Nem sikerült a bravúr Ungvári Attilának szerdán Tokióban: a ceglédi judóst a világbajnokságon a legjobb harminckettő között a világranglista második helyezettje, a vb-aranyig menetelő Sagi Muki búcsúztatta.
EREDMÉNYEK   JUDO TV




A tokiói olimpiai kvalifikációs világbajnokság negyedi napján egyetlen magyar indulónak szurkolhattunk, a kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes Ungvári Attila próbált szerencsét. A Ceglédi VSE judósa az első körben a svédek ugyancsak Eb-harmadik versenyzőjével, Robin Pacekkel csapott össze.

A felek jól ismerik egymást, az elmúlt évek során már ötször találkoztak az az IJF World Tour versenyein, s ebből négyszer „Karvaly” nyert. A sor Tokióban is folytatódott, de nem adták ingyen a továbbjutást: a hosszabbításban, több mint hat és fél percnyi küzdelem után sikerült fojtással megszerezni a győzelmet.




Ungvári Attila–Robin Pacek


A sorsolás Bíró Tamás tanítványával sem volt kegyes, hiszen már a legjobb tizenhat közé jutásért szembe kellett nézni a világbajnoki cím egyik várományosával, a világranglistán második helyezett, kétszeres Európa-bajnok, ebben az évben három Grand Slam-tornán is döntős (kétszer aranyérmes) Sagi Mukival.

Az izraeli klasszis tavaly is éppen ebben a fordulóban állt Ungvári Attila elé, s nem engedte tovább küzdeni a magyart. Ugyanígy történt Tokióban is, Muki gyorsan előnybe került, s az első akció után a lábát fájlaló magyar versenyző nem tudta szorossá tenni az összecsapást.




Ungvári Attila–Sagi Muki


A búcsú fájdalmas, még akkor is – ha ezen a világbajnokságon már sokadik alkalommal – nagy bravúr kellett volna a magyar versenyző továbbjutásához. Ötkarikás szemüveggel nézve a most begyűjtött kétszáznegyven ranglistapont nagyon fontos lesz majd a harminc esztendős ceglédi judós számára, aki várhatóan a vb után is befutó helyen áll majd az olimpiai kvalifikációs ranglistán.

„Az első meccsemen legyőzött svéd egy kellemetlen, taktikus judós, de átvergődtem rajta, az izraeli viszont nagyon jó formát fut ma. Láttam, hogy az első mérkőzésén is gyorsan végzett egy kazahhal, és tavaly ő dobott el engem a bakui világbajnokságon. Nem véletlenül Európa-bajnok, iszonyatosan stabil, jól érzi az ütemet, az indításai is a helyükön vannak” – sorolta a ceglédi versenyző, aki állítása szerint a jövőben az edzőtáborokban többet szeretne judózni Mukival. A harmincéves Ungvári Attila kifejtette, jó formában érkezett Japánba, és három hét edzőtábor után még rá is pihent a vb-re: „Minden adott volt a sikerhez, de most sajnos nem találtam az ellenszert” – tette hozzá.




Sagi Muki meg sem állt a világbajnoki győzelemig


A nőknél a 63 kilogrammosok között ezen a napon szerezte meg negyedik világbajnoki címét a francia Clarisse Agbegnenou, fantasztikus csatát vívva a fináléban a japán Tasiro Mikuval. A bronzérmet az egyik ágon holland „házi döntőben” Juul Franssen szerezte meg, a másik ágon pedig a leléptetett olimpiai bajnok Tina Trstenjak ellen mérkőzés nélkül diadalmaskodott a német Martyna Trajdos.

A férfiaknál a 81 kilogrammban az Ungvári Attilát legyőző Sagi Muki végigverte a világot, s megszerezte pályafutásának első világbajnoki aranyérmét. A fináléban a belga Casse próbálta meg útját állni, amiután a címvédő iráni Molla nem győzte elveszíteni az elődöntőt és a bronzmeccset is. A két harmadik helyezett ezen a napon a grúz Majsuradze és a kanadai Valois-Forier lett.

Csütörtökön lép tatamira világbajnoki ezüstérmesünk, Tóth Krisztián, az MTK Budapest sportolója a Nippon Budokan sportcsarnokban.


A program

AUGUSZTUS 29., CSÜTÖRTÖK (Tv: M4Sport, 12:00, élő)
Férfiak, 90 kg (címvédő: Nikoloz Sherazadishvili, spanyol;
                     magyar induló: Tóth Krisztián, MTK Budapest)
Nők, 70 kg (címvédő: Arai Csizuru, japán;
                     magyar induló: –)
Rajt magyar idő szerint 5:00 órakor, érmes mérkőzések 12:00 órakor




Clarisse Agbegnenou (szemben) negyedik világbajnoki címét szerezte meg


Világbajnokság, Tokió

FÉRFIAK

60 KG (74 induló)
1. Lukumi Cskvimiani (grúz)
2. Sarafuddin Lutfillajev (üzbég)
3. Nagajama Rjudzsu (japán)
3. Jeldosz Szmetov (kazah)
5. Guszman Kirgizbajev (kazah)
5. Takato Naohisza (japán)
7. Kubanycsbek Ajbek Uulu (kirgiz)
7. Jang Jung-vej (tajvani)
SZABÓ CSABA (Kecskeméti JC) helyezetlen

