A szolnoki Karakas Hedvig neve nem csak judoberkekben hangzik jól. Már nagyon korán, tizenöt évesen letette névjegyét a judósok között a junior-Európa-bajnoki aranyéremmel, és onnantól nem volt megállás. Ifjúsági Eb-, junior vb-győzelmek, ezüst- és bronzérmek, magyar bajnoki aranyak vannak már a tarsolyában, nem beszélve a három évvel ezelőtti felnőtt-Európa-bajnoki győzelméről és a londoni olimpián szerzett ötödik helyezéséről. A Szoljon interjúja.
– Rengeteg siker és szép eredmény áll ön mögött. Gondolta volna, amikor a szolnoki második Rákóczi Ferenc Általános Iskolában elkezdett judózni, hogy ilyen sikeres pályafutás elé néz majd?
– Olyannyira nem, hogy egy időre abba is hagytam – válaszolt a BHSE judósa. – Nagyon szerettem sportolni, és komolyan, teljes erőbedobással csináltam mindent, amibe belevágtam. De amikor nem tudtam a sportágak között dönteni, a szüleim újra levittek egy judoklubba, ahol hamarosan kiderült: innen nincs visszaút. Emlékszem, ekkor már álmodoztam az olimpiáról, szerettem volna átélni azt az érzést, amit – most már tudom – ezek a versenyek adnak egy sportolónak. Tizenöt évesen arattam az első komolyabb sikeremet, amit aztán tényleg követett jó néhány.
– Milyen érzésekkel gondol vissza a londoni ötkarikás játékokra, ami végül is a legnagyobb sikerét hozta?
– Mivel szinte végig sérülten versenyeztem, nem dédelgettem különösebb álmokat. Meccsről meccsre haladtam, nem törődtem a fájdalmakkal, így még értékesebbnek éreztem az ötödik helyezést.
– Azután Rióban és Tokióban megismételni és felülmúlni sem tudta ezt a teljesítményt…
– Pedig ezekre az olimpiákra még tudatosabban készültem, mint korábban. De Brazília előtt egy évvel is megsérültem, ami nagyon megnehezítette a közvetlen felkészülésemet. Kevesen tudják, de a 2021-ben, Japánban megrendezett olimpián a versenyem előtti napon lebetegedtem, pedig jó állapotban érkeztem meg a játékokra. A gyors kiesésem nagyrészt ennek volt betudható.
– Gondolom, hogy a három évvel ezelőtti prágai Eb-győzelme azért egyfajta szépségtapaszt jelentett.
– A koronavírus miatti bezárást kihívásként éltem meg, erőt kovácsoltam a nehézségekből, ennek is köszönhetem a kontinensviadalon szerzett aranyérmemet. A következő évben már mentálisan fáradtabb voltam, talán ezért is támadt meg a verseny előtt a betegség, ami végül a korai kiesésemhez vezetett.
– Melyik sikerére a legbüszkébb, van-e hiányérzete a pályafutását illetően?
– Immár tizennyolc éve versenyzek nagyon komolyan, de képtelen lennék válogatni az eredményeim közül, mind kedves számomra. Az biztos, egy olimpiai érem nagyon hiányzik a gyűjteményből, de nem szeretném leélni úgy az életem, hogy ez bármilyen negatív hatással legyen rám. Próbálom tudomásul venni és elfogadni ezt, mondhatnám úgy is, hogy csak a szépre emlékezem.
– Azért jövőre ott vannak a párizsi ötkarikás játékok, ahol még lehetne javítani…
– Már javában tartanak az olimpiai kvalifikációs versenyek, amelyekből csak nagyon kevesen vettem részt ezidáig. Néhány pontot szereztem a tavalyi világbajnokságról, de ez nagyon kevés, több kell, ha ott szeretnék lenni Párizsban. Áprilisban folytatódnak ezek a pontszerző viadalok, készülök, hátha tartogat az élet még nekem a judóban valami szépet.
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2023
Forrás: Szoljon
Jegesi László írása
Fotó: EJU, IJF)
