Cegléd ifjú júdósai ismét kitettek magukért. Szombaton, az UTE csarnokában megrendezett országos ifjúsági csapatbajnokságon a lányok kilenc induló csapat közül az első, míg a fiúk tizenkettő induló csapat közül a második helyezést érték el.



Minden fiatal judós megérdemli az elismerést, hiszen nagy küzdelmeket láthattunk a tatamikon. Ha az összesített eredményt nézzük, akkor a CVSE judo szakosztálya ismét maga mögé utasította a többi klubot, egy arany- és egy ezüstéremmel.

Női versenyben kilenc csapat harcolt az érmekért, a CVSE amazonjai Baja, Szatymaz és UTE csapatát győzték le és lettek bajnokok. Csapattagok: Hegedűs Lilla, Hajdú Lili, Klein Dorina, Iklódi Anna, Özbas Szofi, Sági Nikolett, Fehér Dóra, Fenyvesi Csilla.

A férfiak versenyében tizenkét csapat nevezett. A fiúk legyőzték Nagykőrös, az Ippon Judo Tatabánya és a Mogyi-Bajai JC judokáit, A döntőben az RHDSE ellen 5-5 lett a végeredmény és a segédpontok is megegyeztek, így három súlycsoportot újrasorsoltak. A ráadásban 2:1 arányban a fővárosiak voltak jobbak, így ezüstéremmel zárt a gárda. A csapat: Nagy Bence, Özbas Yasin, Vég Milán, Pomázi Dominik, Hegedűs Levente, Ürögdi Dominik, Szegedi Dániel, Détári Dániel, Ócsai Ádám, Ócsai Sándor, Borsos Kristóf, Vég Zsombor, Száraz Lőrinc.

Látogatás a judocsarnokban




Kissné Kardos Zsuzsa beszámolója: „Október 26-án, csütörtökön az első és második testnevelés órában a Várkonyi iskola 5. m osztályának tanulóival ellátogattunk a nemrég átadott judocsarnokba.

A csarnok vezetője, Budai Mihály és munkatársai nagyon kedvesen fogadtak bennünket. Miután átöltöztünk, Plavetz Tamás feketeöves mester egy nagyon mozgalmas és tartalmas testnevelés órát tartott a diákoknak. A gyerekek igazán aktívan, fegyelmezetten és jó kedvvel ismerkedtek a judosport alapjaival.

Az óra végén a kellemesen fáradt osztály már arról érdeklődött, hogy mikor jövünk legközelebb. Nagy örömömre szolgált, hogy a tanulók nemcsak külső szemlélőként, hanem aktív szereplőként ismerkedtek a sporág alapjaival egy szép sportlétesítmény küzdőterén. Talán ennek is köszönhető, hogy többen kedvet kaptak a judóval való közvetlenebb megismerkedésre, akár rendszeres edzésre járással is.”


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Cegledipanorama.hu)