Ezen a napon ünnepli huszonharmadik születésnapját a brazilok olimpiai bajnok judósa, Sarah Menezes. Kétszeres világbajnoki bronzérmesként, kétszeres junior-világbajnokként a 48 kilogrammos súlycsoport egyik éremesélyeseként készült a londoni olimpiára, ahol valamennyi mérkőzését z áhított ötkarikás aranyérmet.



Már tizenhét évesen felállhatott a Világkupa-dobogóra, ekkor még hazai pályán, Brazíliában, egy évvel később azonban már a Hungária-kupán is bronzérmet vehetett át. Tizennyolc esztendősen már részt vehetett az első olimpiáján, Csernoviczki Éva tett arról, hogy ez a verseny csupán néhány percig tartson Sarah Menezes számára.

A brazil reménység már néhány hónappal később igazolta kivételes képességeit, amikor megnyerte a bangkoki junior-világbajnokságot, majd egy évvel később Párizsban megvédte címét!



A legutóbbi két világbajnokságon – 2010-ben Tokióban, illetve két éve Párizsban – egyaránt bronzérmet szerzett, Londonban pedig feljutott a csúcsra…


Az olimpiai dobogón: a román Dumitru (balról), Menezes,
a belga Van Snick és Csernoviczki Éva


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!

(Judoinfo.hu 2013
)