66 KG (92 induló)
1. Marujama Josiro (japán)
2. Kim Lim Hvan (dél-koreai)
3. Denis Vieru (moldovai)
3. Abe Hifumi (japán)
5. Manuel Lombardo (olasz)
5. Baskhuu Yondonperenlei (mongol)
7. Bogdan Jadov (ukrán)
7. Mohamed Abdelmavgud (egyiptomi)
BOROS BENCE (Kaposvári JK) helyezetlen

73 KG (90 induló)
1. Ono Sohej (japán)
2. Rustam Orujov (azeri)
3. Hidayet Heydarov (azeri)
3. Gyenyisz Jarcev (orosz)
5. Beruzi Hodzsazoda (tadzsik)
5. Szomon Mahmadbekov (tadzsik)
7. Bilal Ciloglu (török)
7. Tohar Butbul (izraeli)
UNGVÁRI MIKLÓS (Ceglédi VSE) és
SZABÓ FRIGYES (UTE) helyezetlen


81 KG (82 induló)
1. Sagi Muki (izraeli)
2. Matthias Casse (belga)
3. Antoine Valois-Fortier (kanadai)
3. Luka Majsuradze (grúz)
5. Szaed Molla (iráni)
5. Mohamed Abdelal (egyiptomi)
7. Sarofiddin Boltobajev (üzbég)
7. Dominic Ressel (német)
UNGVÁRI ATTILA (Ceglédi VSE) helyezetlen


NŐK

48 KG (45 induló)
1. Darja Bilodid (ukrán)
2. Tonaki Funa (japán)
3. Distria Krasniqi (koszovói)
3. Urantsetseg Munkhbat (mongol)
5. Laura Martinez Abelenda (spanyol)
5. Melanie Clement (francia)
7. Paula Pareto (argentin)
7. Otgontsetseg Galbadrakh (kazah)
CSERNOVICZKI ÉVA (Ippon Judo Tatabánya) helyezetlen

52 KG (57 induló)
1. Abe Uta (japán)
2. Natalja Kuzutyina (orosz)
3. Sisime Ai (japán)
3. Majlinda Kelmendi (koszovói)
5. Amandine Buchard (francia)
5. Joana Ramos (portugál)
7. Charline Van Snick (belga)
7. Chelsie Giles (brit)
PUPP RÉKA (Atomerőmű SE) helyezetlen

57 KG (56 induló)
1. Christa Deguchi (kanadai)
2. Josida Cukasza (japán)
3. Julia Kowalczyk (lengyel)
3. Rafaela Silva (brazil)
5. Ivelina Ilieva (bolgár)
5. Sarah Leonie Cysique (francia)
7. Darja Mezseckaja (orosz)
7. Nora Gjakova (koszovói)
KARAKAS HEDVIG (BHSE) helyezetlen

63 KG (46 induló)
1. Clarisse Agbegnenou (francia)
2. Tasiro Miku (japán)
3. Martyna Trajdos (német)
3. Juul Franssen (holland)
5. Sanne Vermeer (holland)
5. Tina Trstenjak (szlovén)
7. Gankhaich Bold (mongol)
7. Liao Ju-jung (tajvani
)

A magyarok eredményei
FÉRFIAK
60 KG. 1. forduló:
Szabó Csaba–Noketi Nanimatang (kiribati) 10–0. 2. forduló: Szabó Csaba–Daniel Ben David (izraeli) 0–7
66 KG. 1. forduló: Boros Bence erőnyerő. 2. forduló: Boros Bence–Nathon Burns (ír) aranyponttal 7–0. 3. forduló: Boros Bence–Patryk Wawryczek (lengyel) 0–10
73 KG. 1. forduló: Ungvári Miklós–Eduardo Araujo (mexikói) aranyponttal, intéssel 10–0; Szabó Frigyes–Cong Nguyen Tan (vietnami) 10–0. 2. forduló: Ungvári Miklós–Ono Sohej (japán) 0–10; Szabó Frigyes–Hidayat Heydarov (azeri) intéssel 0–10
81 KG. 1. forduló: Ungvári Attila erőnyerő. 2. forduló: Ungvári Attila–Robin Pacek (svéd) aranyponttal 10–0. 3. forduló: Ungvári Attila–Sagi Muki (izraeli) 0–10
NŐK
48 KG. 1. forduló:
Csernoviczki Éva–Priscilla Morand (mauritiusi) aranyponttal 7–0. 2. forduló: Csernoviczki Éva–Geronay Whitebooi (dél-afrikai) 10–0. 3. forduló: Csernoviczki Éva–Tonaki Funa (japán) 0–10
52 KG. 1. forduló: Pupp Réka–Andreea Chitu (román) 10–0. 2. forduló: Pupp Réka–Pak Da Szol (dél-koreai) 7–0. 3. forduló: Pupp Réka–Sisime Ai (japán) 0–7
57 KG. 1. forduló: Karakas Hedvig–Ivelina Ilieva (bolgár) aranyponttal 0–7

 


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2019
Gombkötő Roland
Forrás: MTI
Fotó: MJSZ, Horváth György
IJF, Gabriela Sabau)