Végső nyugalomra helyezték Braskó Péter judo mesteredzőt a Felsőhámori Köztemetőben. Az ötödik danos nagymester búcsúztatásán csaknem száz volt versenyző, edző, sportvezető és tanítvány jelent meg.
Braskó Péter – akit a magyar judosport kiemelkedő alakjaként a Magyar Judo Szövetség és a Miskolci Vasutas Sport Club is saját halottjának tekint – egyedüli edzőként kezdte iskolaépítő munkáját Miskolcon. Az MVSC judoszakosztálya 1970-ben alakult, 1975-ben már ifjúsági Eb-n és rangos nemzetközi versenyeken indultak az alapító tanítványai. Az MVSC-ben, amely szinte ontotta a sikeres utánpótlás-válogatott versenyzőket, Braskó Péter edzőként, szakosztályvezetőként, majd a rendszerváltás időszakától az egész egyesület elnökeként is dolgozott.
Az ötödik danos nagymester legkiemelkedőbb tanítványai között volt Hajtós Bertalan Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes, aki részt vett a szertartáson, a korosztályos Európa-bajnok Fürjész István búcsúbeszéddel hajtott fejet egykori legendás mestere előtt.
Braskó Péter a női judo fejlesztésében is fontos szerepet töltött be, és az egyesületénél végzett munkája mellett a magyar nemzeti válogatottat is segítette. A magyar judosport történetében eddig tizenheten érdemelték ki a mesteredzői fokozatot. Braskó Péter 1987-ben, hetedikként kapta meg az elismerést. A sikeres miskolci évtizedek után Bogácson is foglalkozott hátrányos helyzetű fiatalok nevelésével, ott is hunyt el életének nyolcvanadik évében.
Fürjész István búcsúbeszéde
Több száz miskolci judós tanítványa nevében tisztelettel és hálával búcsúzom edzőnktől, Braskó Péter mesteredzőtől, az MVSC judoszakosztályának megalapítójától. Sok éven át tanított és nevelt minket. Megedzette testünket, lelkünket, megtanított győzni és emelt fővel veszíteni. Felkészített a versenyekre és felkészített az életre is.
A versenyekre pontosan megtanította nekünk az ismeretlen és bonyolult judotechnikákat, speciális judós kondícióval és erős győzni akarással vértezett fel bennünket. Az életre határozott értékrendjével, az összetartó csapathoz tartozás élményével, életre szóló sportbarátságokkal, hazai és a külföldi tájak és emberek megismerésével készített fel minket.
Eközben bajnokok és válogatottak sorát nevelte ki. A miskolci judo ma is ezen az úton jár, és kiváló eredményeket ér el. Iskolateremtő példáját sokan próbáltuk meg követni, több mint tíz tanítványa lett edző. Mára már a Braskó-tanítványok tanítványai is sikeres edzők országszerte.
Kedves Péter bácsi!
Sok mindent kell és szeretnénk megköszönni. Köszönjük szépen állhatatos edzői munkáját, a judotudást, a csapat közösségét és fiatal éveink felejthetetlen színterét, az MVSC-dojót. Lillafüreden vagyunk, József Attila szobrának közelében. Edzőnk munkájára ráillenek a költő szavai:
„… dolgozni csak pontosan, szépen,
ahogy a csillag megy az égen,
úgy érdemes.”
Ma már tudjuk, hogy évtizedeken át milyen „pontosan, szépen” dolgozott. Edzések ezreit, versenyek százait, edzőtáborok sorát tervezte, szervezte és vezette. Építette az MVSC judocsapatait, sokunkat eljuttatott a magyar válogatottba, bepillanthattunk a nemzetközi judoéletbe. Országosan kiemelkedő, nemzetközi versenyeken is sikereket hozó munkát végzett. Ennek érdekében ő és családja is komoly áldozatokat hozott.
Tehetséges edzők sorának adott lehetőséget a szakosztályban. Mozgósítani tudta a vezetésben és a szervezésben részt vevő munkatársainak energiáit. Megszerezte a szülők és az állami vezetők támogatását. Mi, a tanítványok - azok is, akiket kezdettől fogva ő nevelt és azok is, akik kollégáitól kerültek át hozzá - fejlődhettünk, erős csapatokban élvezhettük a sikerek örömeit és az utazásokat.
