Igazán nívós mezőny gyűlt össze az idei salgótarjáni nemzetközi edzőtáborban, ifjúsági- és felnőtt-világbajnokságra készülő sportoló is a Madách Imre Gimnázium tornatermét választotta felkészülésének helyszínéül.




További fotókért: KLIKK IDE!


A salgótarjáni Görbeország TE szervezésében megtartott egyhetes, sorrendben 22. edzőtáborban durván százhúsz-százharminc sportoló készült a tataminon, napi két edzéssel. Mint azt a főszervező Megyeri (Oláh) Lászlótól megtudtuk, a magyarokon kívül szlovák, szlovén, cseh és még ciprusi fiatalokkal egészült ki mezőny, amely idén is küzdelem jellegű edzéseket végzett, hiszen már a legkisebbek is komoly versenyekre készülnek. Az összetartás lényege, hogy a közelgő bajnokságok és világversenyek előtt mindenki számára biztosítva legyen a folyamatos, váltott ellenfeles küzdelem lehetősége.

A salgótarjániakat (többek között az iskolákat megcélzó programoknak köszönhetően) mintegy tucatnyi fiatal képviselte a táborban, a legfiatalabb korosztályban gyűjtögették a tapasztalatokat, lesték el a fogásokat a nagyobbaktól.

Volt kiktől tanulniuk, hiszen megjelent a táborban pár olyan fiatal is, akik a nemrég véget ért korosztályos Európa-bajnokságon és az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) is gyűjtögették a dobogós helyezéseket. Nekik nem sok pihenőjük lesz, hiszen vasárnap már utaznak is Chilébe, az ifjúsági világbajnokságra. A sűrű program ellenére azonban beiktatták a salgótarjáni tábort, ami jól illeszkedett a felkészülésükbe.

Azonban nem csak a fiatalok készültek Salgótarjánban világversenyre, a mezőnyben ugyanis ott volt Pósán Edina is, aki Szardínián lép majd tatamira, a veterán-világbajnokság keretében. Ahogy a sportoló hölgy elárulta, az edzőtáborba – szintén judós – fiával együtt érkezett, a vb-n pedig az a célja, hogy megismételje három évvel ezelőtti első helyét.

A péntekig tartó összetartást idén is az ötszörös bajnok, háromszoros olimpikon (Barcelonában ezüstérmes), kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes Hajtós Bertalan vezette, aki saját klubja (Rákosvidéke Hajtós DSE) sportolóit is évről-évre elviszi Nógrád megyébe.

– A salgótarjáni tábor remek állomása az utánpótlás korú cselgáncsozók felkészülésének, hiszen szeptemberben kezdődnek az országos bajnokságok, ahol – az egyesületek támogatása miatt is – nagyon fontos, ki, hogyan szerepel. De tanítványainkra már a jövő héten is nagy feladat vár, a chilei kadét vb, ami kakukktojás nekik, hiszen csak az európai mezőnyt ismerik, ennek ellenére én bízok az érmes szereplésekben – mesélte a táborvezető, aki még azt is elárulta, hogy nagyon szereti a nógrádi megyeszékhelyet, mert csodálatos környezetben fekszik, így mindig örömmel érkezik ide.

Hajtós Bertalannak ezúttal is a DSI szakosztályvezetője, Nagy István segített, aki eddig csak egyetlen edzőtáborról hiányzott, de rajtuk kívül több neves szakember is együtt dolgozott a fiatalokkal, ilyen például Szabó Gábor, 6. danos mester is, a korábbi válogatott kerettag, háromszoros bajnok és szövetségi kapitány.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Nogradsport.wordpress.com)