Ha dzsúdó és Békés megye, akkor Gyá- ni János. A három olimpiát megjárt Európa-bajnok, vb-helyezett, masters világ- és Európa-bajnok.
Negyven éve ott van spiccen, sportolóként, edzőként. A régmúltra visszatekintve, a Békéscsabán működő Honvéd Szalvai Judo SE az elsők között volt hazánkban és Békés megyében a dzsúdó népszerűsítésében és az erősorrendben. A mai egyesület hatodik danos mestere, Gyáni János is ebben a klubban kezdte sportpályafutását.
A rendszerváltást követően, a Szalvai megszűnése után akadtak próbálkozások a dzsúdó újjáélesztésében, de ez egészen 1997-ig kevésbé volt sikeres, alakultak ugyan klubok, de hamar meg is szűntek. Gyáni János nem babonás, amikor szóba került az 1997-es alakulás, vagyis éppen 13 esztendeje jött létre a Békés Megyei Kano Judo Sportegyesület.
Amelyről elmondható, éppen ezekben az esztendőkben éli fénykorát. A 13 év kőkemény, kitartó munkája meghozta gyümölcsét, hiszen aranyjelvényes, válogatott, országos bajnok és nemzetközileg elismert sportolók kerültek ki az egyesületből.
“Mind a ma is küzdő százharmincnégy sportolót ki lehetne emelni, de csak néhány nevet említek a gyermek, a diák és a felnőtt korcsoportból: Osgyán Bence, aki évről évre minden korosztályos versenyen részt vesz, volt már Magyar Köztársaság-kupa-győztes, országos bajnok, és szinte minden megmérettetés érmese – kezdte Békés megye egyetlen hatodik danos mestere, Gyáni János.
– A régebbi nagyok közül Kormos József és Mitykó András évtizedes dzsúdós múlttal rendelkezik, felnőtt bajnokok, nemzetközi viadalok állandó résztvevői, ahol honfitársait sem kímélik a tatamin. Lipták P. György és Lipták P. Tamás a tipikus alma és fa esete, hiszen György apai feladatai mellett a sportra való nevelést is bevetette fiánál, Tamásnál.
György ezüstérmes volt a tavalyi magyar bajnokságon és számos országos bajnoki címmel is büszkélkedhet, Tamás pedig diákolimpia-győztes és országos bajnok.”
Azt is megtudtuk az egyesület edzőjétől, hogy vannak, olyan fiatal tanítványai, akik korukhoz képest azért későn kezdtek, úgy, mint a Vizsnyiczai testvérpár, Richárd és Róbert. Edzésmunkájuk és akaraterejük által azonban felzárkóztak, amit alátámaszt: Róbert a tavalyi nyílt magyar bajnokságon pontszerző volt, s minden jel arra utal, kezd felnőni a nemzetközi élvonalhoz. Richárd pedig idén kék övre vizsgázott és elindul az országos megmérettetésen.
“Tapasztalt és elszánt versenyzőkből nincs hiány, az utánpótlás korúak pedig minden edzésen erőt adnak nekem is a folytatáshoz – fűzte hozzá Gyáni János.
Sokat hallottunk már arról a bánásmódról, amit az a bizony 120 kiló, kredenc méretű, kopasz szenszei tanúsít, azonnal megteremti tanítványaival a bizalmi és baráti kapcsolatot, amit az edzések légköre is bizonyít. Hozzáértésének köszönhetően a gyermek korúak is remekelnek, úgy mint Csicsely Nándi, Kovács Dani, Fábián Martin, Kutyej Adél és Prisztavok Zsanett, akikhez nagy reményeket fűz a mester, és akik mostanában a legeredményesebbek.
“Minden jel arra utal, az idei év is eseményekben és eredményekben gazdag lesz. Ma már a Békés Megyei Kano Judo Sportegyesület meghatározó pont Békéscsaba sportéletében és uralja Magyarország délkelti régióját a küzdősportban. Nem véletlen, hogy meghívást kaptunk egy olaszországi edzőtáborba is” – így a tréner.
Tény és való, a 13 év alatt Gyáni János tudásával és hozzáértésével mesteri szintre fejlesztette a dzsúdó tanítását, amit kevesen tudnának utána csinálni és példaként szolgál minden edzőnek. S végül hab a tortán: a hatodik danos mestert felkérték, utazzon Japánba, a hamarosan következő mesterek viadalára.
FIATALOKAT VÁRNAK
A békéscsabaiak keresik az utánpótlást Békéscsabán és Dobozon a Békés Megyei Kano Judo Sportegyesület várja a sportolni vágyó fiúkat, lányokat, kicsiket, nagyokat, túlsúlyosokat, hiperaktívakat, viselkedési zavarokkal küszködőket.
Nem feltétlenül a versenyzés a cél, olyanok is jelentkezhetnek, akik felesleges energiájukat szeretnék levezetni, közelharcot, önfegyelmet tanulni. Aki ezt a stílust kedveli és közelharcra, küzdelemre vágyik, március 1-jétől folyamatosan jelentkezhet Gyáni Jánosnál minden hétköznap Békéscsabán, a városi sportcsarnok dzsúdótermében 16.30-19.30 óra között, de érdeklődhetnek a +36 (20) 9170-498-as telefonszámon is.
Az egyesület dobozi szakosztálya is várja az érdeklődőket: jelentkezni március 1-jétől minden kedden és csütörtökön 17-19 óra között lehet Gyáni Brigitta világkupa-ezüstérmes és országos bajnoknál Dobozon, a Hold utcai dzsúdóteremben. További információk a www.kanojudo.hu weboldalon.
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2010 Megjelent a Békés Megyei Hírlapban) |