Judo rendszerét.
A judo alig több mint egy évszázad alatt meghódította a világot, manapság több tízmillióra tehető az igazolt versenyzők száma szerte a Földön. A sikere nem véletlen: már a kezdetek során megtanítja a megfelelő – és más sportágakban, sőt, a hétköznapi életben is alkalmazható – eséstechnikákat, a hagyományok tiszteletére, az ellenfél megbecsülésére nevel, s a mesterré válás útján indít el és vezet végig, ki ne hallott volna a színes övekről, vizsgákról, különféle danfokozatokról.
Kano professzor még életében sokat tett azért, hogy a judo elnyerje helyét az olimpiai mozgalomban is, azt azonban már nem érhette meg, amikor az 1964-es tokiói ötkarikás játékokon programba is került a sportág.
A judo, amely a legutóbbi, 2016-os riói olimpián az eladott jegyeket tekintve a harmadik legnépszerűbb sportág volt az összes közül.
Ehhez persze kellett egy másik „kulcsfigura”: Marius Vizer.
A Budapesten élő, magyarul is kitűnően beszélő nagyváradi származású osztrák-román üzletember maga is erősen kötődött a judóhoz, versenyzőként, majd edzőként is szolgálta a sportágat, s a kétezres évek elején elhatározta el, hogy kiveszi a részét annak menedzseléséből is. Néhány hónap alatt olyan elismertséget szerzett magának, hogy az Európai Judo Szövetség elnökévé választották, majd 2007-ben ő lett a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) elnöke. Közvetlenül megválasztása után a világsajtó előtt éppen Budapesten mutatkozott be, s olyan terveket fogalmazott meg, amelyek egy évtized alatt mind megvalósultak.
Több mint sport, társadalmi esemény
Addig évente egy-két versenyt rendeztek az IJF égisze alatt, mára több tucatnyi viadalra kerül sor az IJF World Tour keretében. Az ő nevéhez fűződik a pénzdíjak bevezetése (ebből a szempontból is csúcseseménnyé vált a 2017-es budapesti világbajnokság a maga egymillió dolláros összdíjazásával), a judo arculatának letisztulása (drasztikus lépéseket tettek azért, hogy a sportág ne mozduljon el a különféle birkózóstílusok felé), a szabályok könnyebb értelmezhetősége (mára jóval egyszerűbbé vált a küzdelmek követése), a média meghódítása (a budapesti világbajnokágról például a világ 130 országában közvetítettek a televíziós társaságok, a CNN pedig félórás dokumentumfilmet készített), s Marius Vizer érte el at is, hogy a judo több legyen, mint sport. Egy igazi társadalmi esemény.
A fent említett befolyásos embert, a fekete öves judomestert, Vlagyimir Putyint választották meg az IJF tiszteletbeli elnökévé (az alelnök nem más, mint az OTP-vezér Csányi Sándor), a nagy judoversenyeken híres politikusok, művészek, sportolók hada fordul meg rendszerint, így volt ez a budapesti világbajnokságon is, ahol Putyin elnök mellett jelen volt többek között Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Khaltmaa Battulga, Mongólia elnöke, Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke vagy Lord Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke, de Budapesten járt például Fidel Castro fia, Antonio Castro, vagy éppen az Eurovíziós Dalfesztivál egykori győztese, az olasz Al Bano is.
Történetünk szempontjából Kano Dzsigoro, Marius Vizer és Vlagyimir Putyin mellett még egy fontos személyt kell kiemelnünk: Dr. Tóth Lászlót, a Magyar Judo Szövetség elnökét. A hazai sportéletben ő a legrégebben regnáló szakszövetségi elnök, aki kétségkívül remek sportdiplomata: 1998-as megválasztása óta Magyarország egy híján minden korosztály számára rendezett Európa-bajnokságot és világbajnokságot (a sor az U23-as Eb-vel 2018-ban lesz teljes), évek óta otthont ad az olimpiai kvalifikációs sorozat egyik legfontosabb állomásának, a százezer dolláros összdíjazású Budapest Judo Grand Prix-nek, 2017-ben pedig a budapesti felnőtt világbajnoksággal az elnök és sportága egyaránt a csúcsra érkezett.
