2016. március 01.

Pakson a siker nem a véletlen műve

Paks, a tizenkilencezer főt számláló város egyedülálló módon, olimpiai, világ- és Európa-bajnokot is adott a magyar judosportnak. Az Atomerőmű SE judo szakosztályában jelenleg mintegy százhatvan fő koptatja a tatamikat, hogy egy napon a nagy példaképek, dr. Kovács Antal és Braun Ákos nyomdokaiba léphessen.




A Paksi Atomerőmű SE-ben három helyszínen, hat edző irányítása alatt űzhető a sportág, a gyermektől egészen a veterán korosztályig. Az egyesület elsőszámú terme a Barátság útján található, ahol Hangyási László vezetőedző Braun Ákossal karöltve a legjobbak munkáját irányítja. A klubnál törekednek arra, hogy már a serdülők közül felvigyék a legtehetségesebbeket a központi terembe, ahol a kiemelt figyelem mellett, plusz motivációként együtt edzhetnek az ASE élversenyzőivel.




A Bezerédj Általános Iskolában és a "Barakkban" elsősorban az utánpótlásképzés zajlik Dobai Krecht László, Péri Balázs és a Keszthelyi László nyomdokaiba lépő Kanczler István vezetésével. A fiatalok mellett „öregfiúk” csapattal is rendelkezik a Tolna megyei egyesület, az örökifjak a judózáson túl a versenyek lebonyolításában is szorgosan segítkeznek.




Hangyási mester felnőtt versenyzői heti tíz, az ifik heti nyolc, míg a kiemelt serdülők heti hat edzéssel készülnek a megmérettetésekre. Az első edzésre kora reggel, iskola előtt kerül sor, a második a délutáni időszakban zajlik. Szerda reggel kell a legkorábban ébredni a paksi judósoknak, ugyanis aznap úszással kezdik a napjukat.




A Pakson zajló kitűnő szakmai munkát mi sem igazolja jobban, mint az eredmények. A városhoz és Hangyási László keze munkájához fűződik a magyar judo első és eddigi egyetlen olimpiai aranyérme, valamint a két világbajnoki cím is. Kovács Antal 1992-ben, a barcelonai olimpián ért fel a csúcsra, majd a rákövetkezendő évben, a hamiltoni vb-n sem talált legyőzőre a 95 kilogrammos súlycsoportban.




Tizenkét évvel később, 2005-ben újabb páratlan siker született, Braun Ákos Rotterdamban Európa-bajnokságot, Kairóban világbajnokságot nyert a 73 kilogrammosok között.



Ha pedig a jelent nézzük, a Paksi Atomerőmű SE három versenyzője is kijutó helyen áll a riói olimpiára. A 81 kilogrammos Csoknyai László szépen szállítja az eredményeket, két hazai riválisa sem tudta egyelőre kizökkenteni, hogy London után, Rio de Janeiróban is tatamira léphessen. A nehézsúlyú Bor Barna helyzete stabil, jelenleg hatodik helyen áll a kvalifikációs rangsorban, így célja elsősorban a kiemelt pozíció megtartása már. A 100 kilogrammos Cirjenics Miklós jelenleg kontinentális kvótával utazhat Rióba, azonban már karnyújtásnyira van a „rendes” kvótás pozíció.






A klub zászlóshajói mellett az utánpótlás is kiemelkedően teljesít. A 48 kilogrammos Pupp Réka az elmúlt évben junior Európa-bajnoki címet szerzett, sőt, már a felnőttek között is bizonyította tehetségét: 2015-ben Tuniszban bronzéremig jutott, Oberwartban és Prágában a pontszerző ötödik helyen végzett.




A versenyzők tehát rendre szállítják az eredményeket, és ez a csapatpontokban is megmutatkozik: 2015-ben az Atomerőmű SE végzett a hazai egyesületi rangsor élén, maga mögé utasítva a budapesti KSI SE csapatát, és az összes többi hazai klubot.




Bár Pakson rendkívül népszerű és eredményes a judo, nincs a leginkább támogatott öt látványsportág között, így a szakosztály fenntartását több forrásból tudják fedezni. A kisebb szponzorációk mellett a nagyobb részt a tagdíjak, a műhelytámogatás és az MVM Paksi Atomerőmű által nyújtott segítség adja.

A támogatásokra nagy szükség van, hiszen a sportolók menedzselésében jelentős részt kell vállalnia a klubnak, a jövőbeli sikerekhez pedig nem elegendő a kitűnő szakmai háttér és a múltban szerzett dicsőség.




A magyar judo aranykovácsa, az idei évben a hatvanadik életévét betöltő Hangyási László vezetőedző harminc éve él az Atomvárosban, s immár a hetedik olimpiájára készül. A riói olimpia évében tehát két kerek évfordulót is ünnepelhet a mester, akinek méltó ajándék volna egy újabb, fényesen csillogó érem az ötkarikás játékokról.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Horváth György)



Atomerőmű SE

Vezetőedző:
Hangyási László Botond

Edző:
Braun Ákos
Dobai Krecht László
Kanczler István
Keszthelyi László
Péri Balázs

Honlap:
www.ase.hu





Központi edzőterem címe:
Paks, Barátság utca 3.


Galéria

Támogatók