Egyszerre két helyszínen – előbb Debrecenben és Leobenben, majd Veszprémben és Budaörsön – is helytálltak az Oroszlányi Judo Club versenyzői az elmúlt hétvégéken.




Két helyszínen is bizonyítania kellett az Oroszlányi Judo Club versenyzőinek március második hétvégéjén. A diák A- és B-korcsoportosoknak Magyar Kupa országos versenyt rendeztek Debrecenben, ide utazott három fiatal oroszlányi versenyző Polovicz József edzővel. Ugyanekkor az egyesület meghívást kapott ausztriai baráti klubjától Leoben városába, egy nemzetközi versenyre, ahová Végh Tibor vezetőedző és Izsáki Erika elnök kísérte a csapatot.

Mindkét helyen remekül szerepeltek az oroszlányi judokák. A Magyar Kupán Gyurkovszky Szilárd ezüst-, Áncsák Kitti és Müller Olivér pedig bronzérmet szerzett, Ausztriában Németh Alexander és Csontos Patrícia állhatott fel a dobogó harmadik fokára, Pinke Zsófia negyedik, Galamb Gergő pedig ötödik lett.




Március harmadik hétvégéjét ismét kettéosztotta az Oroszlányi Judo Club. Veszprémben regionális rangsorversenyen vettek részt Végh Tibor vezető edzővel a fiatalok, Budaörsön pedig nemzetközi versenyen kellett bizonyítaniuk a judokáknak, Polovicz József kíséretében.

Veszprémben négy küzdőtéren 176 indulóból Praveczki Tamás és Németh Alexander ezüst-, Galamb Gergő és Kakas László pedig bronzérmet szerzett. Budaörsön szlovák, szlovén, román és neves budapesti egyesületek részvételével, csaknem háromszáz induló között Gyurkovszky Szilárd és Müller Olivér a dobogó legfelső fokára állhatott, Áncsák Kitti a második, Pinke Zsófia pedig a harmadik helyen zárt.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Forrás: Oroszlány)