A kecskeméti felnőtt és a százhalombattai veterán magyar bajnokságon egyaránt jól szerepeltek a békéscsabai Hato Judo versenyzői.




Kecskeméten rendezték meg az első osztályú országos bajnokságot, amelyre Halmágyi Antal, Tóth Szabolcs edzők két versenyzőt neveztek. A juniorkorú Szlávik Gergő a férfi 60 kilogrammos súlycsoportban két győztes és két vesztes mérkőzéssel a pontszerző hetedik helyen zárta a versenyt.

Szász Klára a 63 kilogrammos súlycsoportban indult és már a bemelegítésnél látszott, hogy jó formában érkezett a versenyre. Az első küzdelmét szigorú fogásfelvételt követően egy tökéletesen kivitelezett grúztechnikával oldotta meg. A második összecsapás nehezebbnek ígérkezett, de Klára ezt is ipponnal nyerte, az utóbbi időben sokat gyakorolt dobáskombinációval.

A döntőbe jutásért Karakas Hedvig olimpikon ellen kellett küzdenie, de sajnos Klára ezt a helyzetet még nem tudta a helyén kezelni, leblokkolt, így a papírforma érvényesült és kikapott. Tóth Szabolccsal egy edzői diskurzust követően Klára visszanyerte az önbizalmát és a harmadik helyért való harcos küzdelemben ismét nyerni tudott, ráadásul itt is ippont érő dobással a hosszabbításban. Klára bronzérme azért is különleges, mert még csak öt éve ismerkedett meg a sportággal, de ez idő alatt rendkívül szorgalmasan, az edzői utasításokat maximálisan betartva állandóan pluszfeladatokat végrehajtva edzett, ami most meghozta az eredményét.

Ugyanezen a hétvégén Százhalombattán rendezték a Hungarian Masters Open versenyt, amelyen a klub színeiben Mitykó András indult az M5-ös korcsoport 81 kilogrammos kategóriájában. Mityesz, aki nem mostanában tanulta ezt a sportágat, hiszen az 1992-ben megszűnt Békéscsabai Honvéd Szalvai SE oszlopos tagja volt, nagyon rutinos versenyzést bemutatva, régi nagy versenyzők ellen négy meccset nyert zsinórban, így első helyen végzett. Ezzel az eredménnyel lehetőséget kapott arra, hogy masters világversenyen is indulhasson.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Forrás: Hír6)