A vonzó körülmények a nagy sportversenyek után nemzetközi sportszervezeteket is fővárosunkba hozhatnak – a Nemzeti Sport értesülései szerint a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) lehet az első nagy sportvilágszervezet, amely Budapestre teszi át a székhelyét.




Marius L. Vizer


Már a nyár elején megjelent, s azóta az Országgyűlés el is fogadta azt az adótörvény-módosítást, amelynek értelmében a magyarországi székhelyű nemzetközi sportszervezetek alkalmazottai választhatják az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást, azaz az ekhót. Információink szerint ez csak az egyik jele annak a háttérben zajló munkának, amelynek célja, hogy Budapestet a sportvilág meghatározó helyszínévé tegye sportdiplomáciai szempontból is.

Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár és a kiemelt budapesti nemzetközi sportesemények kormánybiztosa csapatával nemcsak a különféle hagyományos és új világversenyek és sportdiplomáciai események Budapestre hozatalán, a különféle rendezési jogok elnyerésén dolgozik (a közelmúltból többek között az Urban Games vagy a 2027-es vizes vb érdemel említést), de igyekszik a nagy nemzetközi sportszervezetek irodáit, székhelyét is hazánkba csábítani.

Ez a törekvés első ránézésre nem sok sikerrel kecsegtet, ha azt vesszük, hogy a legtöbb nagy sportág világszövetségének központja a magát hivatalosan is az „Olimpizmus fővárosának” nevező és tekintő svájci Lausanne-ban van, ahol a rendkívül erős és vonzó hagyományok mellett adókedvezmények, magának a NOB-nak a közelsége és különleges infrastruktúra (külön irodaház) is segíti a nemzetközi sportszervezetek letelepedését és munkáját.

Igaz ugyanakkor, hogy Budapest az életminőség szempontjából egyre inkább hasonlóan vonzó helyszín, amely, bár már szintén nem olcsó, még mindig kedvezőbb árakkal, bérekkel, rezsivel várja az itt berendezkedni kívánó szervezeteket. Ráadásul, amint kiderült, Magyarország kész az adókedvezmények területén is versenyre kelni a vetélytársakkal abban a reményben, hogy előbb-utóbb minél több nemzetközi sportszervezet helyezze át a székhelyét Budapestre. Irodát eddig is működtetett itt a nagy olimpiai sportágak képviselői közül például a súlyemelő-szövetség, amely Aján Tamás elnök révén kötődik Magyarországhoz, az IWF hivatalos székhelye azonban Lausanne-ban van.




Orbán Viktor miniszterelnök a 2017-es budapesti világbajnokság után
a Parlamentben fogadta Marius Vizert


Hasonló volt a helyzet mostanáig a Nemzetközi Judo Szövetség esetében is, amelynek elnöke, Marius L. Vizer, és apparátusának jelentős része évek óta Budapesten dolgozik. Az IJF székhelye szintén Lausanne-ban van bejegyezve, de úgy tudjuk, a vezetőség már döntött arról, hogy javasolja a közgyűlésnek: a szervezet hivatalosan is költözzön Budapestre. A magyar főváros egyébként két éve világbajnokságot rendezett (amely, ez már hivatalos, 2022-ben visszatér fővárosunkba) és immár évente Grand Prix-versenynek is otthont ad, idén pedig hivatalosan Európa sportfővárosa is.

Ha tehát augusztus végén az idei világbajnokság helyszínén, Tokióban jóváhagyják a küldöttek a javaslatot, a Nemzetközi Judo Szövetség lehet az első nagy sportvilágszervezet, amely Budapestre teszi át a székhelyét. Ne feledjük, az elmúlt években, Marius L. Vizer elnöksége idején anyagilag is jelentősen megerősödő, nagy televíziós nézettségű, világszerte elterjedt sportágról van szó a judo esetében, az IJF hivatalos kötelékébe tartozó igazolt versenyzők száma eléri a negyvenmilliót (!) világszerte.

„Valóban folyamatban van az ügy, és reméljük, hamarosan már a költözéssel kapcsolatos hivatalos döntésről is beszámolhatunk” – mondta Marius L. Vizer, az IJF elnöke a Nemzeti Sportnak, gyakorlatilag megerősítve az értesülést, amelyet Fürjes Balázs kormánybiztos sem cáfolt.

„Budapest Európa kellős közepén a tengerentúlról és Ázsiából is jól elérhető, a főváros szolgáltatási színvonala szorosan megközelíti a nyugat-európait, ár-értek arányban Budapest nagyon versenyképes város – mondta a lapnak az államtitkár. – A szolgáltatási szektorban felsőfokú végzettséggel munkát vállalók, különösen a fiatalok, nyelveket beszélnek, a város szép és biztonságos. Ugyanakkor Magyarországnak gazdasági előnyei származnak abból, ha jelentős nemzetközi szervezetek áttelepülnek hozzánk. Ezért kezdeményezte a kormány a nagy sportszövetségek Budapestre költözését segítő programot, amely valóban még e hónapban meghozhatja első gyümölcsét. Jól haladnak a tárgyalások a Nemzetközi Judo Szövetséggel, Marius L. Vizer nagy barátja Magyarországnak.”

Kérdés, hogy az első fecskét követhetik-e újabbak, például a Budapesthez most is kötődő súlyemelő-szövetség vagy a két éve Budapesten megalakuló, de szintén Svájcban székelő Nemzetközi Teqballszövetség (FITEQ), esetleg más világszervezetek.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2019

Forrás: Nemzeti Sport
Szöllősi György írása
Fotó: MJSZ, Horváth György
Miniszterelnöki Sajtóiroda, Botár Gergely)