Kilencvenhét ország több ötszázhetvenhárom judósa indul harcba a hétvégi párizsi olimpiai kvalifikációs Grand Slam-viadalon! A világ egyik legrangosabb és legnépszerűbb judotornáján ezúttal három versenyzőnk lép tatamira.
ÉLŐ EREDMÉNYEK JUDO TV
A világbajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián (fehérben) Párizsban is tatamira lép
A 154 ezer dolláros összdíjazású viadalon rengeteg olimpiai kvalifikációs pontot lehet szerezni, de ismét kijelenthetjük: évről évre talán ezen a versenyen a legnehezebb a legjobbak közé kerülni. Az évtizedek során mindössze kétszer sikerült magyar judósnak megszerezni a legfényesebb medált.
Az európai csúcsversenyre ezúttal három judósunk nevezett: szombaton az immár Csák József kezei alatt az UTE csapatánál készülő Szabó Frigyes (73 kg), vasárnap pedig az Európa-bajnoki bronzérmes Ungvári Attila (Ceglédi VSE, 81 kg) és a világbajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián (Pénzügyőr SE, 90 kg) lép tatamira. A judósokkal – akik a viadalt követő edzőtáborozáson is részt vesznek – tart az edzők közül Pánczél Gábor, Csák József és Kaida Ken, illetve két kitűnő nemzetközi bírónk, Havasiné Fridrich Annamária és Gosztonyi Balázs, akik a Nemzetközi Judo Szövetségtől kaptak meghívót az eseményre.
A hagyományos párizsi edzőtábor idejére csatlakozik a többiekhez Csernoviczki Éva és Karakas Hedvig is, edzőik – Csernoviczki Csaba és Toncs Péter – társaságában.
A 2018-as párizsi torna legszebb pillanatai
A PROGRAM
2019. február 9., szombat
Férfiak: 60, 66 és 73 kg (Szabó Frigyes, UTE)
Nők: 48, 52, 57 és 63 kg
10:00: selejtezők
17:00: bronzmérkőzések, döntők
TV: Sport2, 20:30 (felvételről)
2019. február 10., vasárnap
Férfiak: 81 (Ungvári Attila, Ceglédi VSE), 90 (Tóth Krisztián, Pénzügyőr SE), 100 és +100 kg
Nők: 70, 78 és +78 kg
10:00: selejtezők
17:00: bronzmérkőzések, döntők
TV: Sport2, február 11., 0:30 (felvételről)
Legutóbbi párizsi bajnokunk, Hadfi Dániel (balról a második) 2007-ben nyert
KÉT MAGYAR ARANY A FÉNYEK VÁROSÁBAN
A legendás viadal történetében az első magyar érem a nehézsúlyú Ozsvár András nevéhez fűződik, aki 1981-ben a japán Hitosi Szaito és a francia Laurent Del Colombo mögött a harmadik helyezést szerezte meg. Az első magyar sikert Kovács Antal jegyzi, olimpiai és világbajnokunk több mint másfél évtizede, 2001-ben, néhány hónappal világbajnoki ezüstérme előtt nyert a párizsi szuperversenyen. Tizenegy esztendeje ünnepelhettük a második magyar aranyérmest, Hadfi Dániel személyében.
Az elmúlt években többször is állhatott magyar judós a dobogón, 2009-ben Ungvári Miklós lett harmadik, nyolc évvel ezelőtt Mészáros Anett ezüst-, Karakas Hedvig pedig bronzérmet szerzett Párizsban, ráadásul Csernoviczki Éva és Burján László is ötödik lett, 2010-ben pedig Ungvári Attila és Csernoviczki Éva ezüst-, Csoknyai László és Joó Abigél bronzérmet szerzett. Ezzel Magyarország az éremtáblázaton a hetedik helyen végzett, a mieinknél csak Japán és a házigazda Franciaország tudott több érmet szerezni!
Négy éremmentes esztendő után, 2016-ban újra dobogóra állhatott magyar versenyző, Csernoviczki Éva nyakába bronzézrem került, míg Csoknyai László az ötödik helyet szerezte meg. Tavalyelőtt hét, tavaly egy indulónk közül senkinek sem sikerült a legjobb nyolc közé kerülnie.
A MAGYAR ÉRMESEK
ÉS HELYEZETTEK PÁRIZSBAN
2018: –
2017: –
2016: 3. Csernoviczki Éva (48 kg); 5. Csoknyai László (81 kg)
2015: 5. Karakas Hedvig (57 kg)
2014: –
2013: 5. Csoknyai László (81 kg); 7. Joó Abigél (78 kg)
2012: 5. Csernoviczki Éva (48 kg)
2011: 2. Csernoviczki Éva (48 kg); 2. Ungvári Attila (73 kg);
3. Csoknyai László (81 kg), 3. Joó Abigél (78 kg)
2010: 2. Mészáros Anett (70 kg); 3. Karakas Hedvig (57 kg);
5. Csernoviczki Éva (48 kg), Burján László (60 kg)
2009: 3. Ungvári Miklós (66 kg)
2008: 7. Ungvári Miklós (66 kg)
2007: 1. Hadfi Dániel (100 kg); 5. Perge Ilona (52 kg)
2006: 3. Ungvári Miklós (66 kg); 7. Csernoviczki Éva (48 kg)
2005: 7. Taraba Sándor (66 kg)
2004: 3. Braun Ákos (73 kg)
2003: –
2002: –
2001: 1. Kovács Antal (100 kg); 3. Csizmadia Zoltán (+100 kg)
2000: 5. Csák József (66 kg)
1999: 3. Csák József (66 kg); 5. Gera Csaba (73 kg);
5. Hajtós Bertalan (81 kg)
1998: 5. Csák József (66 kg); 7. Gera Csaba (73 kg)
1997: 3. Csák József (66 kg)
1996: –
1995: 7. Csősz Imre (+95 kg)
1994: –
1993: –
1992: 2. Csák József (65 kg)
1991: 2. Wágner József (60 kg)
1990: 2. Csősz Imre (+95 kg); 3. Zsoldos Zsolt (78 kg)
1989: 3. Hajtós Bertalan (71 kg)
1988: –
1987: –
1986: –
1985: –
1984: –
1983: –
1982: –
1981: 3. Ozsvár András (+95 kg)
1980: –
1979: –
1978: –
1977: –
1976: –
1974: –
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2019
Fotó: IJF, Gabriela Sabau)