Két év után ismét megrendezték a nagy hagyományokkal rendelkező sportbált, a Sportegyesületek Országos Szövetségének díjátadó gáláját. A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Aulájában csaknem kétszázötven sportvezető gyűlt össze, hogy megünnepeljék 2022 legeredményesebb sportegyesületeit. A rangsorban a Ferencváros végzett az élen.




A díjátadáson részt vett többek között Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetsége és az MTK elnöke, Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke és Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöke is.

„A magyar kormány nemzetstratégiai ágazattá nyilvánította a sportot, és ez nagyon jó döntés volt, ami megnyilvánul az itthon megrendezett világszínvonalú sportesemények számában, az élsportolóink érdemeiben, érmeiben. Azt hiszem, bátran mondhatom, hogy sportegyesületeink és a SOSZ ennek a stratégiának alappillére. Nyolcszázhat sportegyesület háromezer-nyolcszáz szakosztálya kétszázezer igazolt sportolóval működik Magyarországon, akiket hatezer szakember munkája segít. Gratulálok mindazoknak, akik ezen az estén díjat, elismerést kapnak, és persze ahhoz a munkához is, amelyet elvégeztek. Ha szabad ezt mondanom, minden sportoló egy kicsit már katona, de az biztos, hogy minden katona sportoló”    – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke átadja az első helyezett klub díját Nyíri Zsoltnak, a Ferencvárosi Torna Club ügyvezető alelnökének a SOSZ-gálán. A sportegyesületi rangsorban – amelyet a 2022-es évben az olimpiai rendszerben elért eredmények alapján állítottak fel – a Ferencvárosi Torna Club végzett az élen, megelőzve a Budapesti Honvéd Sportegyesületet és az Újpesti Torna Egyletet. A SOSZ és a Szabó László elnök vezette Magyar Paralimpiai Bizottság közösen az Év parasport-egyesületét is díjazta, amely a Törekvés Sportegyesület lett.


A sportegyesületi rangsor élmezőnye 2022-ben

1. Ferencvárosi Torna Club
2. Budapesti Honvéd Sportegyesület
3. Újpesti Torna Egylet
4. BVSC-Zugló
5. Győri Vízisport Egyesület
6. MTK Budapest
7. Vasas Sport Club
8. Szegedi Vízisport Egyesület
9. Győri Úszósport Egyesület
10. Győri Atlétikai Club
(kiemelve azok a klubok, amelyekben judoszakosztály is működik)


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2023
Forrás: MOB
Fotó: Szalmás Péter)