Ötvenöt ország között a tizennegyedik helyet szerezte meg judós küldöttségünk az éremtáblázaton a nápolyi Universiadén. A mieink egy bronzéremmel, egy ötödik és három hetedik helyezéssel zárták a rangos eseményt.




Az Universiade második napján kezdődtek a judo küzdelmei Nápolyban. Nehezen indult a nap judósainknak, szereplésükre rányomta bélyegét a huszonhat órás utazás, amiután Frankfurtban lekésték a csatlakozást, kis szerencse is kellett ahhoz, hogy a mérkőzés előtti napon a mérlegelésre éppen beessenek.

Lőrincz Renáta (70 kg, ELTE), Kárpáti Emese (+70 kg, KGRE), Tóth Krisztián (90 kg, TE) az első, Árvai Péter (+90 kg, SZTE) pedig a második mérkőzésén kikapott, de vigaszágon hárman folytathatták, esélyük nyílt egészen a bronzmérkőzésig menetelni. Lőrincz Renáta két vesztett és két nyert mérkőzés után, Árvai Péter három nyert és két vesztett mérkőzés után a hetedik helyen zárta a versenyt. Kárpáti Emese első körben győztes ellenfele viszont nem jutott tovább, így a magyar judós helyezetlenül zárta a küzdelmeket.

A megnyitó ünnepségen a zászlót vivő Tóth Krisztián a nap végén dobogóra állhatott: a Testnevelési Egyetem huszonöt éves versenyzője az első mérkőzésén kikapott, de aztán a bronzmeccsig küzdötte magát, ahol a török Mert Sismanlart verte ipponal. „Sajnálom, az első meccset, ahol tompa voltam. Ez annak is köszönhető, hogy járatkésés miatt huszonhat órát utaztunk Nápolyig. Utána már dacból is küzdöttem. Most már csak arra vágyom, hogy kialudjam magam” – mondta mosolyogva Tóth Krisztián.

Az Universiade harmadik napján a Dr. Németh Endre vezette judocsapatból Kurtán Zsombor (BME) a 81 kilogrammban indult, ahol végül a vigaszágon két győzelemmel és két vereséggel a kilencedik helyezést szerezte meg. Végvári Martin (TE) a 73 kilogrammban az első körben a mongol egyetemista ellenfelétől kikapott, a vigaszágon pedig a német Lukas Vennekold ellen sem tudott nyerni, így helyezetlenül végzett. Az 57 kilogrammban Balogh Daniella (PTE) a koreai Kim Dzsi Szu ellen veszített az első mérkőzésen, s mivel a következő körben ellenfele is kikapott, ezzel búcsúzott a versenytől.




A harmadik versenynapon Boros Bence (66 kg, PTE) ötödik lett, amiután a bronzmeccset elveszítette orosz Csaszigov ellen. Nem is ez volt annyira fájó, hanem az elődöntő, amelyben Bencét kiherdették győztesnek egy vazarival, majd törölték az eredményt és hosszabítás után egy vitatott vazarival kikapott japán ellenfelétől. A Pécsi Tudományegyetem hallgatója egyébként egyenes ágon jutott a legjobb négy közé, amiután egy szaudi, egy argentin és egy brazil judóst is legyőzött.




Árvai Péter az open kategóriában indult szombaton, ahol legyőzött egy cseh nehézsúlyú versenyzőt, de aztán a holland ellenfelétől kikapott, így kiesett. Kárpáti Emesében ismét benne maradt a jó eredmény, mert ugyan az első fordulóban nyert egy kazah, a második fordulóban egy észt versenyző ellen, de aztán a montenegrói ellenfelétől kikapott, a vigaszágon pedig egy győztes és egy vesztes mérkőzés után a hetedik helyen végzett. Az 52 kilogrammban Knetig Emőke két győzelemmel kezdett (egy argentin és egy chilei versenyző ellen), aztán vereséget szenvedett japán ellenfelétől, s a vigaszágon sem sikerült győznie, ezzel a kilencedik helyen zárt.

A judotorna utolsó napján, vasárnap férfi csapatunk Csehország ellen magabiztos győzelemmel kezdett (3–0 – Boros Bence és Kurtán Zsombor nyert, Végvári Martinnak pedig nem volt ellenfele), ám a második fordulóban alul maradt Oroszországgal szemben (1–3 – Boros Bence nyert, Végvári Martin, Kurtán Zsombor és Tóth Krisztián veszített), s ezzel kiesett a küzdelmekből.




A nőknél a mieink a nyitómeccsen szoros küzdelemben alul maradtak Horvátországgal szemben (2–3 – Knetig Emőkének nem volt ellenfele, Balogh Daniella nyert, Lőrinc Renáta és Kárpáti Emese veresége mellett a 63 kilogrammban nem tudtunk versenyzőt indítani, így alakult ki a végeredmény), s nem folytathatták a küzdelmet.