Kedves Péter bácsi!
Köszönjük szépen az akaratot. Arany János szállóigévé vált soraiban az életpálya nehézségeinek leküzdéséhez az akarat erejét tartotta a legfontosabbnak:
„Előtted a küzdés, előtted a pálya,
Az erőtlen csügged, az erős megállja.
És tudod: az erő micsoda? - Akarat,
Mely előbb vagy utóbb, de borostyánt arat.”
Mi, Péter bácsi tanítványai sokféle életpályán járunk. Csoda nem történik velünk, nem mentesülünk az élet nehézségeitől, de a judóból hozott akaraterőnek mindig jó hasznát vettük. Köszönjük!
Az MVSC-s judósok megállják helyüket a gazdasági életben és az állami szolgálatban is. Közvetlenül összefügg judós múltunkkal, hogy tíznél többen dolgoztunk edzőként, és a rendőri pályát is tíznél többen választották.
Kedves Péter bácsi!
Köszönjük a bennünk élő MVSC-s judós lelkületet. Gazdag judós múltunk – amit szívünkben őrzünk – Péter bácsi nélkül nem lehetne a miénk. Engedjék meg, hogy néhány bennem élő képet példaként felidézzek:
– A sportcsarnokban az edzés előtt és után szőnyeget raktunk, akkor még birkózószőnyegeken edzettünk.
– Péter bácsi már 1972-ben Kodokan oktatófilmeket vetített nekünk a sportcsarnok folyosóján. Nem tudjuk, hogyan tudta akkor megszerezni őket. Pár év múlva az ifiválogatott fele MVSC-s volt.
– A sportcsarnokban délelőtt csak a folyosón edzhettünk, Péter bácsi vastag zokniban tartotta az edzést.
– Az első versenyen második lettem 29 kilogrammban, Schulhoff Ernő leszorított.
– A jávorkúti edzőtáborban Varga Pista emberfejet faragott a mogyorófa botokra. (Ma is őrzöm az én botomat.)
– Az egri edzőtáborban hálókocsiban laktunk az állomáson. Még a bőröndtartókon is aludtunk.
– A krakkói edzőtáborban esténként a belvárosban tekeregtünk, elvittek minket a Morskie Okóhoz, Wieliczkába és Auschwitzbe is.
– 1978-ban az IBV-re nem tudtam kijutni. (Tóth Misi ekkor már IBV-győztes volt.) Sebaj, Jóska elvitt minket Lehellel és Csabival megnézni a versenyt Jicinbe. Jóska fejen állt a korláton, a jicini szikla tetején. Ősszel itthon az ifi Eb-n már bekerültünk a válogatottba és jól is szerepeltünk.
– Életem utolsó versenye a vasutas Eb volt, újra MVSC-s színekben indulhattam hála Péter bácsi meghívásának. Köszönöm.
Sokan emlékszünk vissza Péter bácsi valamelyik figyelmeztetésére vagy letolására. Ezek a mondatok gyakran így kezdődtek: „Édes kisfiam…”.
„Édes kisfiam, mért nem jöttél egy hétig edzésre?”
„De Péter bá, begipszelték a lábamat.”
„Avval lehet kötélre mászni.”
És valóban, mire a gipszet levették, Varga Sanyi (Taju) lett az egyik legjobb kötélmászó.
„Édes kisfiam, ha még egyszer megtudom, hogy verekszel, többet nem jöhetsz edzésre!” – mondta kilencéves koromban, amikor pechemre nővére, Ilonka néni ablaka alatt fojtással fékeztem meg egy támadót. Soha többet nem verekedtem, de húsz éve önvédelmet tanítok.
„Édes kisfiam, engem nem kell szeretni, van nekem családom, csak meg kell csinálni az edzésmunkát.”
Kedves Péter bácsi, kedves edzőnk!
Az edzésmunkát elvégeztük, a szeretetet pedig már mindig érezni fogjuk edzőnk iránt.
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2019
Forrás: Infostart)
