Április 7-én tizennyolc egyesület 330 versenyzőjének részvételével rendeztek jubileumi regionális judoversenyt Barcson. A szokásostól eltérően a diák, serdülő és ifjúsági korosztályok mellett a juniorok és felnőttek is összemérhették tudásukat a nagyon színvonalas rendezvényen. A Zalaegerszegi Judo SE tizenkilenc fős csapattal érkezett, s minden tagja érmes helyen végzett.




Aranyérmes:
Dörnyei Dorisz, Hosszú Donát, Furák Tamara, Kiss Zoltán, Somogyi Olivér, Partics Roland, Verebi Ákos
Ezüstérmes: Bordács Anikó, Simon Márk, Dr. Malhazjan Armen, Szekér László, Varga Áron, Volner Fanni, Volner Panna
Bronzérmes: Bordács Anita, Horváth Evelin, Nagy Péter, Mátéffy Gábor, Verebi Ádám


A verseny kezdetén került sor a 2017. év legeredményesebb versenyzőjének járó díj átadására, amit a Dél-dunántúli Regionális Judo Szövetség elnöke, Nagysolymosi Sándor adott át a diák sportolóknak. Az egerszegi judósok közül Hosszú Donát érdemelte ki ezt az elismerést, tavalyi versenyeredményei alapján.




Ezt követően a DDRJSZ elnöke méltatta az idén harmincöt éves barcsi judoklubot, a régió és a Magyar Judo Szövetség sikeres iskolai és utánpótlás-nevelési rendszerének eredményeit és a rekordlétszámú indulót felvonultató versenyszervezést. Ez a magas indulói létszám jó előjel lehet az április 14-én Zalaegerszegen következő versenyre, amelyre eddig 250 nevezés érkezett.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Forrás: Zalaegerszegi JSE)