Boldog, hogy a kvalifikáció kemény harcából győztesen került ki, de akkor lenne elégedett, ha két riválisa is ott lehetne az olimpián. Csoknyai László, az ASE második olimpiájára készülő judósa nemcsak szép eredményeivel hívja fel magára a figyelmet, hanem sportszerűségével is.
Június elején egyike volt Csoknyai László annak a tizennégy sportolónak, akik fair play-díjat kaptak a Magyar Olimpiai Bizottságtól. Egy éve nagy visszhangot váltott ki, amikor a paksi Atomerőmű SE sportolója a kolozsvári European Judo Open bronzmeccsén ölben vitte le sérült ellenfelét. – Sokaknak elmondtam, hogy jól esett az emberek véleménye, feltöltött, de fenntartom azt a véleményem, hogy mindenki így tett volna. Ellenfelek vagyunk nem ellenségek – reagált.
Hogy mennyire így van az a kvalifikációs sorozat kemény küzdelmének eredményéről alkotott véleményében is tükröződik. Mivel mind nemzetközi, mind hazai szinten nagyon „sűrű” a 81 kilogrammosok mezőnye, nagy harc folyt az olimpiai keretbe kerülésért is. Két vetélytársával, Krizsán Szabolccsal és Ungvári Attilával, fej-fej mellett haladtak és nem hagytak egymásnak egy pillanatnyi lazítást sem... – Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vagyok boldog, hogy győztesen tudtam kijönni egy ilyen erős hármasból, de sajnálom a fiúkat, hiszen végigdolgozták az elmúlt négy évet – mondta. A jó az lenne, ha – mint más sportágakban – mindenki részt vehetne az olimpián, aki teljesítette az elvárt szintet, de a judóban sajnos egy sportolót delegálhat minden nemzet.
Laci nemcsak a sportszerűségéről híres, hanem arról is, hogy tisztelettudó, jóravaló paksi fiú. Ez – ahogy szavaiból kiderül – a családi és edzői ráhatás eredménye. Judózni ötévesen kezdett bátyja, Balázs példáját követve, Dobai László toborzásának eredményeként. Ő mozgékony kissrác volt, aki örömmel játszott, de a technika eleinte annyira nem érdekelte, hogy ki-kiült a dzsúdóterem szélére. Nagyon szerencsésnek tartja magát, hogy azzal a hat-hét fiúval, akik szintén elkezdték űzni ezt a sportot, jó barátok lettek.
Ők már „kihullottak” a sportból, de nem Laci életéből. – A barátság örök – mondja. Mivel elég távolra sodorta őket a sors, jobbára csak ünnepekkor találkoznak, karácsonykor együtt vannak és húsvétkor is, amikor – vagy tíz éve mindig – együtt mennek locsolni. Az ASE judokája szereti a hagyományokat, nála a favorit a karácsony, amikor a szélesebb értelemben vett család együtt van. Nagyon szereti a családi focit is, amit valamelyik tornacsarnokban minden évben megtartanak, hiszen náluk mindenki sportos. Öccse és bátyja gyakran zrikálja, hogy nem elég fényes az érem, amit szerzett, de Laci tudja, hogy büszkék rá, és azt is, hogy néha ráfér, hogy nyesegessék a szárnyát.
– Nagyon toleráns a családom velem szemben. Néha a sok utazás miatt, elfelejtem őket, amit restellek, de tudják, hogy szeretem őket, és tudják, hogy most ez a dolgom – jegyzi meg hozzáfűzve, majd eljön az idő, amikor vége lesz a sportnak és több ideje lesz rájuk. Laci nagyon hálás szüleinek, mert mindent megtettek azért, hogy neki gyermekkori álmáról, hogy olimpikon legyen, ne kelljen lemondani. A sport, mint elismeri, nagyon sok lemondással jár, de semmit nem bán, mert nagyon-nagyon sokat kapott is tőle. Kitartást, fegyelmet, akaratot, tiszteletet.
Nagy szerepe van sportolói hozzáállásának formálásában Hangyási László edzőnek, aki mindenre odafigyelt és hitt is benne mindig. Kiugró időszak volt, amikor a junior korosztály utolsó évében három nemzetközi versenyen is érmet szerzett, utána a súlycsoportváltás miatt hosszabb mélypont következett. – Szerintem Laci bácsin kívül senki nem hitte, hogy megállom a helyem ebbe a súlycsoportban – jegyezte meg. A mester belé vetett bizalmát azonban sikerült megszolgálnia. – Ha van bizalom felém, ha számítanak rám, én szeretem úgy csinálni, hogy ne okozzak csalódást, de még mindig úgy érzem, hogy nem adtam vissza, amit a várostól, a szakosztálytól és nem utolsó sorban Laci bácsitól kaptam – hangsúlyozta.
Laci azt mondja, pozitív hatással volt rá a kvalifikáció kiélezett verseny, mert egyébként hajlamos Pató Pálosan hozzá állni a dolgokhoz, most viszont nem volt lehetőség a lazításra. Hogy mit vár Riótól? – Egy jó napot – mondja. Részletekbe nem bocsátkozik a remélt eredményt illetően, mert nem szereti az esélylatolgatást. Úgy gondolja, mindenkinek, aki bejutott a huszonkettőbe, ugyanolyan esélye van. Hogy ki jön ki győztesen, sok mindentől függ. Azt mondják – teszi hozzá – hogy a sikerhez az elvégzett munka kell és némi szerencse. A munka pedig el van végezve.
Azzal kapcsolatban nem döntött még, hogy ez lesz-e az utolsó olimpia, ahol tatamira lép, a jövő évi hazai vb-t azonban nem szeretné kihagyni. – De még erről Laci bácsival nem beszéltünk, mert mindig csak a következő feladatra koncentrálunk. Minek tekintsek előre, ha ott vagyok egy versenyen, nem nézem, mi lesz utána, arra a küzdelemre koncentrálok. Igyekszem lerövidíteni az etapokat, csak azt tűzöm magam elé, hogy melegítsek be jól, nyerjem az első mérkőzést, aztán a következőt, legyek a nyolc között. Az a jó nap, ami Laci vágya, augusztus 9-e lehet, akkor lép ugyanis tatamira a riói olimpián, az Atomerőmű SE sportolói közül elsőként.
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Forrás: Teol.hu
Vida Tünde írása
Fotó: Horváth György)
