Az Újbudai Judo Sportegyesület az Erasmus+ program támogatásával rendezett judotábort júliusban Balatonlellén, a szlovákiai Gúta és a szlovéniai Slovenj Gradec csapatának részvételével.




„A táborban minden egyesületből húsz fő – összesen hatvan fő – vett részt, tizenhárom éves volt a legfiatalabb, harminc esztendős a legidősebb. Nagyon jó időnk volt egész héten, különböző programok várták a gyerekeket és sokat tudtunk strandolni” – tudtuk meg a szervezőktől.




„A tábor munkanyelve az angol volt. A projektünk fő célja a résztvevő fiatalok kulcskompetenciáinak fejlesztésével ösztönözni a folyamatos tanulást (’Life long learning’), és azt, hogy a fiatalok megtalálják helyüket a továbbtanulás és a munka világában. A találkozó tevékenységét három prioritás mentén szerveztük:

1. A nem formális tanulás eszközeivel új kompetenciák elsajátítása, amely révén hatékonyabban lehet segíteni a fiatalok helyzetén. Ezen prioritás keretében az alábbi témára helyeztük hangsúlyt: tanulástechnikai tréning (motiváció kialakítása, memóriatechnikák elsajátítása, koncentrációs gyakorlatok, lényegkiemelés).




2. Kapcsolatépítés, egymástól tanulás, jó gyakorlat átvétele. Egyéni sikerek bemutatása.

3. Élmény alapú tanulás, tartalmas szabadidős programok. Csapatépítő feladatmegoldások, stratégiai vetélkedők, játékok, csapatépítő kirándulás. Badacsonyba hajóztunk, felsétáltunk a Kisfaludy Kilátóhoz, de felkerestük a balatonszemesi Gömbkilátót is, kalandparkban jártunk, boboztunk. Az utolsó este Nemzetközi Est volt, ahol mindegyik csapat bemutatta az országát, kultúráját és szokásait.




A gyerekek a sok élmény mellett fejleszthették az angoltudásukat és különböző tanulási módszereket ismerhettek meg, például csináltunk egy gondolat térképet.”

„Nagyon sok új tanulás technikai módszert tanultam, amit a jövőben biztos alkalmazni fogok. Élveztem a programokat, örülök, hogy itt lehettem!” – mondta Ines Hribernik Szlovéniából.




„Minden egyes percét élveztem ennek a hétnek, ahol nagyon sok élménnyel gazdagodtam. Új emberekkel ismerkedhettem meg és még az angolomat is tudtam javítani. Nagyon tetszettek a memória játékok, amit a tanulmányaiban is tudok majd hasznosítani” – vélekedett Decsi Dóra Szlovákiából.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Forrás: Újbudai JC)