A rekordok világbajnoksága
Az augusztus második felében kezdődő budapesti eseménysorozatnak része volt a nemzetközi és a kontinentális szövetségek tisztújító kongresszusainak sora, a nemzetközi szövetség hatvanötödik születésnapjának tiszteletére a budapesti Operaházban tartott gála épp úgy, mint a világ legjobb judósainak legfontosabb versenye, a világbajnokság.
Amely több szempontból is a rekordok világbajnoksága lett: a Papp László Budapest Sportarénában 126 ország 726 sportolója lépett tatamira, a sportág történetében még sosem képviseltette magát ilyen sok nemzet egyszerre. A média érdeklődése is kiemelkedő adatokat hozott, csaknem 800 médiamunkás dolgozott a vb-n, több mint ötven országban élőben közvetítették az érmekért zajló küzdelmeket, s ahogyan már említettük: öt kontinens 130 országában került képernyőre legalább összefoglaló szintjén a viadal.
Sporttörténelmi eseménynek is szemtanúi lehettünk: a budapesti világbajnokságon mutatkozott be a vegyes csapatverseny, amely már szerepel majd a 2020-as tokiói olimpia programjában is. Thomas Bach a helyszínen győződhetett meg róla, hogy ötkarikás szemszögből is jó döntés volt az új versenyszám befogadása.
De essen szó végre a főszereplőkről a judósokról is!
A japánok Inoue Koszei kapitány szárnyai alatt visszataláltak a nyerő útra, valósággal taroltak Budapesten: a megszerezhető tizenöt aranyéremből nyolcat is hazavittek. Elnökük szeme láttára remekeltek a mongol judósok, akik egy arany-, egy ezüst- és négy bronzéremmel szerezték meg a harmadik helyet az éremtáblázaton, közvetlenül a két arannyal záró franciák mögött.
Tizenhárom perces finálé
A sportág legismertebb versenyzője, a francia óriás, Teddy Riner Budapesten is megőrizte 2010 óta tartó veretlenségét, megszerezve kilencedik világbajnoki címét. Kétségkívül ő ma a legnagyobb judós sztár (s nemcsak a méreteit tekintve – a guadaloupe-i születésű sportoló 204 centiméter magas és 140 kilogramm), kilencedik győzelme után kis túlzással a biztonságiak vezették ki a Papp László Sportarénából, záróráig adta interjúit a különféle televíziós és rádiócsatornáknak.
Rinert ugyan kétszer is megszorongatták (évek óta nem álltak ilyen közel a bravúrhoz), de akadt olyan favorit is, aki nálunk talált legyőzőre, a koszovóiak első olimpiai bajnokánál, a kétszeres világbajnok Majlinda Kelmendinél például két ellenfele is jobbnak bizonyult, erre kevesen számítottak a rajt előtt.
768 mérkőzés 650 akciópontot (vazari) hozott, 439 meccs ipponnal vagy leléptetéssel ért véget, láthattunk sokáig emlékezetes finálét, amelyen a mongol Dorjsuren csaknem tizenhárom percnyi küzdelem után tudta legyőzni a japán Cukaszát, drámai küzdelmeket, nagy bravúrokat.
És sokszor majdnem „felrobbant” a csarnok a magyar szurkolók buzdításától.
Pedig nem kezdődött számunkra jól, hiszen olimpiai bronzérmesünk, a budapesti helyszínen korábban pazarul szereplő, a Papp László Sportarénában Európa-bajnoki címet és Grand Prix-aranyérmet szerző tatabányai Csernoviczki Évát fiatal, mindössze tizennyolc éves kubai ellenfele már az első meccsén búcsúztatta, ahogyan a világbajnoki újonc Szabó Csaba számára is csupán egy meccs jutott.
