|
Karakas Hedvig Grand Slam-bronzérmes |
|
|
|

Jól kezdtek a mieink a legrangosabb európai tornán, a párizsi Grand Slam-viadalon, ahol 53 ország 384 versenyzője indult. A világbajnoki bronzérmes Karakas Hedvig Párizsban is a harmadik helyen végzett, míg Csernoviczki Éva és Burján László is karnyújtásnyira volt a dobogótól, mindketten ötödikként zártak. ÉLŐ EREDMÉNYEK
A férfiaknál a 60 kilogrammos Burján László két remek ippongyőzelemmel kezdett, előbb az orosz Muszlimovot, majd a világranglista 15. helyén jegyzett Afrika-bajnok marokkói Idrisszit intézte el. A negyeddöntőben a franciák kedvence, a tavalyi párizsi Grand Slam-győztes Dimitri Dragin várt az UTE dzsúdósára, sajnos őt már nem sikerült feltartóztatni, így Burján László az ötödik helyen végzett.
A 66 kilósoknál Gorjánácz Zsolt erőnyerőként kezdett, majd Pawel Zagrodnikkal mérkőzött – az U23-es Európa-bajnoki ezüstérmes lengyel rövid idő alatt egy látványos ipponnal legyőzte az UTE tehetséges fiatalját.
A 73 kilogrammban Ungvári Attila biztatóan rajtolt, az észt Rothberg ellen érvényesítette a papírformát, ám a harmadik fordulóban a súlycsoportot váltó japán Akimoto Hirojukival már nem bírt, negyedik intése leléptetéssel járt. Ungvári Attila a kilencedik helyen zárta a párizsi Grand Slam-tornát.
Csernoviczki Éva a kubaiak 23 éves reménysége, Dayaris Mestre ellen ipponnal kezdett, majd ugyancsak idő előtt végzett a belga Charline Van Snickkel is. A legjobb négy közé jutásért az Ippon Judo Tatabánya 48 kilósa a címvédő japán Jamagisi Emivel csapott össze.
A két kitűnőség az öt perces mérkőzésidő alatt nem bírt egymással, mindkét versenyzőt háromszor intették – az aranypontos csatát végül Jamagisi nyerte meg ipponnal, s végül meg sem állt a dobogó legfelső fokáig. Csernoviczki Éva az ötödik helyen végzett.
Az 57 kilogrammban Karakas Hedvig a libanoni Farhat elleni győzelemmel melegített, majd a brazil Quadrost is leiskolázta. A negyeddöntőben nehéz feladat várt rá: a hazai pályán harcoló kétszeres Európa-bajnok Barbara Harel, akinek a januári szuvoni World Judo Masters óta van mit törlesztenie a Miskolci VSC versenyzője felé...
A francia igen gyorsan vezetést szerzett, ám vazari előnyét nem tudta megtartani, Karakas Hedvig olyan nagy tempót diktált, hogy Harelt sorozatban négyszer intették, ez pedig a leléptetést jelentette.
Az elődöntőben Macumoto Kaorival mérkőzött, kettejük mérlege a japán versenyző nagy fölényét mutatja, bár az eddigi legfontosabb csatájukat a rotterdami világbajnokságon Karakas Hedvig nyerte. Ezúttal öt percen át nem bírtak egymással a felek, a japánt egyszer intették, ám a hosszabbításban egy vazarival ő vívta ki a döntőbe jutást. Karakas Hedvig a dobogó harmadik fokára állhatott!
Vasárnap, a Grand Slam-torna második versenynapján ifj. Nagysolymosi Sándor (81, Kecskeméti JC), Csoknyai László (81, Paksi Atomerőmű SE), Farkas Bálint (100, TFSE), Hadfi Dániel (100, Honvéd-Kipszer) és Mészáros Anett (70, Honvéd-Kipszer) lép tatamira a mieink közül.
A párizsi Grand Slam eredményei: KLIKK IDE!
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2010 Fotó: IJF, Záhonyi Tamás) |