Az 1992-es barcelonai olimpia bronzérmese, az Európa-bajnok Csősz Imre amondó, hogy ha valaki nem hal meg az edzésen, az a tatamin sem fog.
Hosszú azon hajdú-bihari sportolók listája, akik az évek során ott lehettek valamely olimpián, sőt, többen vannak, akik érmet is szereztek. Közéjük tartozik Csősz Imre is, aki az 1992-es barcelonai játékokon, első olimpiai szereplésén, a plusz kilencvenöt kilogrammos súlycsoportban a bronzéremig verekedte magát. A kitűnő sportolót – aki a napokban ünnepelte az ötvenedik születésnapját – kérték meg az olimpia világnapja kapcsán egy kis nosztalgiázásra.
„Ha visszagondolok, nyilván a barcelonai olimpia a legemlékezetesebb. Nem csupán a bronzérem, hanem az egész körítés miatt. Először vehettem részt az ötkarikás játékokon, ráadásul a tengerparton voltunk elszállásolva, olyan házakban, amelyeket úgy terveztek, hogy utána családok költözhettek bele. Csodás feelingje volt az egésznek. A feleségem tizenöt évvel utána meglepett egy utazással, és elvitt Barcelonába, felkerestük azt a helyet is, ahol az olimpiai falu volt, nosztalgiázhattam kicsit. A bronz után küzdöttem tovább, szerettem volna a dobogó legmagasabb fokára felállni, de Atlantában kiestem a nyolc között. Ez fájó pont az életemben, mert minden esélyem meglett volna az éremre, még álmodni is szoktam vele. Sydneyre pedig bónuszként tekintettem, kijutottam, de nem sok sanszom volt arra, hogy medál kerüljön a nyakamba” – mondta Csősz Imre, aki immár minden mozgással felhagyott, ugyanis a hosszú éveken át tartó versenysport és a sok sérülés annyira megviselte testét, hogy fáj szinte mindene. Ugyanakkor szívesen kertészkedik otthonában, Babarcszőlősön.
Csősz Imre Athénban is ott volt, igaz, akkor nézőként, 2016-ban, Rióban pedig a Nemzetközi Judo Szövetség ellenőreként segédkezett. „Folyamatosan utazgatok, oda megyek, ahol épp verseny van, a legközelebbi úticél Montreal. Augusztusban Tokióban lesz a világbajnokság, oda is hivatalos vagyok, és ha minden jól megy, a tokiói olimpián is számítanak a munkámra. Bár fárasztó, nagyon élvezem, amit csinálok, a versenyzőkkel lehetek, illetve találkozhatok, beszélgethetek a korábbi pályatársakkal – fogalmazott a korábbi kiváló judós.
A beszélgetés során arra is fény derült, miként lett Csősz Imréből sportoló. „Az 1980-as moszkvai olimpia idején tizenegy éves voltam. Akkor még olyan televíziókészülékek voltak, amelyeket csavargatni kellett, hogy megtaláljuk a csatornát. Láttam egy olimpiai összefoglalót, amelyben mutatták, hogy Ozsvár András bronzérmet szerzett. Akkor mondtam apának, hogy én is ki akarok jutni, és minimum a harmadik helyen zárni. Így is lett. Néha elgondolkodom, vajon ha azt veszem a fejembe, hogy olimpiai bajnok leszek, akkor az is sikerült-e volna.”
1992-ben, mikor hazatért a debreceni különítmény a nyári ötkarikás játékokról, semmilyen csinnadratta nem fogadta őket. „Nálunk nem csaptak semmilyen felhajtást, később kaptam Hajós Alfréd-díjat. Viszont amikor Risztov Éva 2012-ben az arannyal a nyakában megérkezett Debrecenbe, én is köszöntöttem őt a repülőtéren. Nagyon örültem a sikerének, pláne, hogy jó viszonyt is ápolunk” – nyilatkozta Csősz Imre, aki sajnálja, hogy mostanában nem sok sportolónak sikerül a megyéből kijutnia olimpiára, de bízik benne, ez a közeljövőben változni fog.
Csősz Imre úgy véli, a nagy világesemények után mindig ugrásszerűen megugrik a sportoló gyerekek száma, azonban a lelkesedés hamar alábbhagy. „Vannak tehetségeink, azonban tizennyolc-húsz éves korukra eltűnnek. Nagyon sok múlik a családi háttéren, a támogatáson, pláne a küzdősportok tekintetében. Persze, egy-egy tréning után fájhat itt is, ott is, de folytatni kell. Ha nem halok meg minden nap az edzésen, akkor a tatamin sem fogom tudni kihozni magamból a maximumot, mert nincs hozzászokva a szervezet. Én mindig ezt tartottam szem előtt” – zárta szavait az olimpiai és vb-bronzérmes sportoló.
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2019
Forrás: Haon
Fotó: Záhonyi Iván
Napló-archív)
