Nem lesz magyar judós a világjátékokon PDF Nyomtatás E-mail
2010. július 27. kedd 00:00
ImageA világ élvonalába tartozó versenyzők
vehetnek részt a Küzdősportok Világ-
játékán, amely augusztus 28. és szep-
tember 4. között lesz Pekingben.



A viadalra tizenhárom magyar sportoló kapott meghívást, köztük a tajvani Világjátékokon aranyérmet szerzett karatésunk, S. Kovács Ádám.

Image
Az osztrák Birkfellner (kékben) indul Pekingben

„Az a célunk, hogy a sportágak a világ érdeklődésének középpontjába kerüljenek, ennek érdekében versenyeznek együtt négy olimpiai és kilenc nem olimpiai sportág legjobbjai – hangsúlyozta dr. Leyrer Richárd, a Nemzeti Sportszövetség alelnöke, aki a verseny egyik megálmodója.

– Az elmúlt két év világ- és kontinenselsői meghívást kapnak erre a versenyre, sportáganként összesen százhúsz sportoló küzdhet meg az elsőségért. Külön öröm számunkra, hogy az induló országok közül mi vehetünk részt a legnagyobb küldöttséggel a Küzdősportok Világjátékán.

Nagyon boldog vagyok, hogy hamarosan valóra válhat a közös álmunk, melyhez több magyar sportvezető nyújtott segítséget. Kapcsolatai révén dr. Aján Tamás és dr. Schmitt Pál is jó néhány olimpiai ikont állított az ügyünk mellé.

Úgy érezzük, hogy mindenki igyekszik segíteni a magyar csapat minél jobb szereplését, a Hummel jóvoltából például egységes lesz a magyar csapat megjelenése, és a tajvani Világjátékokon is kiderült, hogy mennyit jelent mindez a sportolóknak.”

A Világjátékok judótornáján a férfiaknál és a nőknél is open versenyre került sor, erre három-három súlycsoport (férfi 90, 100, +100, illetve női 70, 78 és +78 kg) képviselői kvalifikálhatták magukat.

A judósok mezőnyében annak ellenére nem lesz magyar induló, hogy a 70 kilogrammban az Európa-bajnok, világranglista-második Mészáros Anett és a 78 kilós Eb-aranyérmes Joó Abigél is indulási jogot szerzett, igaz, rajtuk kívül a legtöbb „nagyágyú” a londoni kvalifikációs viadalok miatt lemondta a részvételt.

A judós indulók névsora: KLIKK IDE!

A magyar indulók: S. Kovács Ádám (karate), Dubi Sándor (kendo), Görbics Gábor, Veres Richárd, Szendrei Barbara, Jároszkievicz Krisztián, Mórádi Zsolt, Imre Tamás, Gömbös László (kick-box), Kálló Györgyi (szumó), Bányai Evelin, Hollósi Csaba, Máthé András (FILA-grapping és pankráció).

A résztvevő sportágak: aikido (IAF), birkózás (FILA), judo (IJF), ju-jitsu (JJIF), karate (WKF), kendo (FIK), kick-boksz (WAKO), muaythai (IFMA), ökölvívás (AIBA), szambo (FIAS), szumo (IFS), tekvando (WTF), vusu (IWUF).

Image
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!

(Judoinfo.hu 2010
Forrás: Nemzeti Sportszövetség
Fotó: IJF, Záhonyi Tamás
)

 
< Előző   Következő >
Advertisment:
Advertisment:
Advertisment:
Advertisment:
Advertisment:
Advertisment: