A Rákosvidéke Hajtós DSE judósai remek versenyzéssel egy első, egy második és egy harmadik helyezéssel zárták a Győrben megrendezett Európa-kupát, a Vági Miklós-emlékversenyt.




A Budapest-kupa után, Győrben is eredményesek voltak az RHDSE serdülő judósai


Farkas Bence aranyérmes lett a 45 kilogrammban. „Bence egy nagyon tehetséges versenyző, tanári módon oldotta meg a mérkőzéseit” – vélekedett versenyzőjéről az edző, Hajtós Bertalan. Varga Márton ezüstérmet szerzett a 60 kilogrammban. „Marcinak ez volt a harmadik versenye ebben a súlycsoportban, vasárnap egy érett judót, szép döntőt láthattak a nézők.” Bosch Hunor a 81 kilogrammban állhatott fel a dobogó alsó fokára. „Hunor is súlycsoportváltáson esett át, az érem nagyon szép teljesítmény tőle, még be kell erősödnie ebbe a súlyba” – zárta értékelését a vezetőedző.


 
LEGYEN ÖN IS A KLUB TAGJA!
(Judoinfo.hu 2017)