Augusztusban másodszor nyerte meg a budapesti Grand Prix-t, szeptemberben pedig harmadszor lett világbajnoki ötödik, egyben a magyar judós küldöttség egyetlen bakui vb-pontszerzője. Tóth Krisztián a sportág egyik legkiválóbb versenyzője, aki mostanra érett meg arra, hogy a legjobbak közül is kiemelkedjen.
– Mindig van önnél esernyő?
– Mire vonatkozik a kérdés? – nevetett fel Tóth Krisztián.
– Egyrészt a fotózásra, ahol szemerkélt az eső…
– Amióta gyermekünk van, és családi autónk, azóta ott mindig van esernyő.
– … másrészt pedig a magyar judóra gondoltam, amely fölé rendre ön tart esernyőt.
– Gondoltam, hogy ideterelődik a téma. Próbálom mindig magamnál tartani az ernyőt. Nem mondom, hogy én vagyok az állandó esernyőtartó, de mostanában nekem kellett kinyitnom a magyar csapat felett.
– Ez jelent extra terhet? Hiszen a súlycsoportja miatt, amikor szőnyegre lép, már nincs túl sok esély az éremre.
– Egy időben nagyon zavart, ha így alakultak az események, de most már próbálok ezzel nem foglalkozni, csak a saját utamat akarom járni, a saját céljaimat elérni. A legutóbbi világbajnokságon is magamra koncentráltam: azért mentem Bakuba, hogy világbajnok legyek. Persze bennem volt, hogyha aznap nem jön össze, akkor valószínűleg később sem, de nem nyomott, hogy előttem a társaimnak nem sikerült a pontszerzés. Az elsődleges célom az volt, hogy minél előrébb végezzek – lehetőleg világbajnokként –, hiszen ha sikerül, az a magyar csapatnak is jó.
– A helyezést illetően végül négy pozíció választotta el a vb-aranytól, a beszámolók szerint viszont csak nüanszok döntöttek az elődöntőben, illetve a bronzmeccsen. Nem mellesleg kimagaslóan sok időt töltött a szőnyegen a hosszabbításos mérkőzések miatt.
– Bizony, durván harminchét percet versenyeztem, noha a hat mérkőzés rendes játékideje „csak” huszonnégy lett volna. Minden mérkőzésem aranyponttal dőlt csak el. Nem kaptam könnyű sorsolást, kemény riválisokkal találkoztam, elsőre rögtön a világranglista-tizennegyedik kazah Bozbajevvel kezdtem, aztán jött egy nagyon erős azeri, és sorrendben egy-egy lengyel, német, spanyol, japán következett, tehát a vége sem volt könnyű.
– Desszertnek a ranglista-hatodik japán.
– Valahogy úgy. Az első négy meccsemet hoztam, az utolsó kettőt már nem sikerült, ami miatt csalódott vagyok. Ahogy egy éve a budapesti világbajnokság után, ezúttal is azt érzem, hogy otthagytam egy érmet, és mindkettőnek arany lehetett volna a színe. Ennek ellenére bizakodó vagyok. Szinte már azt mondom, nem is az olimpiai érem, hanem a világbajnoki arany érdekel, mert nagyon fenem rá a fogam.
– Azért, mert sokszor volt már hozzá közel, és mégsem jött össze?
– Hatványozottan bosszantó, hogy ott vagyok többször is a közelében, és elhasalok a vége előtt.
– Ezeken a meccseken mi a döntő?
– Egy-egy gondolat, merre, hogyan forduljon az ember, esetleg egy kis hátszél is, összességében olyan apróságok, amelyeket tudatosan talán már nem is lehet irányítani.
– Akkor nem is lehet megfogalmazni, hogy mi hiányzott az aranyhoz?
