2016. november 27.

Csíki érmek a veterán világbajnokságon

Két világbajnoki érmet szereztek a magyar színekben induló csíki judósok az Amerikai Egyesült Államokban megrendezett veterán világbajnokságon. Szőcs László második, Sinka Szabolcs pedig harmadik lett korcsoportjában.




Hatvanhárom ország csaknem ezer judósa lépett tatamira a 8. IJF veterán világbajnokságon Fort Lauderdale-ben. A tizenhárom fős magyar csapat kitűnően szerepelt, s nyolc éremmel tért haza.

Sinka Szabolcs az M1-es korosztályban (30–35 évesek) küzdött a 66 kilogrammos súlycsoportban, ahol a selejtező csoporban két győzelemmel kezdett, legyőzve a brit Perry Kyle-t, illetve a francia Fournier Brice-t. Az elődöntőben japán ellenfelétől, Juma Hajaszakától kikapott, de a japán végül megnyerte a világbajnokságot, így Sinka a vigaszágon harcolhatott, és a bronzéremért egy vazarit követően iponnal győzte le a holland Slott Dominiket.

Szőcs László az M5-ösök (50–55 évesek) között indult +100 kilogrammos súlycsoportban. A csoportkörben előbb az amerikai Hummel Henryt, majd a cseh Baykalovot győzte le. Az elődöntőben egy moldáviai sportoló volt a csíki judós ellenfele, Viorel Marinescu, aki ellen Szőcs győzelme a döntőbe kerülést jelentette. A fináléban a brazil Guilherme Joseph ellen harcolt, akivel már nem bírt, így az ezüstéremmel vigasztalódhatott.

Mindkét sportoló közösségi oldalán nyilatkozott a verseny után. Sinka megjegyezte, hogy bár nem sikerült megvédenie világbajnoki címét, amely egy hajszálon múlott, de örvend az elért eredménynek. Szőcs pedig köszönetét fejezte ki a lelkes szurkolásért. „Köszönöm a lelkes szurkolást, a biztatást és a sok gratulációt, ilyenkor érzi az ember, milyen sok jó lelkű ember veszi körül.”

A magyar küldöttség legeredményesebb sportolója az ezüstérmes Szőcs László volt, a férfi csapatból Sinka mellett Fónay Zsolt (M3, 81 kg) és Horváth Tamás (M4, 100 kg) is felállhatott a világbajnoki dobogóra, mindkettő nyakába bronzérem került. A magyar női csapatból Illés Anikó (F1, 52 kg) és Ónody Beáta (F1, 57 kg) nyakába arany-, Vészi Klára (F3, 63 kg) és Szabó Szilvia (F3, 70 kg) nyakába pedig az ezüstérem került.

A román küldöttség egy arany- és két bronzéremmel tért haza: Lena Sterea (F4, 57 kg) első lett, míg Adrian Petre (M3, 81 kg) és Ovidiu Moraru (M5, 100 kg) a harmadik helyen végzett.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2016
Forrás: Szekelyhon.ro)