Egy fényes karrier Európa-bajnoki sorozata ért véget szombaton Lisszabonban: a Ceglédi VSE klasszisa, sok magyar és külföldi judós példaképe, Ungvári Miklós már a viadal előtt bejelentette, versenyzőként ez lesz az utolsó kontinensbajnoksága.



Ungi nem aprózta el: pályafutása során a lisszaboni volt a tizennyolcadik Európa-bajnokság, bárki is szeretné megpróbálni, ezt nagyon nehéz lesz utánozni. Ami pedig az eredményeket illeti: a hosszú út során hét kontinensbajnoki érmet is összegyűjtött, három arany- (2002, Maribor; 2009, Tbiliszi; 2011, Isztambul) és három ezüst- mellett egy bronzérme is van.

A negyven esztendős csillag Eb-búcsúja egy kissé felemás lett, hiszen előbb a leléptetésig hajtotta húsz(!) évvel fiatalabb finn ellenfelét, majd a súlycsoport egyik új üstökösével, a huszonkét éves török Eb-bronzérmes Bilal Cilogluval csapott össze. Ez lett Ungvári Miklós utolsó Európa-bajnoki összecsapása, két gyorsan megkapott intés után, alig több mint két percnyi küzdelmet követően a vezetőbíró egy páros intést is kiosztott, ez pedig a negyedik helyen kiemelt Ciloglu továbbjutását jelentette.

Talán túl szőrös szívű volt a bíró, de nem ettől facsarodott össze a szívünk: a fájdalomtól és a büszkeségtől. Elbúcsúzott egy igazi nagy klasszis, aki megannyiszor megörvendeztetett bennünket. Persze, még ne engedjük el olyan könnyen, hiszen a tervei szerint tatamira lép a júniusi budapesti világbajnokságon, s ha erre esélye nyílik, ott lesz a tokiói olimpián is.




Ungvári Miklós Európa-bajnokságai


Sajnos a 81 kilorammosoknál sem tartott ennél tovább az Európa-bajnokság számunkra. Az U23-as Eb-bronzérmes Tóth Benedeket az osztrák Borchashvili nem engedte tovább az első körből, leszorítással nyert a grúz származású judós.

A kétszeres Eb-bronzérmes Ungvári Attila nem került könnyű ágra, bár a spanyol Mendiola ellen még a hosszabbításban kiharcolt győzelemmel továbbjutott, a második mérkőzésén nem bírt a belgák Eb-ezüstérmesével, Sami Chouchival. Tegyük hozzá: ehhez a „túl könnyen” kiosztott intések is kellettek, amelyekből a belga egyet sem, Karvaly viszont hármat is kapott.




Ungvári Attila (kékben) és a belga Chouchi csatája


A hölgyeknél két indulónk volt szombaton, közülük az ifjúsági világbajnok Varga Brigitta nem volt szerencsés a sorsolásnál, a KSI SE fiatalja a lehető „legnagyobb halat fogta ki”: az olimpiai, világ- és Európa-bajnok szlovén Tina Trstenjak ellen így is kihúzta a végsőkig, már a rendes küzdelmi időn túl, leszorítással kapott ki neves riválisától.

Gercsák Szabina harcos meccsen győzelemmel kezdett a görög Telcidu ellen, ám a DVTK judósa a második körben már nem tudott továbblépni, ifjúsági olimpiai bajnokunk a hazaiak világbajnoki ezüstérmesével Barbara Timóval szemben maradt alul, így nem folytathatta a küzdelmet.




Varga Brigitta (kékben) az olimpiai bajnok Trstenjakkal csapott össze


Az Európa-bajnokság záró versenynapján négy magyar judós lép tatamira: a világbajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián, az U23-as Európa-bajnok Gőz Roland, a riói olimpikon Cirjenics Miklós és a junior világbajnoki-bronzérmes Vég Zsombor.


A program

ÁPRILIS 18., VASÁRNAP
Férfiak, 90 kg
(címvédő: Mihail Igolnyikov, orosz; magyar induló: Tóth Krisztián, MTK Budapest; Gőz Roland, MTK Budapest)
Férfiak, 100 kg (címvédő: Peter Paltchik, izraeli; magyar induló: Cirjenics Miklós, Atomerőmű SE; Vég Zsombor, Ceglédi VSE)
Férfiak, +100 kg (címvédő: Tamerlan Basajev, orosz; magyar induló: –)
Nők, 78 kg (címvédő: Madeleine Malonga, francia; magyar induló: –)
Nők, +78 kg (címvédő: Romane Dicko, francia; magyar induló: –)
11:00: selejtezők*
17:00: érmes mérkőzések, döntők*
TV: M4, hétfő, 10:30 (felvételről)
*(magyar idő szerint)




A magyarok eredményei
FÉRFIAK
73 KG. 1. forduló:
Ungvári Miklós–Roope Korhonen (finn) intéssel 10–0. 2. forduló: Ungvári Miklós–Bilal Ciloglu (török) intéssel 0–10
81 KG. 1. forduló: Tóth Benedek–Shamil Borchashvili (osztrák) 0–10; Ungvári Attila erőnyerő. 2. forduló: Ungvári Attila–Jose Maria Mendiola Izquieta (spanyol) aranyponttal 7–0. 3. forduló: Ungvári Attila–Sami Chouchi (belga) aranyponttal, intéssel 0–10
NŐK
52 KG. 1. forduló:
Pupp Réka–Ana Viktorija Puljiz (horvát) 10–0. 2. forduló: Pupp Réka–Amber Ryheul (belga) 10–0. Negyeddöntő: Pupp Réka–Odette Giuffrida (olasz) aranyponttal, intéssel 0–10. A vigaszágon: Pupp Réka–Gili Cohen (izraeli) 7–0. A 3. helyért: Pupp Réka–Ana Perez Box (spanyol) aranyponttal 10–0
57 KG. 1. forduló: Kármán Andrea–Anna Kuczera (lengyel) 0–10
63 KG. 1. forduló: Varga Brigitta erőnyerő. 2. forduló: Varga Brigitta–Tina Trstenjak (szlovén) 0–10
70 KG. 1. forduló: Gercsák Szabina–Elizavet Telcidu (görög) 10–0. 2. forduló: Gercsák Szabina–Barbara Timo (portugál) 0–7

 



 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2021
Gombkötő Roland
Fotó: EJU, Rui Telmo Romao)