Tóth Krisztián harmadik helyen végzett a judósok 90 kilogrammos kategóriájában a Nápolyban zajló 30. nyári Universiadén, amelyen ő lett az első magyar érmes.
ÉLŐ EREDMÉNYEK




A nyitóünnepség magyar zászlóvivője az első mérkőzésén kikapott a brazil Assis-tól, a folytatásban viszont a bronzmeccsig küzdötte magát. A helyosztón a török Sismanlar Mert győzte le ipponnal.

„Sajnálom az első meccset, ahol tompa voltam. Ez annak is köszönhető, hogy járatkésés miatt huszonhat órás út után érkeztünk meg Nápolyba – nyilatkozta versenye végén a Magyar Egyetemi és Főiskolai Szövetség tájékoztatása szerint a Testnevelési Egyetem másodéves hallgatja, az MTK Budapest huszonöt éves judósa. – Utána már dacból is küzdöttem. Most már csak arra vágyom, hogy kialudjam magam.”




Judósaink közül Árvai Péter (+90 kg, SZTE, Ceglédi VSE) és Lőrinc Renáta (70 kg, ELTE, UTE) a hetedik helyen végzett súlycsoportjában, Kárpáti Emese (+70 kg, KRE, Szatymazi SE) pedig egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a nápolyi viadal első napját. A judotorna pénteken négy súlycsoporttal folytatódik, tatamira lép Végvári Martin (73 kg, TE, Mogyi-Bajai JC), Kurtán Zsombor (81 kg, BME, Egri VSI) és Balogh Daniella (57 kg, PTE, Mogyi-Bajai JC).

A magyar küldöttségben harmincnyolc felsőoktatási intézmény százegy sportolója kapott helyet. Az egyetemisták olimpiájának nevezett nápolyi eseményen a magyar fiatalok tizenkét sportágban – atlétika, íjászat, judo, kosárlabda, ritmikus gimnasztika, röplabda, tékvandó, tenisz, torna, úszás, vívás és vízilabda – versenyeznek.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2019
Forrás: MTI
Fotó: MEFS)