– Azt tudom, hogy a mostani világbajnokságon mi hiányzott, de nagyon sokat kellene változtatni az edzésmunkámon. Mostanában a judóban nagyon sokat változnak a szabályok, a világbajnokságon szinte napról napra változtak. Az én versenynapomon sokkal kevesebb intést adtak a passzivitásért, mint előtte vagy utána. Hiába dolgoztam magam halálra, próbáltam folyamatosan befordulni az ellenfeleimmel, megcsináltam, amit az edzőm kért, éreztem, hogy taktikai előnyben vagyok, eltökélt voltam, csak az arany érdekelt. Lépésről lépésre közeledtem hozzá, koncentrált voltam, és persze igaz, egy dobás hiányzott, hiszen az dönt el egy-egy meccset. Ezen a szinten azonban annyira sokat küzdünk egymással, annyira ismerjük egymást a riválisokkal, hogy gyakorlatilag már nem tudunk dobást végrehajtani a másikon. Engem is egyedül a japán riválisom tudott első szándékból eldobni, és akkor is csak az elhamarkodott döntésem miatt, mert még nem tudtam túltenni magam a vesztes elődöntőn. Utána viszont addig fárasztottam, amíg a mérkőzés végén én is el tudtam dobni. Szóval annyira közel vagyunk egymáshoz a tudást és a felkészültséget tekintve, hogy nagyon nehéz fogást találni a másikon. Persze ezt csak emlékezetből mondom, mert még nem éreztem készen arra magamat, hogy visszanézzem a meccseket.
– Azt mondta, hogy a legjobbak nagyon közel vannak egymáshoz, és a kilencven kilós kategóriában is tizenöt-húsz, de akár harminc embert is az élvonalba sorolhatunk. Mégis minek köszönhető, hogy ön rendre bejut a legjobb nyolc közé? Mivel tudja felülmúlni a riválisait?
– Szerencsére ez tényleg jellemző rám, a világbajnokságokon például korosztályos és felnőtt szinten eddig mindig bejutottam a nyolc közé. Nehéz kérdés, nem is tudok rá válaszolni. Ha tudnám a megoldást, továbbadnám a csapattársaimnak, és a legrosszabb esetben is mindenki világbajnoki hetedik lenne.
– Minek köszönhető a stabilitás? Mentális erő vagy álszerénység nélkül kijelenthetjük, hogy Tóth Krisztián az egyik legjobb kilencven kilós?
– Azt mondtam, hogy a súlycsoport legjobb öt versenyzője közé tartozom, és az esetek döntő többségében ezt tudom is bizonyítani. Ha valamit mindenképpen ki kellene emelnem, az a hatalmas versenyrutin lenne. A velem egyidős versenyzők java része kevesebb nemzetközi versenyen vett részt, mint én, aki nagyon korán belekerültem a darálóba: tizenhat évesen már a felnőttek mezőnyében indultam. Koraérett vagyok, ennek persze hátránya is van, hiszen a sok versenyzés próbára teszi a szervezetet, becsúszik egy-két sérülés.
– Említette már a szabályokat, a változások pedig az ön pályafutását is befolyásolták, sőt a londoni olimpia éve kis túlzással tizennyolc évesen gajra vágta a karrierjét.
– Az alkatom miatt alacsony versenyző vagyok, százhetvenkettő plusz-mínusz két centi attól függően, hogy reggel van-e vagy este, esetleg mekkora a papucsom. Az átlag száznyolcvan felett van, ezért az én célom, hogy minél közelebb kerüljek az ellenfelekhez, kihasználjam, hogy erősebb a törzsem, ezért lopom a távolságot. Elég komoly hátrányt jelentett tehát, amikor kivették a technikák közül a lábfelszedést. A 2012-es év rá is ment erre. Még egy súlycsoportváltásom is volt, de szerencsére túl tudtam lépni ezen, és most már hat éve viszonylag jó eredményeket érek el.
A telejes cikk a Presztízs Sport 6/11-es számában olvasható.
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2019
Forrás: Presztízs Sport
Rác Benedek írása
Fotó: MJSZ, Horváth György)
