Vállműtét és egy év kihagyás után visszatérés nem nagyon sikerülhetne parádésabbra, mint Ungvári Miklósé a judósok budapesti Grand Prix-viadalán. A ceglédiek immár harminchét éves, olimpiai ezüstérmes és háromszoros Európa-bajnok versenyzője történelmet írt a sportágban, ilyen idősen még senki sem nyert GP-t, mint ő most. A 73 kilogrammban a kőkemény mezőnyben hat ellenfelét kellett legyőznie, a döntőben egy háromszoros világbajnok japánt, és még mindig az aranyat érő ipponjától hangos a judós világ.
– Szombaton reggel úgy ébredt, hogy végigveri a világot?
– Nem egészen – válaszolt Ungvári Miklós. – Ha őszinte akarok lenni, három-négy meccset adtam magamnak. A hosszú kihagyásom után egyszerűen csak egy jót akartam verekedni, azt szerettem volna, hogy ne görcsöljek, érezzem jól magam a szőnyegen. Kovács Anti (az 1992-es olimpia bajnoka – a szerk.) is mondta: „Ungikám, te már megtetted, amit kellett, most jöjjön egy örömjudo magadnak, a közönségnek és a szeretett sportágunknak.” Végig ez volt bennem.
– Majdnem egy évvel ezelőtt volt legutóbb tétmeccse, ugyancsak a Papp László Arénában, a hazai rendezésű világbajnokságon két győzelem után a tizenhat közé jutásért kapott ki. Utána pedig ősszel jött a vállműtétje. Mi volt a gond?
– Egy leszakadt szalagot kellett visszacsavarozni a jobb vállamban. Már régóta szenvedtem vele, de amíg lehetett, húztam, halasztottam a műtétet. Ám amikor már a mindennapi életben is fájt, muszáj volt kés alá feküdnöm. Bevallom, nagyon berezeltem, mert egy porcleválás utáni beavatkozást leszámítva még semmilyen operációm nem volt. Hidas Péter doktor úr mondta is, hogy így még Eb-döntő előtt sem látott izgulni. Nagy köszönettel tartozom neki, a mostani sikerem az övé is.
– Az egy év kihagyás mekkora problémát jelentett?
– Sok mérkőzés és szituáció halmozódott már fel bennem, ezeket az emlékeket mindig lefagyasztom, és most csak fel kellett olvasztanom. Ha versenyeken nem is indultam az elmúlt egy évben, amikor már lehetett, eljártam nemzetközi edzőtáborokba. Az edzőmmel, Bíró Tamással pedig szépen felépítettük a visszatérésemet. Közben többen kérdezték, hogy miért nem indulok az Eb-n, aztán a kínai, majd a zágrábi Grand Prix-n, ahová előzetesen be is lettem nevezve. Mondjuk úgy: görgettem magam előtt a visszatérést, úgy voltam vele, hogy csak akkor lépek szőnyegre, ha százszázalékos állapotban vagyok.
– A jelek szerint tökéletesen számolt. A döntőben pedig különösen nagy fegyvertényt hajtott végre azzal, hogy a tíz évvel fiatalabb, háromszoros világbajnok, kétszeres olimpiai bronzérmes japán Ebinumát ipponnal verte. Az ellenfelét megkontrázta egy fura akcióval.
– Milyen a sors, van mellettünk egy japán edző is, aki elmondta, hogy mit nem szabad, és mit kellene csinálnom ellene, és ez be is jött. Persze erősen benne volt a pakliban, hogy kikaphatok, és a hatodik mérkőzés már sok lesz nekem, szerencsére azonban nem így történt. Amikor kellett, minden összeállt. Az ippon kétségkívül vitatható, és az első pillanatban én sem éreztem annak, de a lényeg az, hogy megadták. A japánok szerint nem jogosan, az oroszok, a grúzok és a mongolok szerint viszont megadható volt. A németek pedig még ki is kockázták, gratuláltak, és büszkék, hogy a fotókon a judósruhámon jól látható az Ippon Gear márkajelzése is.
– Azt nem találtuk meg, hogy kinek a korrekordját döntötte meg. Kisegít bennünket?
– A nőknél a belga Ilse Heylen harminchat évesen nyert Grand Prix-t, én pedig most harminchét évesen és háromszáz naposan. Azt, hogy háromszáz naposan, fejből persze én sem tudtam.
– Akkor most nézhetünk előre a tokiói olimpiára?
– A kvalifikációban ezzel a győzelemmel sok pontot kaptam, de még messze van a sorozat vége, 2020 áprilisáig lehet gyűjtögetni a pontokat. Addig még legalább hat-nyolc versenyen jól kell szerepelnem. Mintha egy gépet kellene összeraknom, és még csak az első csavart hajtottam volna be.
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Forrás: Magyar Idők
Fábik Tibor írása
Fotó: MJSZ, Horváth György)
