“Mostanában sokan kérezték, miért épp a dzsúdósokat segítjük, miért velük va- gyunk szoros kapcsolatban?” – a válasz- szal sem marad adós Rosta László.
“A válasz igen egyszerű, ennek a sportágnak a szövetsége nem misztifikálta el szerepét, hanem igen egyszerű eszközökkel, az őszinteséggel és az egyértelműséggel reagált megkeresésünkre – folytatta Rosta László, aki a Forever Living Products termékeivel látja el a magyar válogatott versenyzőit.
– Annak idején megkerestem régi ismerősömet, Bodrogi Attilát a honvédosoknál és felajánlottam a segítségemet. Attila tudta, hogy nem mellé beszélek, hisz több mint egy évtizede bármikor szólt, hogy utánpótlás verseny lesz, én csak azt kérdeztem tőle, pénzt vagy egyéb segítséget kér.
Hol a pénzt adtam oda, hol én vásároltam a gyerekeknek innivalót, szereztünk pólót, csokit, épp amire szükség volt. Azt válaszolta, sok a válogatott kerettagunk, segítsd inkább őket, összehozlak a főtitkárral és beszéljétek meg.
Amilyen egyszerű volt vele a beszélgetés, ugyan olyan egyszerűséggel folytatódott a szövetségben. A segítség mindig jól jön, de előbb kérjük ki a doki véleményét, nézze meg, mi is amit tudunk adni, tiszta, doppingmentes termék, tudják-e a versenyzők hasznosítani, ha igen, nincs akadálya a dolognak.
Magyarországon ritka az olyan megállapodás, ahol nincs a tárgyalás előkészítésének előkészítése, hanem két egyszerű megbeszélés alapján, mind a két fél egyet akar és szóbeli egyezséggel tudnak együtt dolgozni.
Az csak plusz dolog, hogy ugyan ezt képesek vagyunk az egyesületek felé is közvetíteni, csak itt már elég sok linkséggel is találkozunk. Az ötlet, a lehetőség tetszik, nagy a lelkesedés, de lehet, hogy nem vesznek minket komolyan, pedig a sportért, a versenyzőkért sok mindenre képesek vagyunk.
Tisztában vagyunk azzal, hogy mindenki elfoglalt, ezért is ajánlottuk fel, hogy mindenhova személyesen elmegyünk, ha kell többször is, de a technika révén interneten keresztül is ingyenesen lehet a kapcsolatot tartani. Mi minden esettben betartjuk ígéretünket, minden termék leírását megküldjük, minden kérdésre válaszolunk, ahol lehet lehetőséget biztosítunk a termékek tesztelésére, kipróbálására.
A tisztesség és a korrektség viszont megkövetelné, hogy ezek után kapjunk válaszokat is, ez viszont a magyar sportéletben még nagyon nehezen működő dolog.
Tudjuk, hogy az általunk kínált táplálék kiegészítő termékcsalád minőségi termék, tisztában vagyunk vele, hogy a gyógyszeripar nem igazán örvend ennek az ágazatnak, mert komoly konkurenciát jelent, ezért is hirdetjük, mi nem gyógyítunk, csak megelőzünk és segítünk.
De hogy jó, amit kínálunk, mi sem bizonyítja jobban, hogy több mint nyolcezer orvos van a rendszerünkben, akik munkájuk során előszeretettel használják és ajánlják, mert tudják, hogy hasznos.
A válogatott minden hónapban leadja rendelését, az utolsó rendelésnél, Csernoviczki Csaba már tolmácsolta a keret tagjainak pozitív véleményét és köszönetét. A melegítő krém, az ízületi krém, a fogyasztó por, a propolisz tabletta, a csonterősítő, porcosodást elősegítő készítmények, az energia pezsgőtabletta mind-mind olyan készítmény, amelynek hasznosságával nem lehet vitatkozni.
Élni kellene a lehetőséggel, hogy a problémákkal keressenek meg minket, az orvosi háttérrel megfelelő tanácsokkal tudunk szolgálni és ezt nem csak a válogatott keret felé, hanem az egyesületek felé is képesek vagyunk felvállalni.
Aki komolyan gondolja a sportolást, az nem csak a minőségi ruhára, hanem a minőségi háttér anyagokra is igényt tart.
Volt már versenyző aki közvetlenül keresett meg minket és segítségünk révén rendbe is jött.
Nagyon kevés olyan lehetőség van a sporton belül, hogy ilyen termékből anyagilag tud profitálni szövetség, egyesület, sőt 15-30 százalékos kedvezmény mellett tud a termékhez hozzájutni. Minél nagyobb a fogyasztás, annál nagyobb a kedvezmény és az anyagi támogatás.
Számomra az a hihetetlen, hogy ugyanezzel a lehetőséggel a külföldi sportolók, egyesületek, szövetségek élnek és profitálnak mind a verseny, mind az anyagi háttér vonatkozásában.
Nemcsak külföldi sportolók tekintetében szeretnénk büszkék lenni, nagyon örültünk, amikor a női WTA tenisz világranglistán az első 100-ban lévő Gallovits Edina a termékeknek köszönhetően jól szerepelt az Ausztrál Openen, vagy két hete Alexandra Dulgaru, román tenisz csillag Dubaiban a legjobb négyig menetelt és ott igen komoly nehézséget okozott a világ első Serena Williamsnek.
Vagy büszkék voltunk a román dzsúdó bajnokságban arra a kilenc versenyzőre, akik szintén rendszeresen igénybe veszik segítségünket, hatan román bajnokok, háran másodikak lettek súlycsoportjukban.
Tudom, hogy egyesületek régi baráti kapcsolataik révén állnak kapcsolatban egy-egy céggel, amelyek termékeikből árengedményt adnak, ezért reklámot és minden mást kérnek cserébe, viszont anyagilag nem adnak segítséget. Az a termék pedig már nem tud annyit, nem tud annyit segíteni, mint amit most kínálunk. Mi nem kérünk ingyen reklámot, mi adunk árkedvezményt, anyagi segítséget, de erre még sincs szükség Magyarországon.
A cég közel áll annak a döntésnek a meghozásához, amely abból indul ki, hogy aki elfogadja a termék által nyújtott segítséget, komolyan veszi a cég támogatását, úgy annak biztosít árkedvezményt és csak annak nyújt anyagi forrást.
A magyar gondolkodás, a magyar mentalitás révén a sport ezt a lehetőséget is elveszítheti Magyarországon.”