Universiade, Nápoly

FÉRFIAK

66 KG (35 induló)
1. Denis Vieru (moldovai)
2. Kacura Ranto (japán)
3. Willian Lima (brazil)
3. Iszmail Csaszigov (orosz)
5. BOROS BENCE (PTE, Kaposvári JK)
5. Lucian Bors (román)
7. Daniel Jean (francia)
7. Szardor Nurillajev (üzbég)

73 KG (37 induló)
1. Jevgenyij Prokopcsuk (orosz)
2. Hidayet Heydarov (azeri)
3. Hikmatilloh Turajev (üzbég)
3. Kim Csol Gvang (észak-koreai)
5. Tsogtbaatar Tsend-Ochir (mongol)
5. Marko Guszics (montenegrói)
7. Isiguka Hidejuki (japán)
7. Deividas Tarulis (litván)
VÉGVÁRI MARTIN (TE, Mogyi-Bajai JC) helyezetlen

81 KG (42 induló)
1. Tomokijo Hikaru (japán)
2. Li Mun Dzsin (dél-koreai)
3. Dorin Gotonoaga (moldovai)
3. Tato Grigalasvili (grúz)
5. Abasz Azizov (orosz)
5. Janosch Hunfeld (német)
7. Nicolas Chilard (francia)
7. Nikita Duinovs (lett)
9. KURTÁN ZSOMBOR (BME, Egri VSI)

90 KG (37 induló)
1. Johannes Pacher (osztrák)
2. Lasa Bekauri (grúz)
3. TÓTH KRISZTIÁN (TE, MTK)
3. Gustavo Assis (brazil)
5. Iurie Mocanu (moldovai)
5. Mert Sismanlar (török)
7. Roman Doncov (orosz)
7. Narsej Lackovic (szlovén)

+90 KG (32 induló)
1. Ruszlan Sahbazov (orosz)
2. Nakano Kanta (japán)
3. Muhammadkarim Hurramov (üzbég)
3. Kim Min Dzsong (dél-koreai)
5. Olekszij Liszenko (ukrán)
5. Jur Spijkers (holland)
7. ÁRVAI PÉTER (SZTE, Ceglédi VSE)
7. Fedir Panko (ukrán)

OPEN (29 induló)
1. Galimzsan Krikbaj (kazah)
2. Hadrien Livolsi (francia)
3. Davlat Bobonov (üzbég)
3. Jur Spijkers (holland)
5. Rustam Kotsoiev (azeri)
5. Jerlan Serov (kirgiz)
7. Seng Min-csen (tajvani)
7. Olekszij Liszenko (ukrán)
ÁRVAI PÉTER (SZTE, Ceglédi VSE) helyezetlen


NŐK

52 KG (33 induló)
1. Takeda Rioko (japán)
2. Pak Da Szol (dél-koreai)
3. Darja Bobrikova (orosz)
3. Dijora Keldijorova (üzbég)
5. Cristina Blanaru (moldovai)
5. Annika Würfel (német)
7. Kszenyija Danilovics (fehérorosz)
7. Buyankhishig Purevsuren (azeri)
9. KNETIG EMŐKE (PTE, Mogyi-Bajai JC)

57 KG (27 induló)
1. Tomizava Kana (japán)
2. Gaetane Deberdt (francia)
3. Kim Dzsi Szu (dél-koreai)
3. Natalja Golomidova (orosz)
5. Marija Szkora (ukrán)
5. Ketelyn Nascimento (brazil)
7. Hszü Lin-hszüan (tajvani)
7. Pauline Starke (német)
BALOGH DANIELLA (PTE, Mogyi-Bajai JC) helyezetlen

63 KG (30 induló)
1. Kota Nana (japán)
2. Geke van den Berg (holland)
3. Baasanjargal Bayarbat (mongol)
3. Kamila Badurova (orosz)
5. Han Hi Dzsu (dél-koreai)
5. Renata Zachova (cseh)
7. Anasztaszija Antipina (ukrán)
7. Iva Oberan (horvát)

70 KG (28 induló)
1. Tanaka Siho (japán)
2. Madina Tajmazova (orosz)
3. Hanna Antikalo (ukrán)
3. Sarah Maekelburg (német)
5. Gulnoza Matnijazova (üzbég)
5. Viktorija Novikova (fehérorosz)
7. LŐRINC RENÁTA (ELTE, UTE)
7. Clemence Eme (francia)

+70 KG (25 induló)
1. Han Mi Dzsin (dél-koreai)
2. Akiba Maja (japán)
3. Sebile Akbulut (török)
3. Anna Guscsina (orosz)
5. Renee Lucht (német)
5. Valentine Marchand (francia)
7. Vaszilina Kiricsenko (ukrán)
7. Anna Zaleczna (lengyel)
KÁRPÁTI EMESE (KGRE, Szatymazi SE) helyezetlen

OPEN (21 induló)
1. Maya Akiba Maja (japán)
2. Han Mi Dzsin (dél-koreai)
3. Sebile Akbulut (török)
3. Sibilla Faccholli (brazil)
5. Gandiimaa Erdenebileg (mongol)
5. Jovana Pekovics (montenegrói)
7. KÁRPÁTI EMESE (KGRE, Szatymazi SE)
7. Anna Zaleczna (lengyel)


{aridoc engine="google" width="640" height="800"}/images/stories/2019/versenykiirasok/univ.pdf{/aridoc}

 


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2019
Forrás: MEFS)