Két magyarnak szurkolhattunk a londoni judóversenyek ötödik napján, ám mindketten kiestek: a 90 kilogrammos Madarász Tamás az üzbég Csorijevtől, a 70 kilogrammos Mészáros Anett a német Thielétől kapott ki.
ÉLŐ EREDMÉNYEK 



Elsőként Madarász Tamás lépett tatamira a férfiak 90 kilogrammos súlycsoportjában. A sors(olás) úgy hozta, hogy csak a legjobb tizenhat között kellett bekapcsolódnia a küzdelmekbe, ott a világbajnoki bronzérmes, Ázsia-bajnok üzbég Csorijev várt rá. Három és fél percen át a debreceni judós volt az aktívabb, két jukó közeli dobása is volt, ám a hajrában már Csorijev akarata érvényesült, aki ipponnal megnyerte a mérkőzést. Így Madarász Tamás helyezetlenül zárta a londoni olimpiát.

"Sajnálom, hogy így alakult, több volt ebben a meccsben - nyilatkozta Raus Tamás, a debreceni judós edzője. - Volt Tominak két olyan dobása is, amire jukót adhattak volna, ha valamelyiket megítélik, nyilván más lett volna a taktika az utolsó másfél percre. Így azonban, mivel mindkettejüknek volt egy intése, menni kellett előre. Így pedig ez is benne volt a pakliban..."

"Nagyon csalódott vagyok! Volt két jukóm, amit nem adtak meg, de egy biztosan, két és fél hónap felkészülés ide vagy oda, ez a meccs nekem állt. Korábban még sose találkoztunk, de tudtuk, hogy az üzbég milyen stílusban judózik, láttuk, hogy lassú, az volt a feladat, hogy pörgős, agresszív judóval próbáljan felőrölni, ez működött is. Nagyon pici dolgokon múlt, hogy nem lett belőle továbbjutás - mondta Madarász Tamás, majd a pályafutásának lezárásáról érdeklődő újságírói kérdésre így válaszolt: - Erre a kérdésre egyelőre nem tudok válaszolni. Egy biztos, ha folytatom, ha nem, ettől a sportágtól mindent megkaptam, amit csak lehet!"  

A nőknél a 70 kilogrammos Mészáros Anett ugyancsak a legjobb nyolc közé jutásért vívta első mérkőzését, a németek Eb-ezüstérmese, Thiele ellen, aki kontinentális szabadkártyával jutott ki az olimpiára. Sajnos a meccs meglehetősen egyoldalú küzdelmet hozott, igaz, értékelhető akció nélkül. Az elején a németet intették meg, majd nem sokkal utána a magyar judós is megkapta a maga feddését.

A magyar klasszis láthatóan nem tudott mit kezdeni Thielével, aki egyre inkább fölénybe került, mind kondícionálisan, mind mentálisan. A hosszabbításban a vezetőbíró kétszer is összehívta kollégáit, hogy a második magyar intést jóváhagyják, de mindkét esetben úgy döntöttek, menjen végig a mérkőzés. A bíró döntés aztán egyhangúlag Kerstin Thielét hozta ki győztesnek, így Mészáros Anett helyezetlenül zárta a londoni olimpiát.

A Honvéd-Kipex judósa nem kívánt nyilatkozni a mérkőzés után felfokozott állapotban, edzője, Toncs Péter azonban készséggel állt a magyar újságírók rendelkezésére.

"A felkészülésünk nem volt jó, de bíztam a csodában. Tudtam, ha valaki ilyen rossz felkészüléssel képes lehet jó eredményt elérni, az csakis Anett lehet, de sajnos neki sem sikerült. A bemelegítésnél jól mozgott, a súlyát is jól hozta, a sorsolása sem volt rossz, a judo azonban nem ment. Sok oka van ennek, de ami ezek közül a legfontosabb, hogy Anett a sok sérülés miatt az elmúlt két évben csupán négy versenyen indult, az elmúlt egy évben pedig csak egy versenye volt. A térdszalag műtétje miatt három hónapja kezdtünk el judózni, kötélmászással pedig nem lehet felkészülni egy olimpiára - mondta Toncs Péter, majd a folytatást firtató kérdése hozzátette: - Most mindkettőnknek ki kell pihenni egymást, utána el kell dönteni, hogy hogyan tovább."

 

FÉRFIAK
90 KG. 1. forduló: Madarász Tamás erőnyerő2. forduló: Madarász Tamás–Dilsod Csorijev (üzbég) 0–10
NŐK
70 KG. 1. forduló: Mészáros Anett erőnyerő. 2. forduló: Mészáros Anett–Kerstin Thiele (német) bírói döntéssel 0–3 


A végeredmény


FÉRFIAK
90 KG (30 induló)
1. Szong De Nam (dél-koreai)
2. Asley Gonzalez (kubai)
3. Iliasz Iliadisz (görög)
3. Nisijama Maszasi (japán)
5. Tiago Camilo (brazil)
5. Kirill Gyenyiszov (orosz)
7. Mark Anthony (ausztrál)
7. Dilsod Csorijev (üzbég)
MADARÁSZ TAMÁS (Debreceni Sportcentrum-SI) helyezetlen

NŐK
70 KG (22 induló)
1. Lucie Decosse (francia)
2. Kerstin Thiele (német)
3. Edith Bosch (holland)
3. Yuri Alvear (kolumbiai)
5. Csen Fej (kínai)
5. Vang Je Szul (dél-koreai)
7. Rasa Sraka (szlovén)
7. Tacsimoto Haruka (japán)
MÉSZÁROS ANETT (Honvéd-Kipex) helyezetlen 

 

 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!

(Judoinfo.hu 2012
Gombkötő Roland
Fotó: IJF, Záhonyi Tamás)