Kocsma, filmklub, koncerthelyszín, randihely, közösségi tér és pszichológiai szakrendelő: ez az Ebihal büfé, élén Darók Jánossal. Ő sportember (judo), zen mester, profi vendéglátós és helyi társadalmi integráló tényező, ez meg egy életmegfejtős, képes nagy interjú a Lupa-sziget mellől.
Darók János a Bp. Spartacus színeiben 1983-ban magyar bajnoki címet szerzett
–Azt mondják, mindig nyitva vagy.
– Igen, télen-nyáron, éjjel-nappal. Vannak, akik tudják már: ha az ajtó be van zárva, akkor is csak egy kamulánc van rajta. Itt alszom, jöhetnek bármikor. Mert egy férfinak elég annyi alvás, amennyit pislog. Ha ezek a padok beszélni tudnának, az már nem lenne sajtóképes, annyian aludtak rajtuk. Van, hogy tele vannak éjszakánként, persze csak barátokkal, judósokkal. Meg hátul van a hajóm, a Banya. Banyahajó. Abban is lehet aludni, mutatom. De csak barátoknak, ha megittak három kupicát, ne kelljen már hazavillamosozniuk, főleg, hogy villamos itt nincs is. Vagy ha esetleg jönnek egy hölggyel, akkor le tudjanak pihenni. Vagy hát felolvasni egymásnak. Zsoltárokat például. Olyankor behúzom a függönyt, nem is akarom zavarni az áhítatot. Van zuhany is, ha megizzadnának benne.
– Hogy kerültél ide?
– Én dunai gyerek vagyok, anyámék a Dunán csináltak egy kílbótban. Október 31-én születtem, a világtakarékossági napon, ugye, de velem nem spóroltak, nagyra nőttem. Aztán úgy húsz évvel ezelőtt Sződligeten találtam a Banyát, akkor már nyolc éve elsüllyedt, ki kellett ásni, három tonna iszapot kiszedni belőle, lyukas volt, megcsináltuk Tugyi Laci barátommal, aki már akkor kompos volt itt, és vártuk, hogy emelkedjen a Duna. Meg is jött az ár karácsonykor, ’89 lehetett vagy ’90. Aztán akkor a Laci megengedte, hogy idekössem szembe. Majd levizsgáztam, én is elkezdtem kompozni, itt akkor még nem nagyon volt semmi, ami volt, azt kibéreltem. Eladtam a házam Óbudán, megvettem ezt, aztán most csinálom. Az első négy-öt évben persze csak mínusz volt.
– Mivel foglalkoztál, mielőtt révész lettél?
– Válogatott sportoló voltam, utána az utánpótlásnak voltam az edzője. Aztán meg az éjszakában dolgoztam. Végül idejöttem, megnyugodva, szépen. Csinálok mindent, lassan, precízen. Elég volt nekem a stressz. Jól érzem itt magam, ha be kell mennem a Flórián térre, már libabőrös vagyok. Rendben tartom a területet, locsolom, nyírom a füvet, építettem játszóteret.
– Hogy sikerült a legutóbbi judós buli?
– Jól. Az mindig jó. Most megint lesz, az edzőmnek lesz a születésnapja. Ha mi összejövünk, tíz percen belül csak a judóról beszélünk, meg az elmúlt negyven-ötven évről. Hogy ki verte meg először az orosz meg a japán gyereket, amikor már ki lehetett menni. Meg hogy milyen volt, amikor a magyar bajnokságra ezzel a hülyével mentem, aki itt mellettem ül, ilyenek…
A teljes interjú elolvasható az NLCafé oldalán: KLIKK IDE!
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Forrás: NLCafé
Chripkó Lili írása
Fotó: Neményi Márton)
