Évértékelő bankettel zárult 2017, és az immár harmadszor megszervezett újévi futással indult az újév a Siklós SE judoszakosztályánál. A futáson részt vettek a siklósi Muay Thai Sayu Gym sportolói is.




A 2017-es év értékelésekor Szigetvári Antal vezetőedző számolt be az egyesület évközi működéséről, elmondta, hogy az SE jelentős működési támogatást kapott az EMMI Nemzeti Együttműködési Alapjából, amely nagyban hozzájárult az egyesület sikeres tevékenységéhez. Beszámolóját követően átadták a kiemelt sportolók jutalmát és az év közben sikeresen teljesített övvizsgázók emléklapjait.




Jutalmazásban az SE három legeredményesebb judokája részesült, emlékplakettet vehetett át sporteredményeiért Szász Dávid, aki a diák A-korosztály magyar bajnokságán a pontszerző hetedik helyen végzett, Molnár Ajsa, a diák A-korosztály magyar bajnokságának, az U13-as Budapest-kupának és a diák A-korcsoportos Magyar Kupának ezüstérmese, a serdülő Európa-kupa ötödik helyezettje, illetve Szász Hanna, aki az U13-as Budapest-kupán, valamint a diák A-korcsoportos MK-n aranyérmet szerzett, a diák A-korosztály magyar bajnokságán és a serdülő Európa-kupán pedig a dobogó harmadik fokára állhatott.

Éves eredményei alapján Szász Hanna meghívást kapott a serdülő nemzeti válogatottba. A siklósi judokák mellett bírói is sikeresen dolgoztak, Császár Gergely Az év bírója elismerést kapta a Magyar Judo Szövetségtől.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2018
Forrás: Siklós SE
Fotó: Szász Andrea,
Kalmárné D. Ivett)