Majdnem pontosan ugyanaz lesz az időrendi programja a koronavírus-járvány miatt jövő évre halasztott tokiói olimpiának, mint amit 2020-ra terveztek. A judotorna 2021. július 24-én rajtol.




A sportág első, s eddig egyetlen magyar aranyérmese a levegőben:
Kovács Antal 1992-ben Barcelonában lett olimpiai bajnok


A megnyitó ünnepség idén július 24-ről 2021. július 23-ra módosított időpontját már korábban nyilvánosságra hozták, de a teljes program mostanáig függőben volt, amikor is a szervezőbizottság ismertette az új terveket a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 136. kongresszusán, amelyet online tartottak.

Az új menetrend szerint a tokiói játékok egy fukusimai softballmérkőzéssel veszi kezdetét két nappal a megnyitó előtt, azaz július 21-én helyi idő szerint reggel kilenc órakor. A bejelentés szerint mindenre egy nappal korábban kerül sor a 2020-as időrendhez képest, ugyanakkor az órarendben lesznek kisebb eltérések.

A judotorna 2021. július 24-én szombaton a két legalacsonyabb súlycsoporttal (férfi 60 és női 48 kilogramm) rajtol, s egy héttel később, július 31-én szombaton a vegyes csapatversennyel ér véget.


A judotorna programja

2021. július 24. Férfi 60 és női 48 kg
2021. július 25. Férfi 66 és női 52 kg
2021. július 26. Férfi 73 és női 57 kg
2021. július 27. Férfi 81 és női 63 kg
2021. július 28. Férfi 90 és női 70 kg
2021. július 29. Férfi 100 és női 78 kg
2021. július 30. Férfi +100 és női +78 kg
2021. július 31. Vegyes csapatverseny


A programban a maratoni futás és a gyalogló számok helyszíne változatlanul Szapporó lesz. A hosszútávú atlétikai számokat azért tették át a Tokiótól nyolcszáz kilométerre északra fekvő városba, mert a fővárosban nyáron jellemző hőség veszélyeztethette volna a sportolók egészségét.

A szervezők számára a halasztásban az jelentette a legnagyobb problémát, hogy a sportolók olimpiai faluja és az esemény negyvenkét létesítménye 2021-ben is rendelkezésre álljon, mivel az apartmanokat már eladták, több helyszín pedig már le volt foglalva 2021-re. Júniusban még úgy nyilatkoztak, hogy a helyszínek nyolcvan százaléka biztosított a jövő évi eseményre is, a szervezőbizottság pénteki tájékoztatása szerint ugyanakkor mostanra valamennyi létesítménnyel megszületett a szóbeli egyezség.

A tokiói olimpián 2021. július 23. és augusztus 8. között rendezik, és 339 számban hirdetnek bajnokot.




A legutóbbi magyar ötkarikás érmes, Ungvári Miklós (balról) a londoni dobogón


Negyvennyolc esztendővel ezelőtt, 1972-ben indult először magyar judós az olimpián, akkor öt versenyzőnk léphetett tatamira, közöttük volt az első pontszerzőnk, Hetényi Antal is, aki az ötödik helyen végzett. Négy évvel később, az 1976-os játékokon Montrealban hat magyar induló volt a mezőnyben, s Tuncsik József megszerezte az első magyar judós olimpiai medált, egy bronzérmet.

Az 1980-as moszkvai játékokon nyolc magyar induló két bronzéremmel tért haza. A kényszerű szünet után nyolc évvel később, 1988-ban Szöulban hét magyar judós indult, míg a legnépesebb küldöttséget húsz esztendeje, 1992-ben Barcelonában delegálta a magyar judo: akkor tizenkét versenyzőnk szerepelhetett, igaz, ebben az időszakban még nem volt szigorú kvalifikációhoz kötve a részvétel.

Az első „kvalifikációs” olimpián, 1996-ban hét indulónk volt, 2000-ben Sydneyben hat sportolónk küzdhetett, míg 2004-ben Athénban csupán két versenyzőnk indulhatott. Nyolc éve, a 2008-as pekingi játékok előtt hat judósunk harcolta ki az olimpiai indulás jogát, 2012-ben Londonban nyolcan voltunk, és a mieink két érmet, két ötödik és egy hetedik helyezést hoztak haza! A 2016-os riói olimpián ugyancsak nyolc judósunk indulhatott, a mérleg: egy ötödik és három hetedik helyezés.

A judo (cselgáncs) az 1964-es tokiói olimpián szerepelt először az ötkarikás programban, amelyben 1972 óta megszakítás nélkül helyet kapott. A női judo 1992-ben került a programba, Rio de Janeiróban hét férfi és hét női súlycsoportban osztanak majd ki olimpiai érmeket.




Az első érmesünk, Tuncsik József (jobbról) a montreali játékokon


A magyar judosport olimpiai helyezései

ARANYÉRMES (1)
Kovács Antal (1992, Barcelona)

EZÜSTÉRMES (3)
Hajtós Bertalan (1992, Barcelona)
Csák József (1992, Barcelona)
Ungvári Miklós (2012, London)

BRONZÉRMES (5)
Tuncsik József (1976, Montreal)
Kincses Tibor (1980, Moszkva)
Ozsvár András (1980, Moszkva)
Csősz Imre (1992, Barcelona)
Csernoviczki Éva (2012, London)

ÖTÖDIK HELYEZETT (11)
Hetényi Antal (1972, München)
Szepesi István (1980, Moszkva)
Bujkó Tamás (1988, Szöul)
Hajtós Bertalan (1988, Szöul)
Dubovszky István (1988, Szöul)
Wágner József (1992, Barcelona)
Csák József (1996, Atlanta)
Kovács Antal (1996, Atlanta)
Karakas Hedvig (2012, London)
Joó Abigél (2012, London)
Ungvári Miklós (2016, Rio de Janeiro)

HETEDIK HELYEZETT (12)
Szabó Ferenc (1972, München)
Csák József (1988, Szöul)
Gyáni János (1988, Szöul)
Gránicz Éva (1992, Barcelona)
Hadfi Dániel (2008, Peking)
Csernoviczki Éva (2008, Peking)
Baczkó Bernadett (2008, Peking)
Mészáros Anett (2008, Peking)
Bor Barna (2012, London)
Csernoviczki Éva (2016, Rio de Janeiro)
Karakas Hedvig (2016, Rio de Janeiro)
Joó Abigél (2016, Rio de Janeiro)




A riói magyar csapat: Ungvári Miklós (balról), Havasiné Fridrich Annamária
versenybíró, Csernoviczki Éva, Bor Barna, Karakas Hedvig,
Joó Abigél, Tóth Krisztián, Csoknyai László és Cirjenics Miklós 


JUDÓSAINK AZ OLIMPIÁN

1964, Tokió: 0
1972, München: 5
1976, Montreal: 6
1980, Moszkva: 8
1984, Los Angeles: 0
1988, Szöul: 7
1992, Barcelona: 12
1996, Atlanta: 7
2000, Sydney: 6
2004, Athén: 2
2008, Peking: 6
2012, London: 8
2016, Rio de Janeiro: 8
2021, Tokió: ?

 




LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2020
Forrás: Magyar Távirati Iroda
Fotó: MTI, archív
IJF, Záhonyi Tamás
MJSZ, Horváth György)