Miskolc Városi Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. hagyományos évzárójára megtelt a Művészetek Háza színházterme, az eseményre több száz jelenlévő előtt került sor.




A sportiskola tevékenységéről Illyés Miklós ügyvezető beszélt, majd Rakaczki Zoltán, a sportért felelős polgármesteri megbízott is elmondta gondolatait. Ezt követően Deák-Bárdos Mihály, az MVSI szakmai vezetője tartott frappáns szakmai értékelést. Méltatta a gyerekek által elért eredményeket és a legjobbakat példaként állította társaik elé. A színpadra lépő fiatalok – akik közül többen edzőtábori kötelezettségük miatt nem voltak jelen – vastapsot kaptak, és nagyon valószínű, hogy későbbi pályafutásuk során még sokat hallunk róluk.

Sportáganként díjazták azokat, akik az utánpótlás-viadalokon kiváló teljesítményt nyújtottak, majd elkészültek a csoportképek, végül pedig Illyés Miklós mondott zárszót:
„A kicsiknek minden bizonnyal óriási élmény, életre szóló útravaló ez a jutalmazási ünnepség. Valamennyiüknek jó nyári felkészülést vagy éppen pihenést kívánok, dolgozzanak jól és sikeresen, és persze vigyázzanak magukra a forró hónapokban.”


Országos bajnoki címet szereztek judóban
Feczkó Csanád, Turánszki Zalán, Faragó Petra, Kriza Anna, Pásztor Eszter

A 2016/2017-es év legjobbjai judóban
Faragó Petra, edző: Kálmán Tibor, Sima Tacuto; Feczkó Csanád, edző: Kálmán Tibor, Sima Tacuto


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017
Forrás: Boon.hu
Fotó: Ádám János)