Szakmai fórumra hívta a megyeszékhelyen, és annak környékén dolgozó gyógypedagógusokat, valamint a fogyatékkal élőkkel foglalkozó szakembereket a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ). A Szon cikke.




A rendezvényen – amelynek a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ Május 1. téren található telephelye adott otthont – a résztvevők megismerkedhettek a Speciális Olimpia Mozgalommal, az MSOSZ keretein belüli sportolási lehetőségekkel, és azzal, hogyan lehet bekapcsolódni az országos vérkeringésbe, azaz miként lehet az MSOSZ tagszervezetévé válni.

A fórumon Wiesnerné Oravecz Éva, az MSOSZ társelnöke elmondta: a Special Olympics International (SOI), az értelmi fogyatékossággal élő emberek nemzetközi szervezete 1968-ban jött létre Washingtonban. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1988-ban ismerte el a Speciális Olimpia Mozgalmat, melynek küldetése, hogy a nyolc éves, és annál idősebb értelmi fogyatékossággal élő embereknek egész éven át tartó edzési és versenyzési lehetőséget nyújtson különböző olimpiai sportágakban.




A Speciális Olimpiai Mozgalom alapelve azon a meggyőződésen nyugszik, hogy ezek az emberek is képesek, megfelelő segítséggel, tanulni, ezáltal a társadalom aktív és hasznos tagjává válni, és ezzel párhuzamosan élvezni az élet adta örömöket a munkában, az emberi kapcsolatokban, a szabadidős tevékenységekben, így a sportban is.

„Jelenleg az országban csaknem kétezer igazolt sportolónk van, évente száz versenyt rendezünk a huszonegy sportágban, többek közt judóban, úszásban, floorballban vagy éppen a kézilabdában. Utóbbi esetében egyesített versenyrendszerünk van, azaz együtt sportolnak az épek és az értelmi fogyatékosok” – foglalta össze az MSOSZ társelnöke.

Pázmány Viktória, az MSOSZ elnökségi tagja, nyíregyházi gyógypedagógus a szervezet Kölyök Sportoló Programjáról – ide várják az új szervezetek jelentkezését –, a Családi Programról, a Mozgásélmény Sportnapról, a „Szállj be te is!” projektről, valamint az Ifjúsági Programról is beszélt, majd a sportolókat képviselő MSOSZ elnökségi tag, Horváth Gyula tartott előadást.

A judo térhódításáról Juhász József, az MSOSZ judo szakágának vezetője mesélt a jelenlévőknek, a szövetség kiváló judósai közül pedig hárman – a Világjátékok-aranyérmes Kovács Ádám, a Világjátékok-ezüstérmes Kovács Mihály, valamint a tehetséges Krizonics Ádám – látványos gyakorlatokat mutatott be a tatamin.




A fórumon részt vett Mócsán Katalin, a nyíregyházi Nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény nevelőtanára is, akinek vezetésével szeptember közepe óta készülnek az intézmény diákjai az MSOSZ és a Magyar Kézilabda Szövetség egyesített versenysorozatára. „Heti kétszer negyvenöt percet tudunk gyakorolni a tornatermünkben – köszönjük az intézmény vezetésének támogatását, és a Rejtett Kincsek Down Egyesület szakmai és anyagi segítségét, hisz a nevük alatt indulunk az országos versenyben” – árulta el Mócsán Katalin.

A Rejtett Kincsek Down Egyesület 2015 óta tagja a Magyar Speciális Olimpia Szövetségnek és elkötelezett a fogyatékossággal élők sportoltatása mellett. Az egyesület sporttal kapcsolatos tevékenysége jelenleg három területet ölel fel. A Csodasportoló program három-kilenc éves közötti gyerekeknek szól, célja a játékos testmozgás mellett, hogy a fogyatékossággal élő gyerekek minél korábban elkezdjenek sportolni. Az úszócsapatba tucatnyi Down-szindrómás és más fogyatékossággal élő fiatal tartozik, ők rendszeresen vesznek részt MSOSZ megmérettetésein.

„Szeptemberben indította az egyesület az inkluzív kézilabda edzéseket Nyíregyházán. Több sikeres úszóverseny tapasztalatai alapján mondhatom, hogy sportolóinknak hatalmas élmény, amikor egy-egy megmérettetésen érmet, vagy bármilyen elismerést kapnak, ezért különösen fontosnak tartjuk a Magyar Speciális Olimpia Szövetség tevékenységét” – mondta Kisari Károly, a Rejtett Kincsek Down Egyesület elnöke, aki hozzátette: kézilabda-csapatukkal jelenleg a november hatodikai tatai versenyre készülnek, ez lesz a srácok első ilyen jellegű megmérettetése.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2021
Forrás: Szon)