A második napon az 52 kilogrammosok között szereplő Pupp Réka és Szabó Katinka is nyert meccseket, előbbit az olimpiai bronzérmes belga Van Snick, utóbbit a világbajnok címig menetelő japán Ai állította meg.
A vb harmadik napján következett az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós, aki nem tudott élni viszonyag kedvező sorsolásával, chilei és Puerto Ricó-i ellenfelének legyőzése után a kazah Smagulovon már fennakadt. A magyar sportkedvelők számára már oly sok örömteli percet szerző harminchat esztendős ceglédi sportember példás önkritikával fogadta a kiesést, azért elsősorban önmagát okolta. Nem tudott a legjobb nyolc közé kerülni az 57 kilogrammos Karakas Hedvig sem, aki a riói olimpia után kettős operáción esett át, a visszatérésre pedig nem tudott még száz százalékos állapotba kerülni.
Közel a tűzhöz
A vb negyedik napjáig kellett várnunk arra, hogy magyar judósért is szoríthassunk a végjátékban. Ekkor a paksiak kétszeres olimpikonja, Csoknyai László menetelt remekül: három győzelemmel jutott el a negyeddöntőig, ahol a későbbi világbajnok, aznap ihletett formában judós német Wieczerzak feltartóztatta. Hangyási László tanítványa nagy bravúrral megnyerte vigaszági meccsét az üzbég Bobonov ellen, de a bronzmeccsen túlságosan is nyerni akart: összekapaszkodott iráni ellenfelével, aki otthonosabban mozgott a birkózásból is ismert technikában, s ipponnal vetett véget a küzdelemnek. „Még sosem voltam ilyen közel a tűzhöz” – nyilatkozta a bronzmeccs után „Csoki”.
Közel lehetett volna a másik 81 kilós magyar induló, Ungvári Attila is. A ceglédi fiatalember a világranglista harmadik helyezettjeként kezdte a világbajnokságot, kubai és amerikai riválisát magabiztos judóval állította félre, de aztán az olasz Marconcinivel találta szembe magát, aki Wieczerzakhoz hasonlóan élete formáját időzítette erre a napra. Ungvári Attila kiesett, az olasz ment tovább, egészen a fináléig…
Az egyéni küzdelmek utolsó két napján nem kevesebb mint tizenkét magyar versenyzőért szurkolhattunk. Közülük ketten is hajszálra voltak a dobogótól.
A világbajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián öt(!) győzelemmel jutott el az elődöntőig, ahol a nagy meglepetéseket hozó súlycsoportban a szerb Majdov lett az ellenfele. A papírforma a magyar judós mellett szólt, s a négy percnyi küzdelem során a KSI SE klasszisa irányított, az ellenfélnek nem is volt említésre méltó megmozdulásra. A hosszabbításban azonban Majdov összpontosított jobban, s végül az aranyat is megszerezte. Tóth Krisztiánnak a vereséggel a nehezebb út jutott: a bronzéremért a világelsővel, a dél-koreai Gvakkal kellett megmérkőznie. A bravúr elmaradt, de Tóth Krisztián így is büszke lehet: eddigi összes világbajnoki szereplése során bejutott a legjobb nyolc közé, ami egy ilyen kiegyenlített súlycsoportban elismerésre méltó teljesítmény.
Érmek, karnyújtásnyira
A 90 kilós Vér Gábort a kubai Silva Morales a 78 kilogrammos Salánki Evelint a kanadai Portuondo Isasi búcsúztatta, a 100 kilós Cirjenics Miklóst a későbbi világbajnok japán Wolf vitatott körülmények között ütötte el a továbbjutástól, a vb-indulók közé az utolsó pillanatban bekerülő Ohát Zalán viszont két skalpot is begyűjtött, s csak a bronzéremig jutó orosz Gyenyiszovnak adta meg magát.
