Számos szakember felkapta a fejét akkor, amikor tavaly Szegeden három ippont és egy vazaari-győzelmet ért el a tatamin Kenderesi Péter, az úszó olimpiai bronzérmes Tamás öccse.




Az akkori Euro League-viadalon nála három évvel idősebbeket (!) vert meg, köztük román és szerb riválist is. A tizenhárom éves judós pécsi mestere, Kersics Antal úgy jellemzi tanítványát, hogy a tatamin sokra hivatott, ugyanis minden edzői utasítást pontosan végrehajt, továbbá a judóban a nélkülözhetetlen, finom megérzések vezérlik.




„Amikor a Kenderesi család Bonyhádról Pécsre költözött, Peti a Pécsi VSK-hoz került – emlékezik Kersics Antal. – Bő három éve dolgozom vele, amikor elkezdtük a közös munkát, kis duci gyerek volt. Jelenleg a nehézsúlyban, a hatvanhat kilósok között verseng, és egyre erősebb srác válik belőle, már országos szövetségi válogatott. Remek fizikumú, a mozgását látva elneveztem grizzlynek, tudniillik ahogyan lépeget, előkészíti az akcióit a tatamin, az a vérmedvét juttatja eszembe.

Ha pedig földharcba keveredik riválisával, nehéz szabadulni a leszorításából, no meg fojtásfogása és karfeszítése is veszélyes. Érződik az elszántságán, hogy a családja kimagasló sporthagyományokkal bír. Bátyja, Tamás gyakran lejár a versenyeire, mindenkinél jobban izgul a csarnokban, és Petin is látszik, mennyire rajong úszóválogatott testvéréért.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Forrás: Bors
Szabó Sándor írása
Fotó: Facebook)