A 70 kilogrammos Gercsák Szabina győzelemmel kezdett, de már a győztes csata utolsó percében látható volt, hogy valami nincs rendben vele, a francia Gahie ellen búcsú lett a vége. A korosztályos porondon minden világversenyen aranyérmet szerző miskolci fiatal elmondta: nem tudott megbirkózni a hazai világversenyen rá nehezedő nyomással.
A hazai pálya szárnyakat adott a kétszeres Európa-bajnok Erdélyi-Joó Abigélnek, aki remek győzelemmel kezdett, majd a kubai Antomarchi ellen is vezetett, de nem tudta az előnyét megőrizni. A hosszabbításban már a kubai kerekedett felül, de tegyük hozzá: Abigél már a civil életből tért vissza a tatamira, a mérnöki munka mellett készült fel a világbajnokságra.
A nehézsúlyú hölgyek küzdelmében Kárpáti Emese egy győzelemmel és egy vereséggel zárt, csekély vigasz számunkra, hogy Szigetvári Mercédeszt is a későbbi világbajnok, a kínai Ju Szong búcsúztatta. A férfiaknál viszont Bor Barna parádézott: évek óta nem látott magabiztossággal és harcossággal hozta a meccseit, Puerto Ricó-i, román és grúz ellenfelét legyőzve jutott be a legjobb négy közé. Ott aztán két brazil várt rá: a világelső Moura elvette Barnától a finálé lehetőségét, míg a kétszeres olimpiai bronzérmes Silva a harmadik helyezést is: nagy csatában, hosszabbításos meccsen.
A vb zárónapján a csapatversenyben is jól szerepeltek a mieink, Kazahsztán ellen hat-nullás győzelemmel kezdett a magyar válogatott, amely Franciaország ellen is közel állt a bravúrhoz, de végül nem tudott továbbjutni.
Az előzetes célkitűzést egy érem és egy pontszerző helyezés elérésében jelölte meg Nagy András szakágvezető, ebből lett három pontszerző hely. A korábbi világbajnokságokhoz képest érezhető az előrelépés, mégis, a három karnyújtásnyira lévő érem miatt maradt bennünk némi hiányérzet.
Kétségkívül úgy lehetett volna felhőtlen számunkra a judo nagy ünnepe.
Cselgáncs, dzsúdó vagy judo?
Gyorsan szögezzük le: a lényeg, hogy mindhárom ugyanazt a japán eredetű küzdősportot jelöli, amely 1964 óta szerepel az nyári olimpiai játékok programjában!
De mégis, a három közül melyik a helyes kifejezés?
A sportág neve magyar kiejtés szerinti átírással dzsúdó, a nemzetközileg elfogadott írásmódja pedig judo (az eredeti japán kifejezés angol átírással). A sportágban szerte a világon ez utóbbit használják. A cselgáncs kifejezés a múlt század ötvenes éveiből származik, a hazai nyelvújító mozgalom egyik bejáratott és itthon elfogadott terméke, furcsa, de éppen azok nem kedvelik, akik ebben a sportágban mozognak. Aki ugyanis mélyebben elmerül a Kano Dzsigoro professzor által megálmodott harcművészet ismereteiben, azt tudja: a judo jóval több, mint csel és gáncs. A sportág hazai szövetsége 1957-ben még Magyar Cselgáncs Szövetség néven alakult, de az idők során a judósok megváltoztatták a nevét, amely ma már Magyar Judo Szövetség.
Visszatérve a fenti kérdésre: a magyar helyesírási szabályok szerint a judo helyesen dzsúdó, a sportsajtóban pedig elfogadottan cselgáncs…
(Megjelent a Sport 2017 című könyvben, Gombkötő Roland írása)
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2022
Forrás: Sport 2017
Gombkötő Roland írása
Fotó: MJSZ, Horváth György)
